2021. augusztus 28., 07:53

Az amerikai hadsereg megölte az Iszlám Állam egyik tagját - büntetett a kabuli robbantásért

Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.

afganisztán reptér kabul
Brit és amerikai katonák a kabuli reptéren.
Fotó: TASR/AP
A hadsereg közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnokság (Centcom) közlése szerint az amerikai erők halálos dróncsapást mértek a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban az Iszlám Állam egyik tagjára, aki vélhetően részt vett az amerikai erők ellen Kabulban elkövetett támadások tervezésében.

William Urban szóvivő azt mondta, nem tudnak civil áldozatokról.

Egy neve elhallgatását kérő védelmi tisztségviselő az AP amerikai hírügynökséggel közölte: a dróncsapást Lloyd Austin védelmi miniszter rendelte el és Joe Biden elnök hagyta jóvá.

Egy szintén a neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő az AP-nek elmondta:

a merényletben használt robbanómellény több mint 11 kilogrammnyi robbanószert tartalmazott, miközben az öngyilkos merényleteknél általában 2-4 kilónyi robbanószert használnak fel.

Nem tudni, hogy a célszemélynek köze volt-e konkrétan ahhoz a csütörtöki öngyilkos merénylethez, amelyet a kabuli repülőtér egyik kapuja közelében követtek el, ahol afgánok ezrei próbáltak elkeseredetten bejutni, hogy őket is evakuálják a tálibok által váratlan gyorsasággal elfoglalt országból.

Amerikai médiumok, köztük a Bloomberg hírügynökség különböző forrásokra hivatkozva azonban arról számolt be, hogy a megölt dzsihadista jövőbeni támadások kitervelésében volt érintett, de nem volt közvetlenül a kabuli repülőtérnél elkövetett merénylethez köthető.

A légicsapás beváltotta Biden csütörtöki fogadalmát, amikor azt mondta, hogy a támadás elkövetői nem tudnak majd elrejtőzni.

Le fogunk vadászni titeket, és fizetni fogtok ezért

- mondta. A Pentagon vezetői pénteken újságíróknak azt mondták, hogy felkészültek bármilyen megtorló akcióra, amelyet az elnök elrendel.

Jelenleg is vannak lehetőségeink - mondta Hank Taylor vezérőrnagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságából.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közölte: Bident pénteken figyelmeztették újabb támadás veszélyére a következő napokban a kabuli repülőtérnél, mindazonáltal - mint mondta - minden védelmi intézkedést megtesznek a repülőtéren.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.