2020. május 3., 12:54

Hamilton állítólag a Ferrarihoz szegődik

Eddie Jordan kijelentette, Sebastian Vettelnek az év végén távoznia kell a Ferraritól. Az egykori csapatfőnök úgy véli, Lewis Hamilton 2021-től a maranellóiak pilótája lesz.

Forma-1-Vettel-Hamilton
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton
Fotó: Clive Mason/Getty Images

A Forma-1-es pilótapiac legnagyobb kérdése, hogy mi lesz a mezőny két többszörös világbajnokával, Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel, hiszen év végén mindkét versenyző szerződése lejár. Tavaly év végén szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint a Mercedes pilótája pont riválisa helyére érkezhet a maranellóiakhoz, utána viszont az érintettek megszólalásai alapján úgy tűnt, minden marad a régiben.

Az elmúlt napokban azonban a hírek szerint a négyszeres világbajnok nem fogadta el a Ferrari első ajánlatát, és a korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan nem is számít arra, hogy a felek valaha is meg fognak egyezni. Az ír üzletember szerint az év végén Vettelnek csak egyetlen opciója lesz, ha maradni akar az F1-ben.

Lewis Hamiltonnal ellentétben Vettelt nem ismerem annyira jól, de úgy vélem, csupán arra lesz lehetősége, hogy visszavonuljon, vagy a McLarenhez igazoljon. A Ferrari hajója már rég elúszott számára.”

– nyilatkozta az F1-Insider.com-nak és a német Sport1-nek.

Sajtóértesülések szerint amennyiben Vettellel nem sikerül megegyezni, és távozik a csapattól, a Ferrari Carlos Sainzot vagy Daniel Ricciardót szerződtetheti, vagyis Hamilton legjobb esetben is csak a negyedik helyen áll az istálló kívánságlistáján. Az egykori csapatfőnök azonban úgy véli, Vettel helyére a hatszoros világbajnok fog érkezni.

Az üzletember arra alapozza a véleményét, hogy szerinte a koronavírus következtében az F1-ben érintett nagyvállalatok kénytelenek lesznek átgondolni a szponzorációs aktivitásaikat, így meginoghat az autógyártók és tőkeerős partnereik, például az olajcégek helyzete is. Jordan odáig ment, hogy szerinte a Mercedes, a Honda és talán a Renault is ki fog szállni a világbajnokságból.

Lewis a Ferrarihoz fog igazolni – jelentette ki. – Csak az olaszok engedhetik meg maguknak továbbra is, hogy megfizessék, és tisztában vannak vele, hogy megéri.

Max Verstappen marad a Red Bullnál, és megpróbálja legyőzni Lewist, de ez nagyon nehéz lesz.”

Jordan pár hónappal ezelőtt már említette, hogy szerinte az átigazolás meg fog valósulni, azóta viszont ennek valószínűsége jelentősen csökkent. Amellett, hogy állítólag a Ferrari sem őt akarja, Hamilton többször is hangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyen van, és nem gondolkozik a távozáson. Ha valóban marad a Mercedesnél, akkor csatlakozik azon pilótákhoz, akik ugyan kapcsolatba kerültek a maranellói istállóval, de végül mégsem öltötték magukra a piros overált.

Jordant néhány évvel ezelőtt Ron Dennis, a McLaren egykori vezérigazgatója az F1 bolondjának nevezte, de az ír veterán közel áll Bernie Ecclestone-hoz, így annak idején ő számolt be először arról, hogy Michael Schumacher visszatér az F1-be, Hamilton elhagyja a McLarent és a Mercedeshez szerződik, valamint a McLaren-Mercedes együttműködés felélesztéséről is ő beszélt először.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.