2020. január 27., 09:14

A demokraták követelik John Bolton meghallgatását a könyvében megjelent információk miatt

Az amerikai képviselőház demokrata párti politikusai erélyesen követelik, hogy tegyen tanúvallomást a Donald Trump elnök elleni alkotmányos vádeljárásban (impeachment) John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó, miután szerintük a készülő könyve kéziratában az elnökre nézve kulcsfontosságú, terhelő információk vannak.

John Bolton
John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó
Fotó: Getty Images

A The New York Times című amerikai napilap vasárnapi értesülése szerint a kéziratból kiderül, hogy Trump személyesen mondta Boltonnak tavaly augusztusban azt, hogy visszatartja az Ukrajnának szánt több százmillió dolláros katonai segélyt, amíg Kijev nem lesz segítségére a politikai riválisa, Joe Biden demokrata párti elnökjelölt elleni terhelő információk beszerzésében. Trump egy hónapra rá, tavaly szeptemberben menesztette Boltont.

A lap azt írja, hogy a volt nemzetbiztonsági tanácsadó könyvének kéziratát áttekintésre továbbította a Fehér Háznak, és ezzel gyakorlatilag bepillantást nyújtott a kormányzatnak abba, amit a szenátusi tanúvallomásában elmondhatna.

Trump szokásához híven azonnal reagált a Twitteren a The New York Times értesülésére. Leszögezte: sosem mondta Boltonnak, hogy a Biden elleni vizsgálathoz köti az ukrajnai segély folyósítását, és Bolton ezt sosem sérelmezte, amíg tanácsadója volt.

Ha Bolton ezt mondja, csak azért teszi, hogy eladja a könyvét"

- így Trump.

Az újságban megjelent információkra reagálva a demokrata párti impeachment-menedzserek közleményükben azt írták: semmi kétség sem férhet hozzá, hogy Bolton ezzel kereken ellentmond annak, ami az elnöki védelem lényegét képezi, ezért tanúként be kell idézni őt a szenátusi eljárásában. A Fehér Ház és a republikánusok azonban ellenzik bármilyen tanú beidézését, hogy gyorsan pontot tegyenek az eljárásra. Ha nem lesznek tanúk, a szenátusi eljárás már pénteken véget érhet.

A demokraták régóta követelik, hogy Bolton tegyen tanúvallomást az eljárásában. Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke közölte, hogy a kéziratban megjelent információk után még védhetetlenebb az, hogy a republikánusok nem akarják meghallgatni sem Boltont, sem más fontos tanút, és nem akarnak foglalkozni fontos dokumentumokkal sem.

Pelosi szerint egyértelmű választás elé került a szenátus: vagy az alkotmány mellett, vagy a tények elpalástolása mellett teszi le voksát.

Az amerikai törvényhozás felsőházában január 16-án kezdődött meg az elnök elleni alkotmányos vádeljárás. Először a vádat előterjesztő és mellette érvelő demokrata párti impeachment-menedzsereket hallgatta meg a szenátus, szombattól pedig három munkanapon át a Trump védelmét ellátó jogászcsapat terjeszti elő álláspontját és érveit.

Trumpot azzal vádolta meg a képviselőház demokrata többsége, hogy visszaélt hivatali tisztségével, és akadályozta a kongresszus munkáját. Az elnök terhére róják, hogy amikor tavaly júliusban telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök, Joe Biden és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Ezzel szerintük Trump visszaélt elnöki tisztségével.

Elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a republikánus többségű szenátusban meglesz ez elnök elmozdításához szükséges kétharmados többség.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.