Sorstalanság-alakzatok
Kertész Imre halálának 10. évfordulója évében a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállítása regényének címadó fogalmát, a sorstalanságot kívánja körüljárni egy többszerzős tárlat keretében. A kiválasztott szerzőkben az a közös, hogy mind életútjuk, mind pedig életművük tekintetében a tapasztalatok történelmi hátterét különböző típusú diktatúrák adták.
A sorstalanság 20. századi megélésének változatait hat magyar író és egy folyóirat – Szerb Antal, Márai Sándor, Kertész Imre, Bodor Ádám, Faludy György, Agota Kristof és a párizsi Magyar Műhely – megidézésével tárja a látogatók elé. Kirajzolódik, hogy a 20. század diktatórikus rendszereiben élő írók milyen alkotási és túlélési módszereket találtak a kollektív traumák feldolgozására. Az alkotók többségének élete különböző országok, eltérő kultúrák között oszlott meg. A kiállítás a 20. századi magyar irodalom egyik meghatározó tapasztalatát, a kiszolgáltatottság, az otthontalanság, az emigráció és a történelmi traumák által alakított emberi sors kérdését állítja középpontba, rávilágítva arra, hányféleképpen lehet hazát, sorsot, kötődést veszíteni vagy éppen megtalálni egy másik országban, hazában, földrészen.
Szerb Antal a holokauszt emblematikus áldozata. Menekítésére történtek ugyan próbálkozások, ő mégis munkaszolgálatos írótársaival, Sárközy Györggyel és Halász Gáborral maradt együtt. Ráadásul 1940-ben a magyar bíróságtól igazolást kapott arról: „zsidónak nem tekinthető”, hiszen katolikusnak keresztelték és nevelték. Ez a dokumentum eredetiben is olvasható, látható a tárlaton A Magyar irodalomtörténet című műve országos hírnevet szerzett számára, bár egyúttal nagy vihart is kavart, regényei közül különösen fontos A Pendragon legenda ill. az Utas és holdvilág. Ez utóbbi olyan utazásra hívja az olvasót, amely egyszerre zajlik az olasz városi környezetben és a lélek rétegeiben.
Az életből mindössze 44 év adatott meg számára, hiszen a legyengült munkaszolgálatos írót1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal agyonverte.
A tárlaton megtekinthető Szerb pecsétnyomója, valamint kéziratos füzete.
Őt egy másik zsidó származású író, költő, Faludy György követi, akinek személyes élete és életműve senkinél sem hatott ilyen erősen egymásra. Villon-átirataival került be az irodalomba, de az üldöztetés elől előbb Párizsba majd Marokkóba menekült.Végül az USA-ben várta ki a világégés végét. Honvágya és kiváncsisága végül hazahúzta, aminek az lett a következménye, hogy 1950 és 1953 között a recski kényszermunkatábor foglya lett. A forradalom bukása után Londonba menekült, ahol az Irodalmi Újságot szerkesztette. Itt született meg legismertebb prózai munkája, a Pokolbeli víg napjaim. Élt Firenzében, Máltán, Kanadában. A pártállam összeomlását követően végleg hazatért. Népszerűsége hatalmas volt, végre művei is szabadon megjelenhettek hazájában. Legbüszkébb arra a fordításkötetére volt, amely a világlíra szerinte 1400 legszebb darabját tartalmazta magyar nyelven Test és lélek című kötetében. Relikviái közül látható az a fotó, amelyen az ifjú Faludy egyenruhában a nyilas mészárlások ellen tiltakozó New York-i szentmisén vett részt. Részletek olvashatóak műveiből, de látható kanadai útlevele, egyik kézzel írott levele, egy fotó, amelyen Nagy Imre és mártírtársainak temetésén vett részt...
Harmadik irodalmi nagyságunk Márai Sándor, akinek sorsa emberi, erkölcsi alapállásából, életfelfogásából következett. Magyar íróként hagyta el hazáját, de anyanyelvén akart írni Olaszországban és az Egyesült Államokban egyaránt. Amikor 1948-ban elhagyta hazáját, még nem sejtette, hogy döntése végleges lesz. Az 1956-os események azonban egyértelmű választ adtak dilemmájára: marad a sorstalanság. Tárgyi emlékeiből látható egy címjegyzék, amelyben az első hely az édesanyjáé lett, továbbá egy San Diegoban készült fényképe, az az útlevele, amellyel végleg elhagyta hazáját, illetve az egyik kalapja.
