Alkotmánysértő volt Teodor Melescanu megválasztása a román szenátus élére
Megsértették az alaptörvényt a román törvényhozók tavaly szeptemberben, amikor saját pártjának ellenkezése dacára Teodor Melescanu volt külügyminisztert választották a szenátus élére - állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
Melescanut akkor választották házelnökké, amikor pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kilépett Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök kormányából, és ellenzékbe vonult, Calin Popescu Tariceanu ALDE-elnök pedig lemondott a szenátus elnöki tisztségéről.
Melescanut később az ALDE kizárta, amiért elfogadta a PSD által számára felajánlott házelnöki tisztséget, és - több más, akkor ellenzékben lévő párttal összefogva - alkotmányossági óvást emelt a szerinte szabálytalan, a házszabályt is sértő megválasztása ellen.
Az alkotmánybíróság - többszöri halasztás után - szerdán csak annyit közölt, hogy szavazattöbbséggel helyt adott az óvásnak, és alkotmányellenesnek minősítette a felsőház elnökének megválasztásáról szóló 2019. szeptember 10-i szenátusi határozatot. A megfellebbezhetetlen alkotmánybírósági határozat akkor lép hatályba, ha majd az indoklással együtt megjelenik a hivatalos közlönyben.
Melescanu az esetleges lemondását firtató újságírói kérdésre szerdán azt mondta: a taláros testület indoklásának közzétételéig ellátja házelnöki feladatait. Hozzátette: az alkotmánybírósági határozat premiernek számít, ezért meg kell várni az indoklást, és az abban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.