A szőlőlevél színe és visszája
Egyre többet hallani a hazai és azon belül is a dél-szlovákiai szőlőtermesztésről, borászatról, de mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy napjainkban inkább az ágazatot sújtó járvány, az aranyszínű szőlősárgaság, a fitoplazma az az apropó, ami miatt a szőlő a sajtóba és a közvélemény elé kerül. A Magyar7 hét múlt heti, október 8-ai számában arról számoltunk be, hogy megalakult és működik a Hegyvidéki Vezetői Csoport, amelynek elsődleges célja a járvány okainak és következményeinek a közös kezelése, illetve a termelők érdekvédelme is – mostani számunkban pedig a szakma doyenjét, az állami díjas szőlőkutatót-nemesítőt és borászt, Korpás Andrást kerestük fel, hogy az idei év néhány tapasztalatáról és a hosszú távú folyamatok következményeiről beszélgessünk.
Hol is találkozhattunk volna megfelelőbb helyen, mint „főhadiszállásukon”, a fűri Öreghegyen lévő szőlőgazdaságban, ahol az elismert szőlőkutató a fia, a szintén szakmabeli ifabb Korpás András társaságában várt bennünket. Korábban, három évvel ezelőtt szinte pontosan ugyanekkor, október vége felé jártunk itt, s most, mint az új látogatók, ismét rácsodálkoztunk a rendbetartott felvezető útra, a szőlészet képét első látásra meghatározó borházra és a gondozott hosszú szőlőtőkesorok nyugalmat sugárzó látványára.
Mediterrán év volt
A szőlőtermesztés nem a gyors eredmények terepe, bármilyen változás legkisebb határideje az év, s mint menet közben megtudjuk, gyakran ennél jóval hosszabb időszakra is szükség van, amíg meghatározó változás kézzelfogható valósággá válik.
Az első lényeges információ, amit mostani látogatásunkkor hallunk, hogy az idén 30,5 mustfokos Sauvignont szüreteltek, ami magasan meghaladja a normál 22 cukorfokot. Mediterrán év volt – summázza röviden idősebb Korpás a nagy melegekkel, hosszú szárazsággal járó 2026-os évet, bár hozzáteszi, hogy a mediterrán jelleg csak a nyárra volt jellemző, télen viszont nagyon kevés volt a csapadék.
Ha valaki tudott a nyáron öntözni, az kimagasló minőségű szőlőt szüretelhetett. A szőlőkutató bár hangsúlyozza, hogy egy év tapasztalataiból még nem lehet mélyebb következtetéseket levonni, de idén megmutatkozott, hogy a nagy szárazságok idején olyan fajtákhoz kell nyúlni, amelyek bírják ezt. Az őshonos (magyar) Kárpát-medencei fajták reneszánszát vetíti ez előre, hiszen a Sárga muskotály, amely egy megközelítőleg kétezer éves fajta, bírta eddig is, és bírja most is a szárazságot, jó cukor- és mustfokkal, bő terméssel működött; s ahogy járjuk be a szőlőhegyet, egyre több ősi fajtával ismerkedhetünk meg. Ilyen például a muskotályon kívül a Furmint, a Gyöngyfehér, a Beregi rózsás, a Rakszőlő, a Sárfehér, a Juhfark, a Demjén, a Budai zöld vagy a Hárslevelű…hogy csak a legszebbnek tűnő neveket említsük a több mint száz, a Kárpát-medencében őshonos szőlőfajta közül. A régi világban ezeket a fajtákat kettős hasznosítású fajtaként kezelték, csemegének és bornak is. Vízzel keverve itták, szomjúság ellen, a jó savtartalmuk ehhez hozzá is járult – mondják Korpásék.
Lavinában bízva
Csak mintha a margóra szánnák, szerényen megemlítik, hogy hamarosan beérik a „Lavina-projekt”. Kérdésemre, hogy miről van szó, szinte egyszerre mondják, hogy jövőre lesz hatodik éve, hogy fajtaelismerésre adták be a Lavina és további öt, általuk létrehozott szőlőfajtát, s ha minden jól megy, jövőre megvalósul, hogy bekerüljenek az állami fajtajegyzékbe. A Lavina különösen figyelemre méltó ezek közül, hiszen már Korpásék egyik fő motivációja is az volt, hogy egy edzett, termésbiztos, a hazai viszonyok között évről évre megbízható és kiváló minőségű, korai termésérésű fajtát hozzanak létre, bár amikor az elhatározás megszületett, még csak külföldi könyvekben lehetett olvasni pl. a szőlősárgaságról.
Egy új szőlőfajta elismertetése időt próbáló feladat, hiszen csak az állami intézetben hat évig vizsgálják, három nem termő és három termő évben, de ezt megelőzi a nemesítőnél végzett többéves megfigyelés, hogy a nemesítő pontos képet kapjon az új fajta tulajdonságairól.
