2021. január 17., 16:36

Kényszer vagy kényszerítés?

Az Európai Bizottság még az elmúlt év végén megüzente, mire is van szüksége a szlovákiai mezőgazdaságnak. Szebben fogalmazva, javaslatokat tett, mire koncentráljon Szlovákia az elkövetkező hétéves költségvetési időszakban, miképp lehetne javítani és hatékonyabbá tenni a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart.

Most tehát az agrártárcán a sor, hogy eldöntse, merre induljon a szlovák agrárium 2023 és 2027 között. Még az előző kormány idején megalakítottak egy negyventagú bizottságot, amely érdemben november közepén el is kezdett dolgozni. Nincs könnyű dolguk, hiszen komoly fordulatot kellene véghez vinniük, amiben sok fennálló érdek sérülhet.

A mezőgazdasági politika eddig az ágazat élelmiszertermelő szerepét igyekezett támogatni, most azonban más funkciók is előtérbe kerültek.

Láthatóan az ágazat sérülékenységét okozza a kialakult nagytáblás területhasználat, a nagygazdaságok túlsúlya, a bemerevedett földpiac, az ágazat elöregedése, a környezetvédelmi és klímaváltozás gondjairól nem is szólva.

Ellenálló, intelligens és diverzifikált

Mindenesetre a Bizottság elemzői négy területet választottak ki, és mindegyikhez csatoltak pár javaslatot. Ilyen cél az ellenálló, intelligens és diverzifikált mezőgazdaság támogatása, ahol az egyik javaslat a farmok életképességének a javítása. Megjelenik az igény, hogy egyenletesebben osszák szét a támogatásokat, részesítsék előnyben a kisebb farmokat. Ezt akár az eddigi területalapú támogatások kritikájaként is felfoghatjuk, talán ezért is szeretnének felső határt szabni az egy vállalatnak juttatott támogatásoknál.

Látható, hogy a területalapú támogatás bevezetése az EU-csatlakozás után azonnal az ingatlanadók emelkedését hozta magával. Illetve, mivel a növénytermesztés bevételének 15–35%-át adó támogatás a terület nagyságától függött, logikusan a bérleti díjak folyamatos növekedését is jelentette.

Bár komoly pénzeket osztanak szét, mindez elmegy az ingatlanadóra és a bérleti díjra. Ha azonban ez nem volna, a közvetlen támogatások nélkül az összes mezőgazdasági vállalkozás veszteséges lenne.

Feldolgozás és piacteremtés

Az első cél másik javaslata alapján növelni kellene a feldolgozóipar támogatását. Évek óta tapasztaljuk, hogy – bár minden kormányzat szeretett volna ezen változtatni – egyre kevesebb hazai élelmiszer kerül az itthoni kereskedelembe. Mindehhez versenyképes élelmiszeriparra lenne szükség, ami manapság már nem feltétlenül a mérethatékonyságról és az olcsóságról szól, hanem a minőségről és a különlegességekről.

A feldolgozóipar hanyatlásával viszont az intenzív növények termelői elveszítették a piacukat, pedig ez az a szegmens, ahol a kisebb gazdaságoknak volna esélyük a megélhetésre.

Mindez együtt okozza azt a bemerevedett agrárrendszert, amire az extenzív termelésnek nevezhető gabonák és olajosok termesztése, a nagytáblás, kevés munkaerőt alkalmazó művelési mód, a növekvő tápanyagbevitel és növényvédő szerek alkalmazása jellemző. Az ilyen művelésnél kétségkívül előnyt jelent a méretnagyság, hiszen például a gabonatermesztésnél egy család megélhetéséhez legalább 200 hektárra van szükség. A rendszer fenntartásához a gabonatermesztési modern gépek beszerzésére volt szükség, amire a sajátjuk mellett komoly EU-forrásokat használtak fel a honi gazdák.

Felelősség a környezetért

Másik célként támogatnák a mezőgazdaság környezetvédelmi és klimatikus funkcióit. Itt fogalmazták meg a legtöbb javaslatot, ami nem csoda, hiszen borítékolható, hogy ezen a területen a környezetvédők és a termelők egymásnak feszülésével várható a legtöbb konfliktus.

