2020. szeptember 29., 16:41

A francia elnök is levelezget

Hiba lenne beszüntetni az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésezését, s egyetlen helyszínen, Brüsszelben összevonni a képviselőtestület munkáját - hangoztatta a francia elnök kedden.

Emmanuel Macron
Fotó: Hector Retamal/AFP
Emmanuel Macron nem hagyta annyiban
Jelenleg azért harcolok foggal-körömmel, hogy az EP továbbra is ülésezhessen Strasbourgban"

- mondta Emmanuel Macron egy litvániai egyetemen tartott beszédében.

Amennyiben elfogadjuk, hogy az Európai Parlament üléseit kizárólag Brüsszelben rendezzék, akkor elszúrtuk, minthogy tíz év múlva már minden Brüsszelben lesz, és az emberek csak ott fognak beszélni, egymás között"

- tette hozzá.

A francia elnök a múlt héten levélben tiltakozott az EP elnökénél azon döntés ellen, hogy a koronavírus-járványra tekintettel csak Brüsszelben tartják a plenáris üléseket.

Az Európai Parlament normális körülmények között három székhellyel működik: munkájának legnagyobb részét Brüsszelben végzi, de titkársága Luxembourgban van, és a képviselők havonta négy napon át a franciaországi Strasbourgban üléseznek. A parlament kétlakiságának régóta számos bírálója van, akik szerint a havonkénti ingázás, az "utazó cirkusz" rengeteg kényelmetlenséggel és felesleges kiadással jár. Ez évente 114 millió eurót emészt fel.

A költözést már számtalan alkalommal sürgették, az ügy azonban mindig elbukott a francia kormány ellenállásán. Párizs szerint a strasbourgi székhely az európai nemzetek közötti megbékélés jelképe.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.