2021. február 17., 16:19

A V4-csoport kormányfői megállapodtak a Visegrádi Alap emeléséről

A Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport kormányfői - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán Krakkóban, az országcsoport jubileumi csúcstalálkozója során tartott közös sajtóértekezleten.

Visegrádi Négyek Krakkó
Fotó: TASR / AP

A Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a részvételével tartott sajtókonferencián Morawiecki megállapította: a

V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban.

A konferencia elején a V4-csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot, valamint a közös digitális projektekről szóló nyilatkozakat írták alá.

A visegrádi együttműködés harmincéves fennállásáról megemlékező évfordulós nyilatkozatban a miniszterelnökök többek között rögzítették: a térségbeli társadalmak és intézmények közötti kapcsolatok megerősítését célzó alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emelésével elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-együttműködésnek az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni. Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.

Össze kell tartani, ez a V4 sikerének titka

Ha a V4 a következő 30 évben is eredményt akar elérni, össze kell tartani, ez a siker titka - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban, a visegrádi országcsoport csúcstalálkozóján.

A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére kiemelte:

hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is.
Orbán Viktor V4 Krakkó
Fotó: TASR / AP

Úgy látja,

Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben,

ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze - tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük.

Megosztás
Címkék