Márai után Kertész Imre fala következik, akit a magyar közönség leginkább Nobel-díja által ismert meg. Kertész regénye, a Sorstalanság adta a tárlat címét is. A könyvet szerzője 1960-ban kezdte írni, és 13 évvel később fejezte be. Miután elkészült, a kéziratot beadta a Magvető Könyvkiadóhoz, ám ők azokkal az esztétikai indokokkal utasították el annak kiadását, amelyekért 30 év múlva a szerző irodalmi Nobel-díjat kapott. Végül a Szépirodalmi Könyvkiadó rábólintott a kiadásra, de az 1975-ben megjelent regény nem került be az irodalmi köztudatba. Spiró György méltatása kellett ahhoz, hogy az 1985-ös második kiadás már ráirányítsa a regényre az olvasók figyelmét. Tárgyi emlékként látható Kertész néhány fotója, Somlyó Györgynek dedikált regénye, a Magvető elutasító levele, írásrészletek, Nobel-díja, a Svéd Akadémia nyilatkozata.
Következő szerzőnk neve idegenül cseng az átlagolvasó fülének, Kristóf Ágota A nagy füzet c. regénye akkor jelent meg magyarul, amikor azt már számos ország olvasója olvashatta, hiszen 19 nyelvre lefordították, szerzőjét pedig világhírű szerzőként tartották számon. Kristóf Ágota 1956-ban, 21 évesen családjával Svájcba emigrált, műveit elsősorban franciául írta. Színdarabjai szinte teljesen ismeretlenek Magyarországon, de második regényét, a Tegnapot, önéletrajzát, Az analfabétát, novelláskötetét Mindegy címmel sem ismerik a magyar olvasók. Minimalista stílusát áthatja a háború rettenete és az életet szinte mindenkor meghatározó boldogtalanság. Halála évében, 2011-ben lett Kossuth-díjas.
Az idén 90 esztendős Bodor Ádám művei a társadalomtól elzárt, rezervátumra emlékeztető, katonák által megfigyelt terület belső viszonyait vizsgálják. Szereplői olyan állampolgárok, akiket az embertelen hatalom megfosztott sorsuktól. Legfontosabb művei A részleg c. novella, a Sinistra körzet c. regény egyaránt a pusztuló környezetben bolyongó, múltuktól és reményeiktől megfosztott emberek világát ábrázolják. Történetei tértől és időtől elvonatkoztatottak, az európai diktatúrák allegóriái. Bár élményanyaga hiteles és szikár közlésmódja ellenére erősen személyes, hiszen a román kommunista rezsimben élte életét, 16 évesen letartóztatták államellenes szervezkedés miatt. Két év múlva, 18 évesen szabadult. Tárgyai egy a szabadulását követően készült fotó, részlet a megfigyelési dossziéjából magyar és román nyelven. 1968 óta szabadfoglalkozású író, 1982-ben Magyarországra költözött, 2003-ben pedig Kossuth-díjas lett.
A Magyar Műhely c. folyóiratot az 1956 után Nyugat-Európába menekült fiatal értelmiségiek indították Párizsban. Ez nemcsak egy irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat volt, hanem a kortárs művek és kísérletező albumok kiadója is. 1972 és 2000 között rendszeresen találkozókat is szerveztek elméleti kérdések, ill. egymás műveinek megvitatására. Alapító szerkesztői Parancs János, Nagy Pál és Papp Tibor volt. Parancs 1964-ben viszatért Magyarországra, társai azonban Franciaországban maradtak. Elsősorban Kassák Lajos életművéből merítettek. A nyugati emigráció szerzői mellett a Magyarországon cenzúrázott íróknak is teret adtak.1973-ban megalakították a Magyar Műhely Munkaközösséget, amely az újító irodalmi törekvések terepe lett. A nyelv lehetőségeit kívánták bővíteni a vizualitás, az audivitás illetve később a számítástechnika felhasználásával. A lapot 1990-ben hazatelepítették, átadták a fiatalabb generációnak, így az napjainkban is megjelenik.
Az október 31-éig látható tárlat arra kérdez rá, mennyiben választható meg saját sorsunk, és hol húzódnak a cselekvés, a túlélés, valamint a szabad döntés határai. A bemutatott életművek és sorsok több ponton érintik a 20. századi magyar zsidóság történetének sorsfordító kérdéseit: az üldöztetés, a kirekesztés, a holokauszt emlékezete, az emigráció, az identitásvesztés és az otthonosság elvesztésének témái egyaránt megjelennek bennük.
