Művészet mindenkinek Varga-Amár Lászlóval
Tegnap este folytatódott a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria nagy sikerű előadássorozata, ezúttal Varga-Amár László, Munkácsy-díjas képzőművész a műalkotások értelmezésének kérdéskörében adott elő, némiképp kötetlen stílusban.
Az előadás előtt a galéria igazgatója, Iván Péter elmondta, hogy Varga-Amár László szinte már tiszteletbeli dunaszerdahelyi, olyan sokat tartózkodik a városban, és ezúttal egy olyan előadásra kérték fel, amely jelleméből és foglalkozásából is adódik, hiszen azonkívül, hogy festőművész, középiskolai tanárként is tevékenykedik. Pontosan ezért nagyon közérthetően tud beszélni a témáról, ami az előadássorozat célja is egyben, húzta alá Iván Péter.
– indította előadását Varga-Amár, majd rávilágított, hogy mennyi pontatlanság van akár a középiskolai művészeti tankönyvekben is (hiszen egy tankönyv átfutása a megírástól a megjelenésig gyakran 8-10 év is lehet, s mire megjelenik, már el is avult). Majd az előadó sorra vett fogalmakat, ismert és kevésbé ismert idézeteket, melyeket meg is cáfolt vagy éppen példaként említett:
– szögezte le Varga-Amár. Nem mindegy az alkotás ára sem. Gyakran panaszkodnak művészek, hogy áron alul adták el képeiket, pedig egy művészi alkotás annyit ér, amennyit adnak érte, bár nyilván az is fontos, hogy jó időben és jó helyen legyünk, hiszen egy alkotás aktuális ellenértéke nemcsak művészi érték, hanem szerencse kérdése is lehet.
Vajon melyek a műalkotások megismerésének legfontosabb szempontjai? Először is van egy szubjektív percepció, azaz ami tetszik nekem, az a szép számomra, függetlenül a mű hangulatától, írta le Varga-Amár egy átlagember művészeti alkotásról megfogalmazott első értékítéletét. Másodikként azt nézzük, hogy ki is a mű alkotója, hiszen „egészségesen” sznobok vagyunk, mert ha valami rangos nevet hallunk, mindjárt felkapjuk a fejünket, húzta alá Varga-Amár. A következő szempont az alkotás keletkezésének ideje, mert tiszteljük a múltat. Még akkor is, amikor egy ócska, unalmas tájkép van előttünk. Ha rá van írva, hogy 1800 akármennyi, akkor mindjárt másképpen néz vissza ránk, tapintott rá Varga-Amár gyengeségünkre. Negyedikként a műalkotás mérete is lényeges, mert hiába 41x13,5 m-es a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója, a 77x54 cm-es Mona Lisáról mégiscsak többet beszélnek. Ellenben egy műalkotás egy kis méretű fotón reprodukálva jelentéktelen lehet, de ha az ember 3 méteres valójában személyesen megtekinti a kiállítóteremben, akkor azért más véleménnyel lesz róla, nyomatékosította az előadó. Ez akkor sem mindegy, ha az ember zsűrizik, és amikor a beküldött, különböző méretű pályamunkákat nagyjából azonos méretben kivetítik, véleményezte a dilemmát Varga-Amár.
Az alkotás megismerésénél nem feledkezhetünk el az egyéni stílusról, amely csak az adott alkotóra jellemző, s által rögvest tudjuk, hogy róla van szó.
– mutatott rá a definíciók visszásságaira az előadó, aki ezután a festészet műfajait ismertette a jelenlévőkkel.
– szögezte le Varga-Amár László. Az sem mindegy, mi az akvarell, hiszen a vízfestéket és az azzal készült műalkotást is jelölheti, mondta. Fontos tudni, hogy minden színezőanyag porfesték, csupán attól változik, hogy mivel oldjuk fel.
Az építészeti felületeken lévő művészeti technikákat (murália) is gyakran összekeverjük vagy nem ismerjük a definícióit. A pannó az a nagy méretű, falba épített, falra szerelt táblakép, a szekkó az, amikor közvetlenül a fal vakolatára festünk kötőanyag segítségével, a freskónál az alap a festéskor még friss, nedves vakolat, a festék pedig mészvízzel összekevert porfesték. Utóbbi esetében a festék a habarcsréteg belsejébe hatol, azzal szervesül, együtt köt meg vele, tehát ez az eljárás sokkal tartósabb. A sgraffito pedig egy olyan díszítő eljárás, amikor az egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe. Az üvegablak és a mozaik pedig már egyértelmű fogalmak, ecsetelte a meghívott, aki személyes anekdotáin keresztül is sok érdekes információt osztott meg a jelenlévőkkel.
