2021. augusztus 23., 17:15

A Kreml szóvivője szerint oroszellenes a kijevi Krími Platform csúcs

Moszkva a Krími Platform elnevezéssel Kijevben megrendezett fórumot Oroszországgal szemben rendkívül barátságtalannak tartja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.

Krími platform
Fotó: TASR/AP

A rendezvény vezérmotívuma a Krím orosz elcsatolásának elutasítása.

Ezt az eseményt rendkívül barátságtalannak tartjuk hazánkkal szemben. Kategorikusan elutasítjuk az ilyen (a félsziget annektálásának elismerését megtagadó) kijelentéseket egy orosz régió, a Krím ügyében. Ebben a tekintetben a mi hozzáállásunk teljesen egyértelmű - oroszellenes eseményként viszonyulunk hozzá

- mondta a Kreml szóvivője.

Szergej Lavrov egy,

a krími Szudakban augusztus 12-én megtartott ifjúsági tanácskozáson az Ukrajna által kezdeményezett találkozót olyan gyülekezetnek nevezte, amelyen a Nyugat továbbra is a mai ukrán hatóságok "neonáci és rasszista érzelmeit fogja dajkálni".

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szombaton közölte, hogy

Oroszország rögzíteni fogja a fórumon részt vevő országok álláspontját, és levonja majd a megfelelő következtetéseket.

Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes vasárnap a Kommerszant című lapnak nyilatkozva arra figyelmeztetett,

hogy az Európai Unió és az európai országok képviselőinek részvétele a kijevi rendezvényen negatív hatást gyakorolhat az orosz-uniós párbeszédre, aminek a résztvevők a tudatában vannak.

A diplomata szerint Moszkva a fórumot olyan politikai performansznak tekinti, amely semmilyen módon nem befolyásolja a krími nép szabad akaratnyilvánítása által kialakított nemzetközi jogi realitást.

Nyikolaj Akszjonov, a Krím vezetője a Rosszija 24 televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a kijevi tanácskozás híján van a józan észnek és a logikának. Megítélése szerint Ukrajnának sem esélye, sem módja nincs a félsziget feletti ellenőrzés visszaszerzésére.

A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva 2014-ben csatolta el Oroszország Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.