A király visszatér! Hogyan folytatódik Fernando Alonso Forma-1-es karrierje?

2020. december 31., 18:41
Ollé Tamás

A Forma-1-ből 2018 végén visszavonult kétszeres világbajnok, Fernando Alonso jövőre visszatér a száguldó cirkuszba, ahol az Alpine csapat pilótájaként próbálná meg feledtetni pályafutásának utolsó, sikertelen időszakát. Cikkünkben végigvesszük a spanyol pilóta elmúlt éveit, valamint felidézzük a Ferrarinál és a McLarennél töltött időszakának legjelentősebb pillanatait.

Fotó: Essentially Sports

Az idei év utolsó Forma-1-es versenyhétvégéjének legnagyobb szenzációja a jövőre visszatérő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso és a 2005-ös Renault szereplése volt. A francia márka 2021-től Alpine néven folytatja tovább, egyfajta búcsúként pedig Alonso pár kör erejéig újra pályára vihette azt az autót, amelynek első világbajnoki címét köszönheti, és amellyel sikerült megtörni a Ferrari és Michael Schumacher évek óta tartó uralmát.

Az ember, aki legyőzte a hétszeres világbajnokot

Fernando Alonso 2001-ben debütált a Forma-1-ben, a Minardi versenyzőjeként, majd egy évvel később a Renault csapatához igazolt mint tesztpilóta. A csapatfőnök, Flavio Briatore már korábban szárnyai alá vette a fiatal spanyol tehetséget, aki a 2003-as szezonban meg is szerezte első győzelmét.

Alonso és Briatore nagy pillanata 2005-ben jött el: a gyengélkedő Ferrari és az erős, de megbízhatatlan McLaren-Mercedes mellett a Renault és a spanyol stabil, kiegyensúlyozott teljesítményével végül az egyéni és konstruktőri vb-címet is behúzta. Fernando Alonso 24 évesen és 59 naposan lett a Forma-1 akkori legfiatalabb világbajnoka, aki nem állt meg egynél, és 2006-ban újra elhódította a világbajnoki trófeát.

A 2007-es szezont aztán már a McLaren-Mercedes pilótájaként kezdte, és közel volt a triplázáshoz, végül azonban egy ponttal alulmaradt a ferraris Kimi Räikkönennel szemben. A szezon során ugyanakkor megromlott a viszonya nemcsak a McLaren csapatfőnökével, de csapattársával, az újonc Lewis Hamiltonnal is. Alonso ezért a távozás mellett döntött és egy év után visszatért korábbi sikereinek helyszínére, a Renault csapatához. Az a Renault ugyanakkor már nem az a Renault volt, amellyel korábban két világbajnokságot is nyert. 2008-ban ugyan sikerült behúznia két futamot, ám az utána következő szezont futamgyőzelem nélkül fejezte be, miközben esélye sem volt arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon.

Felemás feltámadás a Ferrarival

2010-ben aztán Alonso szinte majdnem minden téren bepótolta az elmaradást. Immáron a Ferrari versenyzőjeként rögtön meg is nyerte a szezonnyitó bahreini versenyt, az évad nagy részében pedig többnyire a pontverseny élen tudott maradni. Egy erőviszonyokban kiegyenlített, rendkívül fordulatos és kiélezett szezont követően az utolsó futamon négyen is versenyben voltak a világbajnoki címért, Alonso pedig 13 pontos előnnyel várhatta a mindent eldöntő ütközetet.

Azonban a Ferrari stratégiai szempontból elszámolta magát, egy korai kiállás miatt pedig Fernando Alonso beragadt az orosz Vitalij Petrov mögé. A spanyolnak legalább a negyedik helyen kellett volna végeznie ahhoz, hogy világbajnok lehessen, ám a futam hátralévő részében nem tudta megelőzni Petrovot, így a végén Sebastian Vettel és a Red Bull Racing zsebelte be a vb-címet.

2011 és 2013 a Red Bull és Vettel dominanciájáról szólt, a 2012-es szezon azonban a 2010-esnél is nagyobb izgalmakat hozott és ismét Fernando Alonso és Vettel csatájáról szólt. Alonso a nyári szünet előtt 40 pontos előnnyel vezetett, és annak ellenére, hogy néhány ponttal ismét alulmaradt riválisával szemben, ez volt a spanyol legerősebb idénye az olasz istállóval, lévén, hogy erőn felül teljesített az akkor negyedik erőnek számító Ferrarival. A 2014-ben kezdődő hibrid-korszak nem jött ki jól a Ferrarinak, Alonso pedig egy újabb felejthető szezon után úgy döntött, hogy távozik az olasz istállótól és visszatér a McLarenhez.

Egy legendás házasság árnyékában

Alonso McLarenhez való visszatérésében nagy szerepet játszott a Honda, amely 2008-as távozása után 2015-ben a brit istálló motorszállítójaként tért vissza a Forma-1-be. A McLaren és a Honda kapcsolata nem volt újkeletű a Forma-1-ben, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján verhetetlen párost alkottak, a Mercedes motorokat leváltó brit istálló pedig joggal reménykedhetett egy hasonlóan szép történetben. A Honda azonban többéves lemaradásban volt a motorfejlesztés terén, így a McLarenre és Fernando Alonsora is egy többéves, műszaki hibákkal és csalódást keltő eredményekkel teli időszak várt.

Nincs mit szépíteni: a McLaren és a Honda második házassága nem sikerült, a két fél pedig 2017 végén végleg szakított egymással. A McLaren a következő idényt már Renault motorokkal kezdte, a Honda pedig a Red Bull kötelékébe tartozó Toro Rosso istállóhoz vándorolt át, hogy aztán 2019-ben már a bikák fő csapatának szállítsanak motort. Abban az idényben Max Verstappen a Red Bull színeiben több versenyt is nyert a Honda motorral, így a japánok be tudták bizonyítani, hogy javarészt a McLaren makacssága és kompromisszumra való képtelensége volt a sikertelen házasság fő okozója.

Eközben Alonso és a McLaren ismét csalódni kényszerült, mert bár a Renault motor bizonyos szempontból előrelépés volt, azért mégiscsak az elvárások alatt teljesített. Fernando Alonso pedig feltételezhetően belefáradt az évek óta tartó sikertelenségbe és középmezőnyben való kocsikázásba, így aztán 2018 nyarán bejelentette, hogy az idény végén visszavonul.

Mire lehet képes az Alpine és Alonso 2021-ben?

A spanyol visszavonulásával kétségkívül nagy űrt hagyott maga után, azonban sokan már ekkor biztosak voltak abban, hogy a kétszeres világbajnok pár éven belül vissza fog térni. Sőt, maga Alonso sem zárta ki ezt, és bár idén töltötte be 39. életévét, a spanyol versenyző jövőre akár a dobogókért is harcban lehet majd.

A következő átfogó, nagy volumenű szabályváltoztatások 2021-ben kerültek volna bevezetésre, ám azokat a koronavírus miatt egy évvel eltolták. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő szezonban az erőviszonyok közel megegyezőek lesznek az ideivel. A Renault 2020-ban két harmadik helyet és egy második helyet is szerzett, és összességében nézve a McLarennel és a Racing Pointtal együtt a harmadik erőnek számított. Ha tehát a franciák hasonlóan megbízható és jól teljesítő autót tesznek a spanyol alá, akkor biztosak lehetnek abban, hogy Fernando Alonso legalább 150%-ot fog kihozni belőle.

Kövesse facebook oldalunkat is!