2020. január 9., 20:18

A gondolatiság és a látásmód legalább annyira fontos, mint a technika

Ebben az évben 19. alkalommal került megrendezésre a Nemzet-közti Magyar Fotószalon a párkányi Barta Gyula Galériában. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége szervezésében öt kategóriában versenyeztek a pályaművek.

 Toldi Zorán érsekújvári fotóművész nyertes képe előtt
Médialapozó
Toldi Zorán érsekújvári fotóművész nyertes képe előtt

A hagyományos – színes, monokróm – kategória mellett Kárpát-medencei magyar népcsoportok, természetfotók, játszunk és II. Rákóczi Ferenc is szerepelt, fejedelemmé választásának 315. évfordulója kapcsán.

Teodor Nagy Tivadar a MFVSZ alelnöke úgy nyilatkozott, 112 alkotótól csaknem 1500 fénykép érkezett Franciaországból, az USA-ból, Kanadából, Romániából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. A háromtagú szakmai zsűri 289 fotót ítélt kiállításra alkalmasnak, amelybe Szlovákiából 6 szerzőtől 22 fénykép került be. „A galéria falain Észak-Magyarország és a Felvidék régió fotóiból láthatunk válogatást” – emelte ki az alelnök.

Toldi Zorán Érsekújvárból a MFVSZ bronzérmét kapta Kárpát-medencei magyar népcsoportok kategóriában, összesen 7 képe lett kiválasztva a 289-es válogatásba. Elmondta, fotós léte két szakaszra osztható. Gyermekkorában pár évig fényképezett és felnőttként úgy 15 éve kezdte újra.

Fényképezni ma már a mobiltelefonoktól a drága fényképezőgépekig sok mindennel lehet, amit nem lehet megvenni az a látás, a kompozíció. A gondolatiság, a mondanivaló legalább annyira fontos, mint a technika”

– hangsúlyozta.

A versenyre több képpel nevezett a természetfotón kívül mindegyik kategóriába. Díjazott képe a Ki tudja merre… bronzérmes lett Kárpát-medencei magyar népcsoportok kategóriában. Erdély keleti részén Kászonszéken készült a fotó és egy székelyföldi embert ábrázol saját környezetében.

„Kedvenc témám a szociofotográfia, az emberábrázolás. Ezek lényege, hogy kapcsolatot kell kiépítenem a fényképre kerülő emberrel. Van, hogy órákat, fél napot töltünk el beszélgetve, mert csak így tudom eldönteni, mit szeretnék belőle megmutatni. Vannak olyan képek, amiket megálmodik az ember, aztán vagy sikerül formát ölteniük, vagy nem. Olyan mesterségeket, életkörülményeket fotózok, melyek kiveszőben van. Elmegyek azokra a helyekre, ahol még lehet látni ráfos kerekű szekeret, művelik még a hagyományos mesterségeket. Kisgyermekkoromban a dédmamám nevelt, így szinte belém égett a falusi közeg. Nagy kihívás az utolsó szén- és mészégetők vagy egyéb, a kihalás szélén lévő mesterségek megörökítése” – mesélt lelkesedéssel hobbijáról Zorán.

A tárlat február 2-ig látogatható.

A tárlatot Janicsek Boglárka szép gitárjátéka nyitotta és zárta
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.