Újra megélni a csodát

2018. december 24., 11:10
Lacza Tihamér

Szvorák Katalin, vagy ahogy sokan szeretettel nevezik: Szvorák Kati Pincen töltötte a gyermekkorát, Füleken járt iskolába és a Felvidéken kezdődött előadóművészi pályája. Ennek első jelentős állomása az 1981‑es Röpülj páva népdalverseny egyik kategóriagyőzelme volt.

Kudlik Júliával járjátok a Felvidéket, és már voltatok jó pár helyen.

A ’70‑es évek közepén kétszer megnyerve a Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyt, még nem tudtam, hogy népdalénekes leszek. Aztán jött a Röpülj páva, életem nagy ajándékával, Kudlik Júliával. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a sors ismét összetereljen bennünket. Szentendrén A nap megszentelése lemezbemutatómnak volt a háziasszonya 2010‑ben. Ezután született meg a Szeretettel album, majd három éve a Várakozás, az adventi‑karácsonyi lemez. A Szeretettel azóta dupla aranylemez lett. Julival csöndben egy jó ebéd mellett megünnepeltük.

Mindkét kiadvány élő bemutatóinak sikere szájról szájra terjedve juttatott el minket a Felvidéken Kaposkelecsénytől Alistálig, bejártuk Kárpátalja számos falvát, városát, de eljutottunk a Partiumtól a Székelyföldig is.

A legemlékezetesebb előadás‑sorozatra a Vajdaságban került sor, ahol magyar szórványtelepüléseken volt tizenöt lemezbemutatónk. Így juthattunk el egészen a Belgrád melletti székely telepesekig is.

Aki nem hallotta vagy látta ezt a műsort, hogyan képzelje el, mi minden történik ott?

Mindkét műsor lelkileg igen fontos kérdésekre próbál választ adni énekben és gondolatban. Juli saját gondolatainak alappillérjei: a szeretetéhség, a szeretetlenség, a magány. Minden olyan érzés, ami a mai rettenetesen rohanó világban elsődleges fontossággal bír. Az én énekeim, dalaim polifon üzenete feloldja a lelki gátakat, csatornákat nyit meg. Az előadások végén látjuk, hogy a közönség érzelmi többlettel gazdagodik, elgondolkozik a földi élet valódi értelméről.

Legutóbb, amikor találkoztunk, egy csomó lemezt kaptam tőled, különböző ünnepkörökhöz kötődőeket, és ezeken nemcsak magyar, hanem szlovák, lengyel és más népek dallamai és énekei is voltak. Mostanában folytatod ezt, vagy más utakon jársz?

Közel negyven önálló albumom mind tematikus. Készítettem négy lemezt gyermekeknek, egyet agyvérzéses betegek gyógyítására. Három album az Éneklő egyház legszebbjeit tartalmazza. Szörényi Leventével egy duettlemezt (Keresem a szót) adtunk ki, keresve a szót, szeretettel. Külön lemezt szenteltem a szlovák–magyar népdalpárhuzamoknak. Készült egy A’ cappella album is, valamint az Ajándék, válogatás a népdal határmezsgyéjéről. Ez év tavaszán jelent meg a szlovák népköltési műfordítások albuma Tölgyfa‑testvér címmel, és a Hazagondolás palóc dupla lemezem, melyen énekelek és mesélek, valamint a Szvorák 60. Valójában ugyanazon az ösvényen járok szinte negyven éve, melynek alfája és ómegája a megbékélés.

Nem véletlen ez a töretlen hitem, mert az egykori csehszlovákiai kisebbségi sors bizonyos többlettel is megáldott, és ezt tudatosan formáztam egy közép‑európai, Kárpát‑medencei nemzetek közti megbékéléssé.

Nyolc lemezemen kimondottan olyan közös dallamokat válogattam össze témakörönként, melyek összekötnek bennünket, és a dalok eredeti nyelveken szólnak. A megbékélést szolgálja az ökumené jegyében született Teremtés dicsérete című, egyházi énekeket tartalmazó lemezem is.

Bobby McFerrinel
Bobby McFerrinel

Több lemezeden is énekelsz szlovákul. A Tölgyfa‑testvérnek a közelmúltban voltak bemutatói Budapesten. Hogyan született?

Egykoron szlovákul dadogtam, a nemeket összetévesztettem, a „sza‑szi” használata visszahatott, félelmet keltett bennem, hiába tudtam a „vybrané slová‑kat”. Amikor a Szvorák‑ág rokonai jöttek látogatóba, mindkét öcsémmel elbújtunk az asztal alá, nehogy meg kelljen szlovákul szólalnunk.

Átkerülve az anyaországba, „cseszkó” csaj lettem, én, a Felvidékről érkező palóc magyar lány. Az itthon–otthon–szülőföld érzelmi üzenete a mai napig mélyen foglalkoztatja a lelkemet. Egy teljes Kárpát‑medencei otthont választottam, és ebbe belefér az itthon–otthon–szülőföld.

