Egy komáromi zenetanár-karnagy, aki generációkkal ismertette meg a közös éneklés és zenélés csodálatos élményét
A Csemadok Országos Elnöksége a magyar kultúra napja alkalmából, január 20-án Galántán Csemadok-életműdíjban részesítette Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót. A pár nap múlva 77. születésnapját ünneplő, ma is sokrétű tevékenységet folytató Magyar Kultúra Lovagjával gazdag életútjáról beszélgettünk.
A tősgyökeres komáromi lokálpatrióta alap- és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, majd 1959-ben érettségizett a helyi Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskolában. Ugyancsak az évben végzett a Művészeti Népiskola hegedű-tanszakán, Krizsán József osztályában. 1963-ban a Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tagozatának orosz nyelv–földrajz–zenei nevelés szakán szerzett tanári diplomát. A kötelező katonai szolgálat letöltése után 1965-től negyven éven át, egészen a nyugdíjba vonulásáig, a komáromi Jókai Mór (előbb II. lakótelepi, majd Béke Utcai) Alapiskolában tanított, ahol az iskola gyermekkarát is vezette.
„Örvendetes, hogy mindvégig ugyanabban az iskolában dolgozhattam. Ráadásul kórust is vezethettem. Korábban a zeneiskola növendékzenekarában ugyan belekóstolhattam a közös muzsikálásba, de énekkarban sohasem énekeltem. Amikor a II. lakótelepi alapiskolába kerültem, ott már Pálinkás Zsuzsa vezetésével négy éve működött a felsőtagozatos gyermekkar, amelynek a társkarnagyává válhattam. Máig feledhetetlen élményként tartom számon az első karnagyi fellépésemet, amelyen egy véletlennek köszönhetően példaképeim egyike, Vass Lajos is jelen volt. Tíz évvel később Kaszás Jánosné kolléganőm alapította meg az iskola Kicsinyek Kórusát. Az aranykoszorús minősítéseknél és a díjaknál is nagyobb eredménynek tartom azt, hogy a Nagyok Kórusa 58. éve, a Kicsinyek Kórusa 48. éve működik folyamatosan, s hogy az előbbi az egyedüli gyermekkar, amely az összes eddigi Csengő Énekszón részt vett” – emlékezett vissza pályája kezdeteire.
Évekig a Komáromi Járási Pedagógiai Központ Zenei Kabinetjének vezetőjeként, illetve szakfelügyelőként is tevékenykedett. Kilencedik éve óraadóként tanítja az ének-zenét a Selye János Gimnáziumban, ahol újjászervezte és vezeti az iskola énekkarát és hangszeres kamaraegyüttesét.
„Nyugdíjaztatásom után sem akartam megválni a katedrától, mert úgy vélem, hogy nem folyamatosan bírálni kell a fiatalokat, hanem lehetőségeket kell adni nekik tehetségük kibontakoztatásához. Vallom, hogy csak az igénytelen pedagógusok keze alatt marad igénytelen a gyermek. Én mindig azon igyekeztem, hogy minél többeknek adassék meg a lehetőség arra, hogy átéljék a közös éneklés és örömzenélés csodálatos élményét” – hangsúlyozta.
Az egykori zeneiskola-igazgatóval, a zeneszerző és hegedűművész Dobi Gézával alapították meg az 1966-tól mindmáig működő Komáromi Kamarazenekart, amelyet brácsásként is erősített. „A Csemadok kért fel egy zenekar létrehozására, amihez nagyszerű társra, szakemberre találtam az akkor a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán tanulmányait folytató Dobi Gézában.”
Lajos bácsi az iskolai gyermekkaruk volt tagjai által a Jókai Mór AI és a Komáromi VMK égisze alatt tizenhét évvel ezelőtt alapított Gaudium Vegyeskar és Hangszeres Kamaraegyüttes karnagya, valamint színvonalas műsorok és emlékestek szervezője. A nagy múltú helyi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület zenei szekciójának vezetői teendőit szintén ellátja.
„Számunkra az 50-es években drága kincsnek számított a hontalanság évei után visszakapott magyar szó. Már gyermekként a Csemadok-programok rendszeres látogatója voltam, azokon nevelődtem. Majd a koncertjeinket is mindig szerettem valami többlettel színesíteni. Ötletgazdája és mindmáig fő szervezője vagyok a komáromi és magyarországi énekkaroknak koncertlehetőséget biztosító VOX HUMANA tavaszi kórustalálkozónak, a „jókais” énekkarok adventi hangversenyeinek, valamint a Nemzetközi Baráti Kórustalálkozóknak.”
Csöppet sem meglepő, hogy mindezek láttán a Szíjjártó Alapítvány felterjesztette őt a Magyar Kultúra Lovagja címre, amelyet 2014-ben a határon túli magyar zenekultúra fejlesztéséért a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól meg is kapott.
Ugyancsak tagja a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre Polgári Társulás vezetőségének, s a kör hírlevele, a Komáromi Öregdiák szerkesztőbizottságának. Továbbá rendszeresen publikál hazai lapokban, zenei nevelés tankönyvek szerzője és különféle zenei kiadványok társszerzője.
Sokrétű munkásságáért 1992-ben Polgármesteri díjban, 2005-ben Katedra életmű-díjban, 2008-ban Felvidéki Magyar Pedagógus-díjban, 2010-ben az észak-komáromi önkormányzat Pro Urbe-díjában, 2012-ben Harmónia-életműdíjban, 2016-ban a dél-komáromi önkormányzat a Komárom Díszpolgára kitüntető címet adományozott számára, 2018-ban pedig Ex Libris Díjban részesült.
Amikor újabb életműdíja átvétele után a munkásságával kapcsolatos gondokról kérdeztük, mosolyogva felelte: a sors kegyeltjének tartja magát, hogy 40 éven át a Jókai Alapiskolában – olyan iskolaigazgatókkal, kollégákkal és szülőkkel – dolgozhatott együtt, akik segítették a nevelő-oktatói és karnagyi munkáját.
„Csapatban szeretek dolgozni, mert közösen mindig találunk megoldásokat a kisebb-nagyobb problémákra. Ám azzal, hogy a rendszerváltás után sok civil szervezet alakult, a városi Csemadok alapszervezetek mintha fellazultak volna, mintha nem találnák a fiatalsághoz vezető utat. Ezt aggasztónak tartom. Pedig az ifjabb nemzedékkel is tudatosítani kellene a 70 éves Csemadok magyarságmegtartó erejét és a szervezet létjogosultságát, fontosságát. Megmaradásunkat szolgálja az, ha minél többen megszívleljük Vörösmarty üzenetét: Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot. Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen, naggyá, magassá, mint a Tátrabérc” – idézte nagy költőnk szavait.