A Lavina esetében még 2008-ban történt a keresztezés, s utána keresték a magoncok között a legjobb kombinációt. Nagy esemény lesz a nemesítők munkájában, ha jövőre hivatalosan is elismert fajta lesz a Lavina, de Korpásék szerint még nagyobb hozadéka lesz a bortermelők és főleg a borfogyasztók számára. Megjegyzik, hogy méltán lehet majd a Merlot utódja.
Értéktelen kincsünk
Ahogy hallgatom a két Korpás, apa és fia szavait, fokozatosan kirajzolódik előttem, hogy a mostani szőlősárgaság nem az egyetlen tényező, ami ahhoz a meglepő állapothoz vezetett, hogy ma „nincs ára a szőlőföldnek”, vagy ha a pozitívabb oldaláról nézzük, akkor „most érdemes szőlőföldet vásárolni, mivel olyan olcsó”, mert szinte nem kell a szőlőföld senkinek, 1 hektár szántóföld árán (6-8 ezer euró), lehet már szőlőföldet is venni, ami normál viszonyok között ennek a többszöröse. Nyíltan kimondják, hogy a szőlő eladásra termelése ma egyenlő a csőddel, így aztán gyakori, hogy egyes szőlészetek kivágják, beszántják a tőkéket.
Akár így, akár úgy, ifjabb Korpás András elmondja, hogy a szőlő felvásárlási ára a szocializmus óta szinte nem változott, egy kiló mintegy 45 cent, viszont a szőlőmunkások órabére az egykori 1-2 euróról már 5-10 euróra változott.
Ez azonban még nem minden, hiszen a megnövekedett költségek mellé „társult” az olcsó behozatal. Ma Szlovákia egy jobb borkereskedésében, ami olykor már egy áruházlánc borrészlegét is jelentheti, teljesen liberalizált a kínálat, tehát aki francia vagy chilei borra vágyik, az probléma nélkül hozzájut ezekhez is. A behozatal ellen nem lehet, illetve nem is szükséges védekezni, hiszen ahogy id. Korpás mondja, inkább a hazai borhoz való hozzáálláson és fogyasztói szokásokon kellene, lehetne változtatni, bár kétségtelen, fűzi hozzá, hogy a borkultúra az utóbbi években nagyon sokat változott pozitív irányba. Ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy szőlőt és bort termelni megfelelő egzisztenciát, hátteret biztosítson – ahogy borász körökben mondani szokták, minimum három évnyi termés felett kellene a gazdának rendelkeznie, eggyel a tőkén, eggyel a pincében és egy évnyi termés árával a bankban. Ez azonban jelenleg csak egy vágyálom, s így már érthető, hogy miért kerülnek nagy szőlőterületek beszántásra és akár a normálishoz képest negyedáron történő adásvételre, annak ellenére, hogy például a fűri-kürti régióban a lösz, a mész és az agyag is ideális arányban van jelen a földben ahhoz, hogy komplex borok alapját képező szőlő teremjen.
Folytatódott az aranyszínű szőlősárgaság, a fitoplazma elleni harc is. A járvány a szélesebb nyilvánosság előtt csak az utóbbi egy-két évben kezdett ismertté válni, viszont ahogy ifjabb Korpástól megtudom, a fitoplazma már vagy hetven éve ismert a kontinens délebben fekvő vidékein, s terjedésnek az amerikai szőlőkabóca széleskörű megjelenésével indult.
A kabóca egy apró rovar, amely éppen a kis méretének és súlyának köszönhetően nagy távolságokat tud megtenni, ahogy szinte viteti magát a szelek szárnyán, s viszi magával a kórokozót is, ami újabb és újabb szőlőtőkék kivágását jelenti a gazdálkodóknak. S a kabóca a felmelegedésnek köszönhetően most már a Kárpát-medence északibb részein is szeret, jól érzi itt magát. Korpásék a kezdetektől azon az állásponton vannak, hogy nem szabad félni a klasszikus növényvédelemhez való visszatéréstől, azon belül is a rovarirtó permetezés használatától. Ezen kívül kísérleteznek a tüllháló használatával, amely a tőkék köré feszítve megálljt tudna parancsolni a kórokozót hordozó kabócák repülésének. Szlovákiában 2013 óta van jelen a kabóca, a sárgaság viszont 2021-től. Korpásék meggyőződése, hogy ha nem használunk komplex növényvédelmet, előbb-utóbb valamelyik betegség elszaporodik. A mostani helyzetet megfelelő növényvédelem mellett idősebb Korpás András szerint 2-3 éven belül vissza lehetne állítani az 5-10 évvel ezelőtti szőlőtermelés szintjére.
Szóval, nemcsak a sárgaság, hanem más, egyéb körülmények is sanyargatják a szőlészeket – borászokat, s mi mást mondhatnánk nekik, minthogy ezentúl – remélhetően - dél-szlovákiai termelők borai után nyúlunk a polcon, ha bort inni támad kedvünk.
Megjelent a Magyar7 2026/42. számában.
