2018. május 19., 17:17

Száz Pál kapta az idei Talamon - díjat

Kultúrműsor és koszorúzás kíséretében zajlott le az idei Talamon-díj átadása Diószegen május 18-án. Az elismerést ezúttal Száz Pál, író, szerkesztő érdemelte ki.

dijatado1.jpg

Talamon Alfonz diószegi szobránál Baka L. Patrik, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmányi tagja mondott emlékező beszédet. Kiemelte, hogy bár Talamon Alfonz számára tragikusan rövid élet és alkotási idő adatott meg, mégis oly meghatározó életművet hagyott hátra, ami mindmáig egyedülálló hatással van a szlovákiai magyar próza alakulására, és kimeríthetetlen kincsesbánya az irodalomtudomány művelői számára is.

Az ünnepi koszorúzást követően a helyi Inovatech központban Takács Attila, a diószegi önkormányzat képviselője köszöntötte a közönséget, majd Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke szólt a megjelentekhez. Laudációt Szalay Zoltán, Talamon-díjas író mondott.

„Száz Pál megtalálta a nyelvünket. A Fűje sarjad mezőknek című kötetről ez talán a legfontosabb állítás, amely megfogalmazódott bennem. Amikor azt mondom, a nyelvünket, többes szám első személyt használva, nem egy zárt halmazra gondolok, hanem egy olyan szeletére a térnek, amelyet két, azonos kezdőpontú félegyenes hasít ki a térből. Egy olyan szögtartományra, amelynek nem ismerem a határait. Azt tudom, hogy én magam benne vagyok – mint egy kiterjedés nélküli pont a számtalan további kiterjedés nélküli pont társaságában. Ha társadalmilag próbálom meghatározni, mondhatom, a szlovákiai magyarok  jelentős része ott van ebben a térben, és velünk együtt sokan mások is, hiszen Száz Pál számos közösséghez köthető nyelvet szólaltat meg. “ – méltatta az írót és könyvét Szalay Zoltán.

Mivel a díjazott nem tudott jelen lenni az átadó ünnepségen, az elismerést a nevében Szalay Zoltán vette át. A díjátadó ünnepség fényét Buják Andor szaxofon- valamint Bohus Zoltán zongorajátéka emelte. Olasz István színművész Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című könyvéből olvasott fel a közönségnek.

A 2006-ban alapított irodalmi díjat a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Talamon Alfonzról nevezte el. Az elismerést azóta minden évben az arra legérdemesebbnek tartott szlovákiai magyar prózaíró veheti át, hogy ezáltal is visszaigazolást kapjon irodalmi tevékenysége elismeréseként.

Az idei díjazott Száz Pál 1987-ben született Vágsellyén. Több tanulmány szerzője, prózaíró. Fűje sarjad mezőknek című könyvével a füveskönyvek földi paradicsomkertjébe invitál: a legendamesék birodalmába, az átváltozások mozgalmas terepére. Megmutatja, mire képes az emberi elme a maga korlátai között, ha ki akarja betűzni az Úristen könyvét, azaz ki szeretné olvasni a földi világot, érteni szeretné a teremtést.

Megosztás
Címkék