Közös fellépés a felvidéki szőlőültetvények védelméért
Éppen egy éve, tavaly októberben kerestük fel a szlovákiai szőlészet és borászat doyenjét, az állami díjas Korpás Andrást, illetve fiát, a szintén szakmabeli ifjabb Korpás Andrást, hogy tőlük érdeklődjünk az akkor még kevésbé ismert betegségről, az aranyszínű sárgaságról és okozójáról, a fitoplazmáról, amely rohamos terjedésnek indult a dél-szlovákiai szőlészetekben.
Egy éve a Korpás családnál megtudtuk, hogy a fitoplazma egy sejtfal nélküli, baktériumszerű organizmus, amely a növényekbe kerülve gátolja a tápanyagáramlást. Ennek eredményeként jelenik meg a tipikus tünet, a levelek aranysárga, a kék bogyójú fajtáknál pedig piros színe. A fitoplazmával fertőzött szőlőtőke végül elpusztul, vagy meddővé válik.
A fertőzés terjedése rendkívül intenzív, ha tehát az első évben egy fertőzött tőke van, a következő évben már tíz, majd újabb év múlva száz, s a negyedik évben pedig ezer. A fitoplazma tehát olyan kárt tud okozni, mint a szőlőtermesztést alapjaiban megrázó és megváltoztató 19. századi filoxéra. A fitoplazmát szőlőtőkéről szőlőtőkére egy „biológiai drón”, az Amerikából behurcolt kabóca juttatja.
Az azóta eltelt egy év alatt nem változott a helyzet, sőt, inkább romlott; immár olyannyira, hogy a déli régió szőlősgazdái és növényvédelmi szakemberei immár össze is fogtak a felvidéki szőlőültetvények védelméért. Ezt már a kezdeményezést szervező és koordináló Pereszlényi Csabától, a Felvidéki Falugazdász Hálózat borászatokért felelős falugazdászától tudtuk meg, aki azt is elmondta, hogy a Hegyközségi Vezetői Csoport nevet kapott kezdeményezés a helyi szőlősgazdák képviselőit, hegyközségi vezetőket és helyetteseiket, valamint a fitoplazma-munkacsoportokat kapcsolja össze az önkormányzatok és növényvédelmi szakemberek bevonásával.
A gazdák összefogása
Az együttműködésbe mások mellett Kürt, Bátorkeszi, Muzsla, Ebed, Búcs, Perbete, Köbölkút és Kicsind képviselői vesznek részt, de a tágabb kapcsolattartási hálózat mintegy 25 önkormányzatot és több mint 15 helyi szőlészeti közösséget ér el az ógyallai, párkányi és a kürti régióban. A csoport tevékenysége a helyi tapasztalatok megosztásán kívül az amerikai szőlőkabóca monitorozására, a védekezési jelzések összehangolására, terepbejárásokra és a gazdák tájékoztatására épül, de emellett érdekvédelmi szerepet is vállalniuk kellett. A közös munkát az is indokolja, hogy a fitoplazma elleni védekezés nem egy-egy konkrét helyre koncentrálódik, hiszen a fitoplazmát vivő kabócák főképpen a széljárás alapján terjednek. Ez azt is jelenti, hogy függőségi viszony jön létre a szomszédos és a közeli gazdaságok között, hiszen ha csak az egyik védekezik, a másik viszont nem, azzal a védekezés hiábavalóvá válik.
Be kell látni, hogy az egyes gazdaságoknak nincs túl sok kapacitása és energiája az együttműködés és a közös fellépés szervezésére, ezért is tűnt kézenfekvőnek, hogy a Falugazdász Hálózat részéről Pereszlényi felkarolja a koordinálást, ami a tájékoztatást is magába foglalja, hiszen – sajnos – az állami szervek részéről, ami elsősorban a Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgálóintézetet (ÚKSÚP), illetve a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökséget (PPA) jelenti gyakran pontatlan és rendszertelen az információközlés. Pereszlényi személyében ismét azzal a régi igazsággal találkozunk, hogy mindig kell egy ember, aki kezébe veszi az ügyet.
A Hegyközségi Vezetők Csoportja az önkormányzatokkal közösen olyan helyi megoldás kidolgozásán munkálkodik, amely megfelelő felhatalmazást adhat a szőlőterületek szervezett bejárására, a fertőzésgyanús ültetvények ellenőrzésére és a szükséges növényvédelmi feladatok kezdeményezésére.
