2020. május 14., 16:01

Megvan az utód! Sainz vátlja Vettelt

Carlos Sainz váltja jövőre a csapatot elhagyó Sebastian Vettelt a Ferrari Forma-1-es istállónál.

Ferrari
Fotó: TASR / AP

A maranellóiak csütörtöki bejelentése szerint a 25 éves spanyol pilóta két évre kötelezte el magát az olaszokhoz.

„Örömmel jelentem be, hogy Carlos csatlakozik hozzánk. Eddigi öt szezonjában bizonyította a tehetségét és technikai képzettségét, ami alapján tökéletesen illik majd a Ferrari-családba” - mondta az istálló honlapján Mattia Binotto csapatfőnök, aki szerint

Sainz leigazolása fontos lépés abba az irányba, hogy visszatérjenek a Forma-1 csúcsára.

A spanyol versenyző 2015-ben a Toro Rossónál mutatkozott be az autós gyorsasági világbajnokságban, ahol 2017 második felében és 2018-ban a Renault-nál szerepelt, tavaly óta pedig a McLarent erősíti. Eddig 102 futamon indult, legjobb eredménye 2019-ből egy harmadik hely.

Carlos Sainz
Fotó:  TASR / AP

Mostani csapata ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy 2021-től szerződtette az ausztrál Daniel Ricciardót.

Sainz csapattársa a monacói Charles Leclerc lesz a Ferrarinál.

Megosztás
Címkék