2019. április 27., 09:46

Szombaton a verséneklőké a terep

Zárónapjához érkezett a XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny, melynek versenyprogramjából már csak a verséneklők döntője van hátra. Szombaton kerül sor a nyilvános szakmai értékelésekre és a díjkiosztó gálára is.

img_5924.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

Pénteken már az összes kategória vers- és prózamondói szerepeltek, valamint a lírai színpadok seregszemléje is megtörtént. 

Idén összesen 311 versenyző állt a zsűri elé, ami új rekordot jelent. A verséneklők mezőnye is nagyobb az eddig megszokottnál. Míg tavaly 14 csapat volt, addig idén 18 verséneklő együttes jutott tovább az elődöntőkből (Kassától Léván át Szencig), ami szintén az eddigi legtöbbnek számít - tudtuk meg Povinszky Elvirától, az esemény egyik főszervezőjétől, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkárától.

A VI. kategóriában 2 versfeldolgozással készülnek a fellépők, melyek előadása és kidolgozottsága alapján dönt a legjobbakról a szakmai zsűri. A döntő ezekben a percekben zajlik, s az első három helyezett produkcióját idén is hallhatjuk majd a verseny szombat esti gáláján.

A vers- és prózamondók országos fesztiváljának szerves részét képezik a kiváló kísérőprogramok. A tegnapi nap zárásaként a Komáromi Jókai Színház A padlás című musicalje volt látható. A közkedvelt darabra rengetegen voltak kíváncsiak, s csordultig megtelt a városi művelődési központ színházterme, amely egy emberként, vastapssal díjazta a lebilincselő előadást.

Fotó:  Gecse Attila

Szombaton napközben kézművesfoglalkozás lesz kisebbeknek a Művelődési Ház előcsarnokában, ahol tart még a könyvvásár is, valamint a XVIII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny díjnyertes munkáiból készült kiállítás is megtekinthető. A szomszédos Ganevia Galériában Kiss E. Károly posztumusz kiállítása látható. 

A verséneklők nyilvános szakmai értékelése 14 órától kezdődik a gömbteremben, majd 15:30-tól a Nektár Színház A szépség és a szörnyeteg c. mese előadása lesz a színházteremben, s végül 19 órától a Mindenki színpada elnevezésű díjkiosztó gálaműsorral zárul a XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny idei évada. 

img_5924.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.