A horvát kormány erőteljes kormányzati beavatkozást jelentett be az indokolatlan áremelések miatt
A horvát kormány arra szólított fel, hogy mindenki, aki indokolatlanul emelt árakat az euróátállás miatt, haladéktalanul állítsa vissza azokat a december 31-ei szintre, ellenkező esetben erőteljes kormányzati beavatkozás lép érvénybe - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén.

Plenkovic kiemelte: egyes kereskedelmi társaságok az euróra átállást arra használták fel, hogy tovább emeljenek az árakon, ami szerinte indokolatlan, hiszen ellenszolgáltatás nélkül történt.
A kormány megbízta a gazdasági és a mezőgazdasági minisztériumot a pontos adatok begyűjtésével az árak mozgásáról - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy minden illetékes osztálynak át kell tekintenie az erre vonatkozó rendeleteket és előkészíteni az egyéb jogszabályok módosítását a fogyasztók jobb védelme érdekében.
Plenkovic a lehetséges szankciós intézkedések között az energiaválság mérséklésére nyújtott támogatások megvonását és más adóformák bevezetését említette.
"A kormány nem fogja ezt ölbe tett kézzel nézni" - mondta. Azoknak pedig, akik szavai szerint azt hiszik, hogy ebben a helyzetben felelőtlen üzletpolitikájukkal árnyékot vethetnek egy rendkívül pozitív és hasznos dologra - utalva itt az euró bevezetésére - azt üzente, hogy nem fognak sikerrel járni.
Bejelentette: fokozott hatósági ellenőrzéseket rendeltek el, ideértve a kereskedelmi felügyelőséget, az adóhivatalt, továbbá a vám és pénzügyőrséget, hogy "kijavítsák mindazt, amit felelőtlen egyének tettek minden ok nélkül".
- húzta alá.
Mint mondta, a kormány tudatában volt annak és figyelmeztetett is arra, hogy az átváltás miatt minimális, 0,2-0,4 százalékos áremelések várhatók, ahogy más országokban is voltak az euró bevezetésekor, de "sem a globális, sem a nemzeti körülmények nem olyanok, hogy a kapzsiság felülkerekedhessen a felelősség felett." Hozzátette:
az euróra átállás nem olyan körülmény, amit egyesek kihasználhatnak arra, hogy extraprofitra tegyenek szert azokkal a polgárokkal szemben, akik már most is szembesülnek egy szélesebb körű energia- és élelmiszerválság következményeivel.
A kormányfő másrészről üdvözölte azt, hogy a vállalkozók nagy része tartotta magát az előírásokhoz, és felszólította őket, hogy határolódjanak el azoktól a szabálysértőktől, akik árnyékot vetnek minden horvát vállalkozó társadalmi felelősségére.
Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba. A jelenleg 19 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában bevezették az eurót.