2024. július 28., 17:56

Russell vezetésével kettős Mercedes-győzelem Spában. De végül Hamilton lett az első

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége. A csapata hibája miatt azonban megfosztották őt a diadaltól, így végül Lewis Hamilton győzött, a dobogós helyezések pedig Oscar Piastrit és Charles Leclerc-t illették meg.

Mercedes kettős
George Russel korán örült
Fotó: TASR/AP

A 26 éves pilótának ez lett volna az idei második és pályafutása harmadik futamgyőzelme az F1-ben.

Russell mögött csapat- és honfitársa, a sokáig az élen álló hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon pályafutása első győzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője harmadikként zárt.

Russell a címvédő és háromszoros vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) mellett a második olyan versenyző lett, aki az idei szezonban egynél több futamot tudott megnyerni. Ezt most azonban vissza kell vonni.

A rajtnál és az első kanyarokban a pole pozícióból induló Charles Leclerc (Ferrari) megtartotta vezető helyét, miközben a harmadik rajtkockából startoló Hamilton feljött másodiknak, harmadiknak pedig Sergio Pérez (Red Bull) sorolt be. Az első kör végére a 11. helyről induló Verstappen is támadási közelségbe került az előtte száguldó Alexander Albonhoz (Williams), s meg is előzte a thaiföldi pilótát, majd a harmadik körben már nyolcadik volt.

Közben Hamilton az Eau Rouge kanyar után megtámadta és meg is előzte Leclerc-t, ezzel átvette a vezetést, a 11. körben pedig Verstappent kerékcserére hívta a Red Bull. Egy körrel később az élről Hamilton, a harmadik helyről Pérez, a negyedikről pedig Piastri hajtott a boxba friss abroncsokért. Újabb kör elteltével Leclerc kapott új gumikat, Piastri pedig megelőzte Pérezt, így amint rendeződött az állás az első kerékcserék után, az ausztrál harmadik volt Hamilton és Leclerc mögött.

Féltávnál Pérez másodszor is a boxban járt és új gumikkal folytatta, ekkor Verstappen már ötödik volt, előtte Russell száguldott negyedikként.

A 25. körben Leclerc-t kihívták még egy kerékcserére, ezzel az élen álló Hamilton elé akart vágni a Ferrari, de a boxkiállás nem volt tökéletes a monacói versenyzőnél, míg az egy körrel később a szerelőkhöz hajtó Hamiltonnál remekül dolgozott a csapat, így a hétszeres vb-győztes Leclerc elé jött vissza a pályára. Az ideiglenesen az élre álló Piastri óriási tempót diktált, miközben Verstappen is a boxban járt és friss abroncsokat kapott, aztán Piastrinak is új gumikat rakott fel a McLaren, de a csere nem volt tökéletes.

A vezetés így az ekkor egy kerékcserénél járó Russell "ölébe hullott", a brit pedig megpróbált innen végigmenni, miközben a mögötte érkező csapattársa gyorsabb volt nála, az időközben Leclerc megelőzésével harmadiknak felzárkózó Piastri pedig mindkettejüknél jobb tempót diktált.

A hajrában Hamilton beérte csapattársát, de megelőzni a leintésig nem tudta, Russell egy kerékcserés stratégiája pedig így győzelmet eredményezett, miközben Piastrinak nem maradt ideje arra sem, hogy a második helyért próbálkozzon előzéssel. Verstappen végül ötödik lett.

A Ferrari a negyedik Leclerc és a hetedik Carlos Sainz Jr. révén 18 pontot szerzett, ezzel megszerezte története tízezredik vb-pontját a Forma-1-ben, s 10 012-nél jár.

Ahogy szombaton sem a leggyorsabb pilóta, úgy vasárnap sem a célvonalon elsőként áthaladó versenyző távozott győztesen a Formula–1-es Belga Nagydíjról. George Russell óriási csata után nyert Spában, hogy aztán a csapata hibája miatt megfosszák őt a diadaltól, így végül Lewis Hamilton győzött, a dobogós helyezések pedig Oscar Piastrit és Charles Leclerc-t illették meg. A brit pilóta autója másfél kilogrammal könnyebb volt az előírtnál, csak 796,5 kilót nyomott. A Mercedest beidézték a sportfelügyelők, de a német istálló képviselői nem tudtak jó magyarázatot adni, így a baklövés miatt Russellt kizárták a versenyből.

A vilábajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.