2021. május 27., 09:34

A BBC és az etikátlan újságírás

Nem csillapodik a BBC Diána hercegnével készült interjúja körüli botrány. Az egy hete közzétett belső vizsgálat megállapította, hogy az 1995-ös interjút készítő Martin Bashir a közszolgálati médium szerkesztői elveivel szembemenve, tisztességtelen eszközökkel bírta rá Diánát arra, hogy belegyezzen a beszélgetésbe – amelyben azután addig soha nem látott mélységig tárta fel saját és a királyi család magánéletének a nyomasztó részleteit.

Átverte Diánát
Diana hercegné ás Martin Bashir
Fotó: TASR

Az interjú egyik pillanatról a másikra világszenzációvá vált, a BBC elnyerte a brit televíziós Oscarnak számító BAFTA-díjat, Martin Bashir pedig biztosította nemzetközi médiakarrierjét. Bashir azonban keményen megdolgozott az interjúért: először Spencer grófot, Diána testvérét kereste fel, rajta keresztül próbált kapcsolatba kerülni a hercegnével. Ez sikerült is, de Spencer gróf nyilatkozata szerint

Bashir 32 hazug állítást is bevetett, hogy rávegye a találkozó megszervezésére.

Ezek egyike volt, hogy Spencer gróf volt biztonsági főnöke a sajtó szolgálatában áll, és komoly pénzeket kap azért, hogy kémkedjen Diána után. Bashir ezt a biztonsági főnök bankszámla-kivonataival igyekezett bizonyítani. Csakhogy ezek hamisított számlakivonatok voltak. Egy ilyen hamisítványt ma már egy egyszerű kiadványszerkesztővel egy gimnazista is el tudna készíteni, de 26 évvel ezelőtt Bashirnak még informatikus segítségét kellett kérnie: a BBC számítógépes grafikusával végeztette el a munkát, aki később ezt jelentette is feletteseinek.

A grafikus bejelentésének azonban nem volt foganatja, neki pedig megmondták, hogy soha többé nem dolgozhat a BBC-ben. Mások figyelmeztetésére is az volt a főnökök reakciója, hogy csak irigykednek kollégájuk sikerére, és ha továbbra is megkérdőjelezik Bashir és a szerkesztőség tisztességét, akkor el kell búcsúzniuk a BBC-től.

A jelenlegi BBC vezérigazgató, Tim Davie felkérésére indult független vizsgálat ezért nemcsak Bashirt marasztalta el, hanem többek között akkori főnökét, Tony Hallt is. A jelentés szerint ugyanis az ügyben 1996-ban Hall által indított vizsgálat elhibázott volt – mint kiderült, nem tartották érdemesnek megkérdezni Spencer grófot sem –, és ennek következtében nem is talált semmi kivetnivalót Bashir munkájában. Így azután negyed évszázadig nem derültek ki további részletek, és a BAFTA-díj is egészen mostanáig ott állhatott a műsor készítőinek a polcán. A jelentést követően a BBC visszaadta a díjat, Martin Bashir pedig egészségi okokra hivatkozva lemondott a BBC-ben betöltött pozíciójáról.

Az egykori sztárriporter nyilvánosan megszégyenült, sőt a rendőrség azt is vizsgálja, nem történt-e bűncselekmény.

Egy ideig úgy tűnt, ezzel vége is az ügynek, csakhogy a történetben van egy következő fordulat, amire a mostani vizsgálat nem is terjedt ki. Az, hogy Bashir az interjú után két évtizedig nem a BBC-nél dolgozott: csak 2016-ban – a vártnál kevésbé sikeres amerikai szereplése után – vették vissza, majd nevezték ki vallási ügyekkel foglalkozó tudósítónak. Akkor, amikor a vezérigazgató épp korábbi főnöke, Tony Hall volt. Ez ügyben most újabb gyors vizsgálatot indítottak, amelynek az eredménye napokon belül várható. Mivel ezzel felmerülhet a gyanú, hogy Hall azért vette fel Bashirt, hogy továbbra is hallgasson az interjú körülményeiről, az egykori BBC-igazgató végül kénytelen volt lemondani jelenlegi pozíciójáról, a brit Nemzeti Galéria élén betöltött elnökségi tisztségéről.

A jelek szerint tehát nem csupán egy fiatal és ambiciózus újságíró egyszeri eltévelyedéséről van szó, hanem az etikátlan magatartás évtizedeken át tartó intézményes eltussolásáról,

ami komoly bizalomvesztéssel járhat a tárgyilagosság és pártatlanság imázsára építő médium irányába. Ami most rosszkor jön a BBC-nek, hiszen – különösen a fiatalok körében – egyre többen mondják le előfizetésüket, ami pedig a BBC legfőbb bevétele.

Ha valakinek a lakásában van televíziója, a BBC-előfizetés elmulasztása bűncselekménynek számít, így tíz évvel ezelőtt még kevesen voltak, akik jogszerűen felmondhatták az előfizetést. Az internetre kapcsolódó telefonok, táblagépek és számítógépek és persze a számtalan streaming-szolgáltató világában azonban már sokkal több háztartás él hagyományos televízió nélkül, és ha az interneten nem nézik a BBC műsorait, nem szükséges előfizetniük. Emellett a BBC működését szabályozó jelenlegi egyezmény csak 2027-ig garantálja a kötelező előfizetést, és könnyen lehet, hogy ezt követően a többi fizetős csatornához hasonlóan a BBC is csak az önkéntes előfizetőkre számíthat majd.

2027 persze még messze van, és addig még lesz egy választás is, de az egyezmény félidős felülvizsgálata már idén esedékes, a jelenlegi – konzervatív és brexitpárti – kormány irányításával. Ha a BBC finanszírozását most még nem is lehet módosítani,

a Diána-interjú ügye – a baloldali elfogultság és az EU-pártiság több kormánypárti képviselő által hangoztatott vádjai mellett – további muníciót jelenthet egy új, a szerkesztői elvek betartására is kiterjedő felügyeleti rendszer bevezetéséhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.