A román külügy bekérette a bukaresti magyar nagykövetet
Bekérette a román külügyminisztérium kedden Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje vele: Romániában mind a húsz nemzeti kisebbég szabadon használhatja jelképeit, de az országban nem létezik "úgynevezett Székelyföld" nevű területi közigazgatási egység, amely jogalapot teremtene valamely sajátos hivatalos jelkép használatára.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye "határozottan helyteleníti" a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének hétfői Facebook-bejegyzését, amely szerint, mint írják,
Németh Zsolt közösségi oldalán egy korábbi fotót osztott meg a budafok-tétényi városházára kitűzött székely zászlóról, a kép alá pedig azt írta:
A bukaresti kommüniké szerint Bogdan Aurescu külügyminiszter utasítására kedden bekérették Magyarország bukaresti külképviseletének vezetőjét, hogy közöljék vele a román álláspontot, amely szerint nem létezik jogalap az "úgynevezett székelyföld" jelképeinek használatára.
A tárca másfelől rámutat: a román jogrend elismeri a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogát, hogy magánrendezvényeken, valamint nyilvános kulturális és vallási eseményeken sajátos jelképeiket szabadon használják, továbbá bármely területi közigazgatási egységnek joga van Romániában saját jelképeiről határozni, "amelyeknek a helyi lakosság egészét képviselniük kell".
- zárul a román külügyi közlemény.