2021. augusztus 17., 10:27

Afgán konfliktus: Varsó három repülőgéppel menekít ki mintegy száz embert Kabulból

Két lengyel katonai repülőgép úton van, a harmadik pedig rövidesen elindul Kabulba, hogy kimenekítsen mintegy száz embert - zömében afgánt -, aki korábban együttműködött a lengyel katonai, illetve diplomáciai misszióval - közölte kedd reggel a varsói kormányfői hivatal vezetője.

Afganisztán
Fotó: TASR/AP

Michal Dworczyk a Polsat News Lengyel kereskedelmi hírtelevízióban elmondta:

az evakuáció egyes, Afganisztánban tartózkodó lengyeleket is érint.

A végleges utaslista a helyszíni helyzettől függ, amely dinamikus, a menekülőknek önállóan kell eljutniuk a kabuli repülőtérre - jegyezte meg Dworczyk.

Megerősítette:

Mateusz Morawiecki miniszterelnök döntésével összhangban szükség esetén megnövelik az evakuációs műveletben bevetett eszközöket úgy, hogy minden, a lengyel katonákat és diplomatákat korábban támogató afgán elhagyhassa az országot.

Morawiecki vasárnap jelentette be, hogy Varsó humanitárius vízumot ad 45 afgán személynek és családtagjaiknak, akik például tolmácsként vagy helyi kísérőként együttműködtek Lengyelországgal és az Európai Unió kabuli képviseletével. A lengyel elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda főnöke, Pawel Soloch később elmondta:

minden jel arra vall, hogy a Morawiecki által bejelentettnél több vízumot is kiállítanak.

A hét végén a tálib lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba, Kabulba, és elfoglalták a kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.