Ravasz József első olvasatra
Kaptam a napokban egy táskányi könyvet. A könyveknek ugyanaz a szerzőjük, s alig pár év alatt jelenek meg. Az alkotó neve korántsem volt ismeretlen előttem, hisz nem pályakezdőről van szó, sőt lassan a 77. születésnapját ünnepli. A mai napig szinte az egyetlen cigány költő-író a szlovákiai magyar irodalomban, aki az iródiások társaságában indult, de korántsem csodagyerekként. Már első verseskötete megjelenésekor is elmúlt 40, de ő tudta, hogy szerencsés csillagzat alatt született, s bőven lesz még lehetősége, hogy írói és kutatói pályája kiteljesedjen. S neki lett igaza, ma a legtermékenyebb alkotóink közé tartozik. Gondolom, már kitalálták, hogy Ravasz Józsefről szól ez a rövid szösszenet.
A régi néphiedelem szerint az a gyermek, aki burokban születik, egész életében különösen szerencsés lesz, s ebben főleg a cigányok hittek annyira (ne haragudjon meg senki, Ravasz József sem, hogy következetesen a cigány kifejezést használom a roma helyett, de a magyar nyelvterületen a cigány kifejezésnek nincs különösebben pejoratív kicsengése).
Így voltak ezzel Ravasz József szülei is 1949 novemberében, de azért az édesapa maga is megtett mindent azért, hogy mielőbb kiszakadjanak az apácaszakállasi péróból, ahonnét az első között szabadultak ki, így a nagycsaládos Ravasz-család már teljesen más körülmények között nőhetett fel, s a kis József is reménykedve álmodhatott lovakról, tengerészéletről, s közben cukorgyári munkásként szerelmes verseket írogatott plátói hölgyismerőseinek. De tény, hogy nem siette el a költészet kultiválását, ahogy tette ezt pár évtizeddel azelőtt Rimbaud, aki gyorsan be is fejezte az irodalmi világmegváltását.
Jöttek a nyolcvanas, Ravasznak a harmincas évei, s csatlakozott (odacsapódott?) a Hodossy Gyula és Balla Kálmán által pátyolgatott ifjonti irodalmi nemzedékhez, az Iródiához, amely 1986-ban antológiával (Próbaút), majd tagjainak többsége idővel önálló kötettel jelentkezett. Látszólag bonyolult korszakban jelentkezett az Iródia, hisz a peresztrojka készülő kitörésével egyre inkább veszélyben érezte magát a husáki hatalom, s az iródiások se könnyítették meg a dolgukat, hisz nyíltan nem politizáltak, így bizony zavarban voltak, érdemes-e őket betiltani vagy sem. De a szlovákiai magyar irodalom akkori vezető funkcionáriusai sem nyújtottak segítő kezet, így úgy döntöttek, inkább várnak, s amíg nem lesz komoly indokuk az indexre, maradnak a második T-nél, vagyis behatóan (meg)figyelve, de megtűrték őket. Igazuk lett, a mozgalom hamarább megszűnt, mint a szocialista államrendszer.
Az 1986-os közös antológia Próbaút címmel jelent meg (az Iródia címet a Madách Kiadó vezetője nem engedélyezte), s abban tizenegy szerző kapott helyet (köztük az azóta már égi alkotói közösségbe távozott M. Csepécz Szilvia és Talamon Alfonz), a mára teljesen elfeledett Szentandrási Tibor, de olyanok is, akik az elmúlt években kerültek a csúcsra (Krausz Tivadar, Juhász József, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Fellinger Károly vagy épp Ravasz József). Egyáltalán nem rossz névsor. A Próbaút a Főnix Füzetek 12. darabjaként jelent meg (ez a sorozat adott helyt a debütánsoknak), s Ravasz 25 versét hozta. A már akkor se huszonéves költő a verseiben sem tagadja meg cigány gyökereit, sőt kifejezetten büszke az apai örökségre:
Zöld fűzfából csalogatlak,
apám…
Nézd, újra rét a rét,
s a te vadvirágaidból
csokorba kötött csendéletet festek. (Cigányfurulyával)
Ekkoriban már rendszeresen jelennek meg versei az Új Ifjúság, a Hét, a Csallóköz című hetilapokban és az Irodalmi Szemlében, s a rendszerváltás napjaiban, a Főnix Füzetek 22. köteteként végre megjelenik a debütkötete is Idegen kézműves címmel. Hadd idézzem ide a címlapra választott versrészletet:
inkább tárgynak nevezve magamat
kulcs lettem
bennfentes titkok őre
otthonomban kulcstartóban
lapulok
– s mintha ez a szűkített öt sor már ekkor leleplezné a későbbi Ravasz Józsefet. 90, többnyire rövid vers, s itt fogalmazza meg ars poeticáját is:
legyek már végre tanismeret
mint a kőzet
fúrót csorbító lelet
az iskolák vitrinjében
vakító fény
legyek hát!
