2021. március 1., 10:06

A Forma-1 irányítóinak még várniuk kell az oltásra

A Bahreini Királyság felajánlotta a Forma-1-es mezőny versenyzőinek és csapattagjainak koronavírus elleni beoltását, ezt azonban a versenysorozat vezetése a BBC értesülései szerint elutasította.

201709031557520.20170903forma1-olasz-nagydij-rajt4.jpg

A szahíri versenypálya közleménye szerint Bahrein a nemzeti oltási programját kiterjesztette a királyságban sorra kerülő nagyobb rendezvényekre, eseményekre is, ennek nyomán az F1-ben dolgozók számára a Biontech/Pfizer vakcináját ajánlotta fel.

Bahreinben alapvetően öt különböző oltás áll rendelkezésre.

A BBC beszámolója szerint azonban az F1 irányítói nem akarják, hogy

a vb-n dolgozók, a versenyzők, valamint a csapatok tagjai korábban sorra kerüljenek, mint azt az Egyesült Királyság egészségügyi rendszerének oltási terve előírja.

A Forma-1-ben szereplő tíz csapatból nyolcnak Nagy-Britanniában van a központja.

Stefano Domenicali, az F1 új elnök-vezérigazgatója már korábban kijelentette, hogy

a Forma-1 nem kívánja elvenni az oltás lehetőségét a leginkább veszélyeztetett emberektől.

Bahrein azért is ajánlotta fel az oltást, mert az idény előtti egyetlen hivatalos tesztet március 12-14-én tartják Szahírban,

ahol majd a szezon első versenyét is megrendezik március 28-án. Emiatt a Forma-1-ben dolgozók nagy része 21 napig Bahreinben tartózkodik, ennyi idő alatt mindkét oltás beadható lenne.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.