Nem értettem, miért lábadt könnybe a Ponitran muzsikusok szeme, amikor 2000‑ben felénekeltem az Örvendezzünk karácsonyi lemezemre a „Keď jasná hviezdička” kezdetű éneket. Azt se értettem hosszú ideig, hogy a Vox Humana és a Tölgyfa‑testvér lemezeimen hallható szlovák juhásznóták miért érintettek meg mélyen. Nemrégen Rimaszombatban egy másod‑unokatestvéremtől megkaptam a választ. Azóta ezt többször is emlegetem a velem készült interjúkban. Egyik ükapám, Štefan Svorák a legszlovákabb tájakon, a Detva melletti dombokon volt bacsa. Első fiára hagyta birodalmát, míg második fiát, az egyik dédapámat, házasságközvetítők által Várgedére küldte, hogy elvegye az ottani bacsa lányát, így a bacsóság tovább öröklődött. Dédapám Várgedére kerülésekor nem tudott beszélgetni dédanyámmal, viszont idős korára annyira megtanult magyarul, hogy elfelejtett szlovákul. Valahol a gének emlékezetével örökölhettem ezt a fajta érzékenységet a szlovákság felé, így a napokban már tudatosan mentem el a budapesti Szlovák Intézet karácsonyi ünnepségére. A Tölgyfa‑testvér alapüzenetét Käfer István gondolatával tudom leginkább illusztrálni: „Magyarokat és szlovákokat még a rokonságnál is szorosabb szimbiózis fűzte egybe. Nemzeti kultúráink régi rétegeiben a nem magyar nyelvű anyag is a miénk és a magyar nyelvű anyag is az övék... Szvorák Katalin a maga vállalt palócságával megoszthatatlan magyar–szlovák felföldiségével hungarus és keresztény európaiságot sugárzó hangjával valami egészen újat teremt. Békét a mai magyar–szlovák szellemi összefüggésrendszerben, ami hatni kezd a mindennapi gyakorlatban is. Ehhez járul hozzá a szintén felföldi Varga Imre értő, természetes műfordításával. Az ő tollából‑lelkéből is az árad, hogy a magyarnak legközelebbi rokona, testvére a szlovák, a szlováknak sem a cseh, hiá­ba értik egymást...”

Hogyan emlékszel a prágai Nyitnikékkel való találkozásodra?

Az egykori Csehszlovákiában élő magyarság „vigyázó szemét” elsősorban Prágára vetette, mert a szellemi haza bárhol megteremthető. Az érettségi előtt már tudtam, hogy a szívem Prágába húz. Ez a vonzalom csak erősödött, amikor megtudtam, hogy létezik egy igazi magyar oázis a csehszlovák fővárosban: az Ady‑kör és az annak ber­kein belül működő Nyitnikék. A velük való találkozás és a kalondai vendégszereplésem számomra nagy megtiszteltetés volt. Nagyon szimpatikus volt ez a közösség, amely szomjat oltó oázisként működött Prágában. Annyira önzetlen, lángot őrző csapatot ismerhettem meg, hogy Prágába a Károly Egyetem „Výchova dospĕlích” (Felnőttoktatás) szakára jelentkeztem. Egyébként a sikertelen egyetemi kísérletemkor a cseh felvételi bizottság tudata „tót­ágast állt”, amikor nyelvtanilag tragikus, erősen magyar kiejtésem során szembesültek, hogy országukban magyarok is élnek.

A Kárpát‑medencén kívüli országokban is felléptél már?

Erre „kabbalisztikus” rövid választ tudok adni: eddig több mint 3500 koncertet adtam 3 kontinens 43 országában.

Milyen jövőbeli tervek foglalkoz­tatnak, fellépések, újabb CD-ék is várhatók?

A napokban jelenik meg Kiss Ferenc meselemeze Mamó kertecskéje címmel, Keresztes Dóra csodálatos illusztrációival. Mamó én leszek, aki dalol a kertről, a virágokról, az állatokról. Hamarosan napvilágot lát a Dalüzenet is. Ez három helyszín élő koncert felvételeiből áll össze (Kapolcs, Csíkszereda és Párkány), ahol dalüzeneteimet Kiss Ferenc és Balogh Kálmán mellett újrahangolja Cserta Balázs és Szabó Dániel. Ennek lesz egy füleki bemutatója is a Magyar Kultúra napján, majd egy bővített terces változata hangzik el a Párbeszéd Házában Budapesten A Dalvándorlástól a Dalüzenetig címmel január 24‑én. A jövő évre tervezem az Ág Tibor‑emléklemezt, amelyen Tibor bácsi gyűjtéseiből a számomra legszebbeket válogatnám össze.

Készülőben van egy vándorlásaimról szóló könyv is, de mindennél fontosabb, hogy a családi fészek melegét őrizzem, három unokánk életének alakulását segítsem, tündöklő szemüket figyeljem, örüljek és gyönyörködjek a létezésükben.

Közelednek az ünnepek, hogyan készülsz erre? Lesz sok éneklés is?

Még 23‑án is lesz egy karácsonyi szólókoncertem egy apró falu, Pócsmegyer református templomában, de addig is több helyen énekelek.

Ebben az ünnepi készülődésben a legszebb maga a várakozás, a lelkünk felkészítése az örömhírre. Ahogy az áldott kismama utolsó hónapjában reménységgel, szeretettel várja gyermekét, én is így vagyok az adventi várakozással. Ilyenkor a gyermeki énemet szeretném elővarázsolni, erősíteni annak a lelki tisztaságával, hitével együtt, hogy újra megélhessem azt a csodát, ami karácsonykor a születés misztériumában teljesedik ki.

Édesapám karácsonykor született, s ráadásul az első vértanúnk nevét kapta, az István nevet, ahogy az egyik öcsém is. Első unokánk is Jézuska ajándéka, karácsonyi gyermek, s úgy gondolom, minden megszületett gyermek remény arra, hogy általa jobbá, emberibbé válhat a világ.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 51-52. heti karácsonyi duplaszámában)