2021. február 25., 11:14

A bolgárok már hivatalosan szólították fel az AstroZenecát; ideje lenne, ha teljesítené a vállalását

A bolgár egészségügyi miniszter arra szólította fel szerdán az AstraZeneca gyógyszergyártó céget, hogy tartsa be a vállalásait, de ha erre nem képes, akkor legalább 52 800 adag oltóanyagot azonnal szállítson le, ne halassza azt március 1-jére.

Bulgária koronavírus
Fotó: TASR/AP

Kosztadin Angelov leveléről a NOVA tévé értesült,

az egészségügyi minisztérium szóvivője pedig megerősítette a hírt.

A miniszter szerint a késés miatt az ország nem tudja folytatni a tömeges oltást, amelyet szombaton elkezdett.

Az Európai Unióban Bulgária áll a legrosszabbul a lakosság beoltottsága szempontjából.

Az AstraZeneca januárban közölte az EU-val, hogy termelési problémák miatt 60 százalékkal kell csökkentenie azt a vakcinamennyiséget, amelyet az év első negyedére ígért. Egy uniós tisztségviselő pedig kedden arról számolt be, hogy a cég a második negyedévben is kevesebb mint felét tudja csak leszállítani az ígért mennyiségnek. Az uniós közös tervben Bulgária 4,5 millió adag vakcinát rendelt hét hónapra.

Ebből

februárban már meg kellett volna érkeznie 450 ezernek, de eddig csak 117 ezret kapott.

Az AstraZeneca a február 15-re ígért 142 ezer adag helyett annak csak a harmadát tudja leszállítani, és azt is csak március 1-jéig.

Angelov miniszter azt írta a levelében, hogy

Bulgária vállalja az 52 800 adag oltóanyag szállítását saját költségén, csak kapja meg az ország ezt a mennyiséget.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!