Érc
edzett kezű kovácsnak kenyér
büszke vaskerítések hovátartozása
a világ kacsintó szemében
gyönyörtudat (a cigány)
Ravasz József céltudatosan meghatározta a későbbi útját, egyetemet végzett, s döntött: egész életét a cigányok történetére, jelenére és jövőjére fordítja. Hisz ahogy Horváth Csaba rimaszombati cigány politikus nyilatkozta: „nem mindegy, hogy milyen többség leszünk”. Ravasz József egyszemélyes romológus lett, aki intézeteket alapított, feltárta a csallóközi romák életkörülményeit, szociográfiai tanulmányokat adott ki, de fényképezőgépével is végigjárta Szlovákiai romák lakta településeit, lexikonszerűen összefoglalta a dunaszerdahelyi cigányzenészek történetét és még sokáig folytathatnám.
Ez a polihisztori munka nem kis időt vett igénybe, bizony egész évtizedeket s nagyon sokáig kiadó se igen mutatkozott arra, hogy ezeket a létfontosságú munkákat megjelentesse. Az Idegen kézműves után megjelenik egy háromnyelvű, tanmeséket tartalmazó kötet (Szívházikó), de aztán évekig szinte semmi. Ezért is lepett meg mindenkit (e sorok szerzőjét is), hogy a kétezres években teljes vértezetében lépett elő szinte a semmiből, s mára a legtermékenyebb és legsokoldalúbb szerzőink közé tartozik (talán csak Csáky Pál életművét lehetne hozzá hasonlítani).
Belefér írói pályájába a szociográfia (A csallóközi romák identitástudata, Dunaszerdahelyi prímások és zenészdinasztiák, Apácaszakállasi emlékeim), a tanmesék (Selamit bárkái, Ősi cigány színvilág – Angyali játékok, Apolka meséi), a szociofotókat tartalmazó Akik fölött megállt az idő című fotóalbum, amelynek lapozásához nem véletlenül teszi hozzá, hogy „a fotózáshoz a szívünkkel kell látni, csak így születhet autentikus szociofotó”.
Nos, Ravasz József egy egész kötetnyi autentikus szociofotóval ajándékozott meg bennünket, s azzal a reménytelen fájdalommal, hogy száz ilyen kötet sem változtatja meg a világot, ahogy a cigányok jelenét és jövőjét sem. Hisz, ahogy az ő családi története is bizonyítja, a döntés mindig a fejben születik meg, s azokra bizony ma egyre kevesebb hatást gyakorol a betű és a szó, hisz végtelenül lebutított világban élünk, ahol már az egy fecskék sem hozzák el a megváltást. S vonatkozik ez a cigányokra is.
E szösszenet végén szóljunk még a költő legmeghittebb magánszférájáról is, amely a szépirodalmi műveiben, s azon belül is elsősorban a verseiben érhető tetten. Ezekben vall a szülőföldjéről, amely mindörökre a Csallóköz marad (bár mostanában szerelmének köszönhetően sokat ingázik Dunaszerdahely és Szepsi között), de hetvenévesen megajándékozta magát egy életrajzi kötettel is (A csoda én magam vagyok!) címmel. Az elmúlt években több verseskötete is megjelent (Mindennapi verskenyér, Az én lelkem Csallóköz – Rózsár Vince művészi tájképeivel), Nyári rét szivárványa vagy – Birske-verseim foglalata).
Ha létezne még ma hatalma az irodalomnak, Ravasz Józsefről, a reneszánsz alkotóról beszélnénk úton-útfélen. Mivel az irodalom kihalófélben lévő műfaj lett, amely visszaszorult pár tucatnyi ember kiváltságai közé, Ravasz József ma inkább a donquijote-i utóvédharcosok közé tartozik. De ne bánja egy percig sem, amíg vannak hozzá hasonló álmodozók, talán nem butul el véglegesen ez az elbutításra ítélt világ.