A gazdák semmit nem kapnak
A szőlősárgaság a felvidéki berobbanása óta számított második évben már nemcsak a kürti régióban, hanem szinte az egész déli sávban jelen van. Pereszlényi megerősíti a fertőzött tőkék számának szinte exponenciális növekedését, s így folyamatosan gyorsul a kivágásra ítélt tőkék száma is. A gazdáknak jelenteniük kell, ha a szőlősárgaságnak akárcsak a gyanúja megjelenik a szőlőjükben, és ilyenkor az ÚKSÚP kiszáll a helyszínre, megállapítja a fertőzés tényét, illetve meghatározza a karanténintézkedéseket, a tőkék kivágását. A kár megtérítése vagy az új telepítések anyagi támogatása viszont nagyon nehezen működik. Inkább nem működik – helyesbít Pereszlényi Csaba.
Nem az a probléma, hogy kevés a kárpótlás vagy a támogatás összege, hanem az, hogy az érintett gazdák semmit nem kapnak, sőt, a hivatal még azt is megengedi magának, hogy a témában aktívan fellépő gazdákra célzottan „rászáll”. Az ürömben az öröm talán az, hogy a gazdák rájönnek, közös fellépésre van szükség, így valószínűsíthető, hogy a Hegyvidéki Vezetői Csoport (HVCS) nemcsak a fitoplazma elleni küzdelemre szakosodik, hanem fokozatosan más, akár érdekvédelmi feladatokat is elláthat"
– mondja a Felvidéki Falugazdász Hálózat borászatokért felelős falugazdásza.
Pereszlényi nem zárja ki, hogy a fitoplazma jelenléte még öt-tíz évig is téma lesz. Sajnos, az is tény, hogy vannak borászok, akik még nem ismerték fel a HVCS adta lehetőségeket és nem igénylik a kölcsönös kommunikációt, hiszen, ahogy mondják, „tudjuk azt mi magunk is”. Jó példa viszont ebből a szempontból Szentpéter és Hetény, ahol néhány éve még alig volt összefogás, az utóbbi két évben viszont a folyamatos kommunikációnak köszönhetően kialakult egy olyan közösség, amely példaértékű lehet mások számára is. Például közösen bonyolították le a permetezést, beleértve az elhanyagolt parcellákét is. Ez utóbbiak jelentős problémát okoznak mindenki számára, de központi megoldás híján a környező gazdáknak kell önerőből megoldaniuk ezt is.
– Az államigazgatás részéről kimondottan passzív hozzáállásról számolhatok be – mondja a falugazdász, holott a megye vezetése és a Magyar Szövetség részéről történt már megkeresés az állam irányába, de a kezdeményezések visszhang nélkül maradtak. Pereszlényi még csak találgatni sem mer ennek okáról, de hallott már olyan feltételezést is, hogy amíg északabbra, Modorban vagy Bazinban nem jelenik meg ez a betegség, addig érdemi lépés nem várható az ügyben.
Ezt akár párhuzamba is állíthatnánk azzal, amit a száj- és körömfájás járvány során tapasztaltunk, mondom Pereszlényinek, hiszen a dél-szlovákiai gócpontokhoz két-három hét elteltével szállt ki csak az agrárminiszter, az erdőháti (Záhorie) Detrekőcsütörtökön (Plavecký Štvrtok) viszont azonnal ott volt a fertőzés hírére.
– Pedig nem is olyan sokat akarnak a dél-szlovákiai szőlőtermelők. Annyi, amit a környező államok is megtettek a saját gazdáikért, például támogatást a szőlőtőkék likvidálásához, hiszen az egy hektárra vetített költség 6-8 ezer euró – zárja gondolatait Pereszlényi Csaba.
Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke tapasztalatból mondja, hogy az állam akkor lép, amikor a probléma már nagyon komoly méreteket ölt.
A gazdának arra van szüksége, hogy tudja, ha kivágják a szőlőjét, mi történik vele másnap. A dél-szlovákiai gazdák joggal várják el ugyanazt a figyelmet az államtól, mint bármelyik másik régió gazdái. És őszintén szólva én nem azt látom, hogy a kormányzat ebben a kérdésben olyan gyorsasággal és határozottsággal reagálna, mint amilyen gyorsan a probléma terjed. Ez pedig már nem elméleti kérdés, hiszen konkrét emberek megélhetéséről, családi gazdaságokról és sok esetben generációk munkájáról beszélünk"
– hangsúlyozta Iván Tamás hozzátéve, a Magyar Szövetség részéről az a feladatuk, hogy ezekkel a kérdésekkel szembesíteni kell a minisztériumot.
– Természetesen az is a dolgunk, hogy számon kérjük a kormányon azt, amit szerintünk nem végez el megfelelően. De én nem politikai balhét akarok ebből, hanem eredményt a gazdáknak!
Megjelent a MAGYAR7 41. számában.