2021. március 8., 15:36

Angliában már az iskolába készülnek

Kéthavi távoktatás után megnyíltak hétfőn az általános és a középiskolák Angliában. Ezzel egy időben életbe lépett az a kormányrendelet, amelynek értelmében az Angliában élőknek írásban indokolniuk kell utazásuk célját, ha külföldre akarnak utazni.

Fotó: Tasr/AP

A brit kormány február 22-én ismertette a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások lépésenkénti enyhítésére, a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló intézkedési tervét.

Ennek első komoly lépéseként indulhatott meg hétfőn a tanítás az összes angliai iskolában, és mostantól szabadtéri iskolai rendezvényeket, sportfoglalkozásokat is lehet tartani.

A középiskolás diákokat az első két hétben összesen három, a későbbiekben hetente egy vagy két koronavírus-szűrésnek kell alávetni, bár az iskoláknak ehhez a szülők írásos beleegyezését is kérniük kell.

Az első három szűrést az iskolákban végzik, utána ellátják a diákokat az otthon elvégezhető gyorstesztekhez szükséges eszközökkel.
A középiskolákban maszkok viselésére is kérik a diákokat, de ez nem kötelező.

Az általános iskolákban nem kell tesztelni a gyerekeket, és maszkok viselését sem kérik a diákoktól.

Az iskolák megnyitását a nagy-britanniai járványhelyzet igen jelentős javulása tette lehetővé. A koronavírus-járvány harmadik hullámának januári tetőzése óta hetente 30-40 százalékkal csökken a naponta kimutatott új fertőzések, a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók és a Covid-19 okozta halálozások száma.

A koronavírus-járvány terjedési dinamikáját mérő R reprodukciós mutató is hetek óta a kritikus 1-es szint alatt jár:

jelenleg országos átlagban 0,7-0,9 között van.

Ez azt jelenti, hogy tíz koronavírus-fertőzött átlagosan 7-9 másik embernek adja át a fertőzést, vagyis a járvány terjedése e jelzőszám szerint is lassul.

Brit közegészségügyi szakértők várakozása szerint

nem kizárható, hogy az iskolák megnyitásával az R mutató 1 fölé emelkedik.

A szakemberek egybehangzóan kiemelik ugyanakkor azt is, hogy

ennek már nincs olyan jelentősége, mint a járvány korábbi szakaszaiban. Az adatok ugyanis immár egyértelműen mutatják, hogy a lendületes nagy-britanniai oltási kampány hatására megszakadt a koronavírus-fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a halálozások számának változása közötti korábbi egyenes összefüggés.

Ezt mutatja, hogy a legveszélyeztetettebb idős korosztályban - amelynek tagjai a legnagyobb arányban részesültek a koronavírus elleni oltásban -

gyorsabban csökken a Covid-19 okozta halálozások száma, mint a fiatalabb, kisebb arányban oltott lakossági csoportokban.

Az R mutató nem is szerepel abban a kritériumrendszerben, amelyet a brit kormány a nyitási menetrend végrehajtásához állított össze.

E menetrend öthetente számol a korlátozások újabb és újabb, egyre szélesebb körű enyhítésével, és minden feltétel teljesülése esetén június 21-re irányozza elő az összes korlátozás feloldását.

Hétfőn azonban még életbe lépett egy újabb korlátozás:

a brit közlekedési minisztérium rendelete alapján az Angliából külföldre utazni szándékozóknak mostantól írásban kell indokolniuk utazásuk célját.

A külföldön feltűnő új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása végett Angliából már jó ideje csak nagyon kevés számú, nyomós indokkal lehet külföldre utazni.

A hétfőn életbe lépett rendelet alapján ezeket az indokokat egy online űrlapon, írásban kell rögzíteni az utazás megkezdése előtt. Ennek elmulasztása 200 font  pénzbírság kiszabásával járhat.
Az űrlap kitöltésének kötelme az Angliában élő külföldiekre is vonatkozik.
A brit kormány nyitási menetrendje május 17-re tűzi ki az utazási korlátozások feloldását a járványügyi feltételek teljesülése esetén.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.