A kérdést történelmi távlatban úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a száz évvel ezelőtti gazda kisebb hatásfokkal termelt, de jó gazdaként, a természettel összhangban. Igaz, javarészt önellátásra törekedett. A mai árutermelő mezőgazdaság nem engedheti meg magának egy-egy termény esetében sem a veszteséget, hiszen az adókat, a hiteleket fizetni kell. A környezetvédő ezt kényszeres profitmaximalizálásnak véli, a gazda szempontjából azonban ez a talpon maradás alapja.

Innentől kérdéses, hogyan lehet például csökkenteni a műtrágya és a vegyszer használatát, a bevételi oldalon várható veszteség nélkül.

Bár tény, hogy még mindig kevesebb vegyszert használunk, mint Európa nyugati felén, az ezredforduló óta közeledünk hozzájuk. Biológiai szempontból ez visszafordíthatatlan folyamatnak tűnik, hiszen a növekvő műtrágyahasználattal a növényeink vesztettek az ellenálló-képességükből, amit növekvő vegyszerhasználattal próbáltunk kivédeni. Ennek következtében viszont irtjuk a segítőinket, például a kártevők természetes ellenségeit. Mindemellett pedig komoly visszaesést tapasztalhatunk a termények beltartalmi értékeiben is, ami néha már az egészségünket kockáztatja.

Logikus tehát, hogy az EU szeretné, ha a mezőgazdaság legalább negyedrészben ökológiai módon gazdálkodna.

Ennek elérése viszont óriási feladat. A piaccal el kell fogadtatni, hogy drágább, de jobb minőséget kap a pénzéért. Pontos ökorendszereket kell felállítani, azok ellenőrzését, hogy hiteles legyen az egész. Sajnos nálunk nagyon kicsi a biopiac, a biotermelőről is az a közvélekedés, hogy ő az, aki éjjel permetez. És mindez csak a piaci elfogadottság. A gazdák többéves átállása és az ezzel járó kezdeti bevételkiesés is komoly visszatartó erő. Ugyanez vonatkozik az állattartás emissziójának csökkentésénél, vagy az állatjólét növelésénél. Mindezek szép célok, de törvényszerűen megjelennek a végtermék árában.

A javaslatok közt szerepel az éghajlatváltozással szembeni ellenálló-képesség javítása, a csapadék megtartása, az öntözőrendszerek korszerűsítése, az eróziót csökkentő intézkedések.

Ez a kérdés is magában hordozza a nagy biznisz lehetőségét, és kár, hogy a Bizottság mellékszálként kezeli a talaj termőerejének a megőrzését. Az intenzív kizsigerelésnél a talajaink pár évtizeden belül elkopnak. Kiég belőlük a humusz, elveszítik a vízmegtartó képességüket, ami biztosíthatja a talaj megmaradását, és az eltúlzott öntözéssel eljuthatunk a szikesedéssel kevert sivatagosodásig. Persze ennek megállítására másfajta talajkímélő termesztési technológiákat kellene bevezetni, például a szántás nélküli direktvetést, ehhez azonban az elmúlt évek támogatásaiból beszerzett drága gépeket kellene a sarokba állítani, miközben a gazda még most is törleszti az árukat.  

Párbeszéd nélkül nem fog menni

Az egyeztetés elkezdődött, de kérdés, hogy marad-e az eddigi egymásra mutogatás a környezetvédők és a gazdák között, vagy elkezdődik egy párbeszéd. Ebben a környezetvédő oldalnak nem elég mutogatni, mit csinál rosszul a gazda, de termesztési alternatívákat, valós technológiai meneteket kell kínálnia. Persze olyanokat, amelyekben a gazda is megtalálja a számítását.

A gazdáknak is engedniük kell, be kell látniuk, hogy a környezet- vagy biodiverzitás-védelmet szolgáló intézkedés nekik is hasznot hozhat, és a talajt is megóvja a következő nemzedéknek.

Ehhez el kell indulnia a párbeszédnek a környezetvédelem és az agrárium között, különben marad a látszattevékenység megszokott lepapírozása.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/2. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!