2022. március 27., 15:02

A törökök szerint a világ nem égetheti fel a hidakat Moszkvával

Törökországnak és más nemzeteknek továbbra is beszélniük kell Oroszországgal, hogy segítsenek az ukrajnai háború befejezésében - mondta vasárnap a török elnök szóvivője, hozzátéve, hogy Kijevnek több támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megvédje magát.

Moszkva
képünk illusztráció
Fotó: pixabay.com

A NATO-tag Törökország jó kapcsolatokat ápol mind Oroszországgal, mind Ukrajnával, és igyekszik közvetíteni az egy hónapja tartó konfliktusban.

Ibrahim Kalin szóvivő a katari fővárosban, Dohában tartott nemzetközi fórumon feltette a kérdést: "ha mindenki felégeti a hidakat Oroszországgal, akkor a végén ki fog velük tárgyalni". Hangoztatta, hogy az ukránokat minden lehetséges eszközzel támogatni kell, hogy meg tudják védeni magukat, de "az oroszok érvelését is meg kell hallgatni, így vagy úgy", hogy sérelmeiket, ha nem is igazolni, de meg lehessen érteni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzőleg sürgette a Nyugatot, hogy adjon országának harckocsikat, repülőgépeket és rakétákat az orosz erők elleni védekezésre. 

A Nyugat Oroszország inváziójára válaszul átfogó gazdasági szankciókat vezetett be Moszkva ellen. Ankara elfogadhatatlannak tartja az orosz inváziót, de elvből ellenzi a nyugati szankciókat, és nem csatlakozott hozzájuk.

A decemberi valutaválság miatt már amúgy is feszült török gazdaság nagy mértékben függ az orosz energiától, kereskedelemtől és turizmustól. A háború február 24-i kezdete óta oroszok ezrei érkeztek Törökországba, akik a szankciók elől biztonságos menedéket látnak benne.

Ahmet Burak Daglioglu, a török befektetési hivatal vezetője a fórumon külön elmondta, hogy néhány orosz vállalat Törökországba helyezi át tevékenységét.

Egy panelbeszélgetésen arra a kérdésre, hogy Törökország üzletel-e olyanokkal, akik hasznára lehetnek Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, azt mondta: "nem vesznek célba és nem üldöznek semmilyen kérdőjeles befektetést vagy tőkét".

Török üdülőhelyeken két, Roman Abramovics orosz milliárdoshoz köthető szuperjacht is kikötött már. A nyugati kormányok szankciókkal sújtották Abramovicsot és számos más orosz oligarchát, mivel így próbálják elszigetelni Putyint és szövetségeseit Moszkva ukrajnai inváziója miatt.

Szombaton Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter dohai sajtótájékoztatóján Roman Abramovics orosz milliárdos Törökország partjainál horgonyzó jachtjainak ügyét firtató újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy az orosz oligarchák továbbra is intézhetik üzleti ügyeiket Törökországban azzal a feltétellel, hogy betartják a török jogszabályokat és a nemzetközi jog előírásait. Hozzátette: nem vesznek részt a szankciókban, csak azokat alkalmazzák, amelyeket az ENSZ fogadott el, és az orosz állampolgárok természetesen beutazhatnak Törökországba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.