2020. október 24., 08:57

A baloldal nyert a bolíviai elnökválasztáson

A pénteken közzétett hivatalos eredmények megerősítették, hogy a baloldali Luis Arce nyerte az elnökválasztást Bolíviában, több mint 26 százalékponttal megelőzve a második helyen befutó, centrista Carlos Mesát.

Fotó: TASR/AP

A hivatalos végeredmény szerint Arce a voksok 55 százalékát kapta, míg Mesára valamivel kevesebb mint a választók 29 százaléka szavazott. A részvétel magas, 88 százalékos volt.

"A választás befejeződött" - konstatálta az eredményt a Twitteren Mesa, aki tavaly is második lett az elnökválasztáson. Megfigyelők szerint a mostani elnökválasztás, az egy évvel korábbival szemben békésen és átláthatóan zajlott.

A tavalyi elnökválasztást a negyedik mandátumáért versenybe szálló, szintén a baloldali Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párt színeiben induló Evo Morales nyerte. Az ellenzék azonban csalást kiáltott, tüntetések kezdődtek, zavargások törtek ki, majd a hadsereg kihátrált Morales mögül, ő pedig lemondott, Mexikóba menekült, most már Argentínában van.

Arce azt ígérte, hogy Morales nem kap szerepet a kormányzásban. "Most a legnagyobb kihívás, hogy békésen újjáépítsük az országot, hogy visszaszerettük az örömöt, a stabilitást és a reményt egy jobb jövőre minden bolíviainak" - reagált a hivatalos eredményre Arce. "Nem fognak csalódni bennünk azok, akik belénk helyezték a bizalmukat" - tette hozzá.

Arce gazdasági miniszter volt Morales elnöksége idején, és sokan az ő irányításának tudják be az országban, hogy Bolívia a 2000-es évek közepén gazdasági szárnyalásba kezdett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.