2020. november 15., 15:30

Színpad helyett a múzeumban - KÉPEKKEL

Rozsnyó színházi élete című új kiállításával a kortárs színházi közeget, valamint a színház világában tevékenykedő, Rozsnyón született, illetve onnan elszármazott személyiségeket mutatja be új tárlatában a Rozsnyói Bányászati Múzeum.

Galéria
+4 kép a galériában

A tárlat egyelőre online tekinthető meg, az intézmény reményei szerint a járványügyi intézkedések enyhülésével személyesen is felkereshetik majd az érdeklődők.

A gimnázium diákjai Görgey Gabriella tanárnő vezetése mellett tavasszal kezdték a kutatómunkát.

Kapcsolatba léptek szlovák és magyar nyelven alkotó színészekkel, rendezőkkel, dramaturgokkal, színműírókkal és más színházi szakemberekkel, elkészítették az életrajzukat, amit prezentáció keretében terveznek bemutatni. A tárlat részét képezi egy fotókiállítás is, amely a résztvevők portréit tartalmazza, illetve ismerteti a munkásságukat.

Olyan személyiségek kaptak itt helyet, mint Sunyovszky Szilvia Kossuth-díjas és Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész, Krausz Zoltán, Badin Ádám, Bocsárszky Attila, Bocsárszky Pál, Alena Ďuránová, Roman Groszmann, Juraj Zetyák és Róbert Kobezda.
rozsnyó_tárlat

Láthatunk továbbá díszleteket, bábokat, jelmezeket, díszletelemeket és terveket, amelyek a rozsnyói Actores Városi Színház, a Meseszínház és a Theátrum Színház, valamint a Kassai Thália Színház és a Kassai Bábszínház kelléktárából származnak. A tárlat anyagát a Rozsnyói Bányászati Múzeum gyűjteményének darabjai egészítik ki, de megtekinthető a gimnázium növendékei által tervezett és varrt Báthori Erzsébet-kosztüm, illetve olyan további kosztümök, amelyek újrahasznosított anyagokból készültek.

Gazdag színháztörténeti múlt

A színházművészet gazdag múltra tekint vissza a városban, óriási mennyiségű anyag vár arra, aki ezt szeretné kutatni.

– A Rozsnyói színházi élet c. projekt az Élő Múzeum nevű sokéves múzeumpedagógiai ciklus szabad folytatásaként jött létre, ezért a város gazdag színházi életéből elsősorban a kortárs hivatásos színházi életre összpontosítottunk. E mellett azonban

nem rejtett célunk, hogy inspiráljuk a történészeket e feltáratlan témára, mely a városban és a régióban megkerülhetetlen kulturális nyomot hagyott

– magyarázta Badin Gabriella, hozzátéve, a kiállítás talán ösztönzésül is szolgálhat egy következő kutatómunkára.

rozsnyó_tárlat

Véleménye szerint az, hogy ennyi jeles színészt, rendezőt és más színházi személyiséget tudtak felsorakoztatni, azt tükrözi, hogy a színészet napjainkban is fontos szerepet tölt be Rozsnyó kulturális életében.

Az innen származó vagy induló művészek munkáját belföldön és külföldön, Kassán, Komáromban, Csehországban és Magyarországon is elismerik, amit számos rangos díj, elismerés bizonyít.

A kiállítás, mint jeleztük, egyelőre online érhető el a múzeum honlapján, de az intézmény munkatársai remélik, hogy a közzétett filmmel sikerül felcsigázni a közönség érdeklődését, hogy amint a járványügyi helyzet enyhülése lehetővé teszi, személyesen is megtekintsék a tárlatot. Egyelőre nem tudni, erre mikor nyílik lehetőség.

A kiállítás 2021. január 31-ig várja a látogatókat a város főterén, a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.

rozsnyó_tárlat

Kísérőprogramokat is terveznek, színházi és bábos workshopokat diákoknak, módszertani napot a pedagógusoknak, a kulturális és a szociális intézmények szakdolgozóinak, beszélgetéseket színházi szakemberekkel.

A múzeumban a zárt ajtók ellenére sem állt le a munka, ezt a mostani kiállítás is bizonyítja.

Mindenkit szeretettel várunk, egyelőre virtuálisan, később remélhetően személyesen is. Örülök, hogy a megszólított színházak, színházi személyiségek pozitívan álltak hozzá az együttműködéshez, és a színházi élet nemcsak a deszkákon, hanem más módon, most éppen kiállítás keretében is megmutathatta magát Rozsnyón – fogalmaz Badin Gabriella.         

Megjelent a Magyar7 2020/46. számában.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.