Putyin, magyarok, máglyatűz

A szerző, a magyar Honvédelmi Minisztérium volt főosztályvezetője David Autere álnéven jelentette meg könyvét idén márciusban. A kötetet sokan az év geopolitikai thrillerének aposztrofálták.

Az író szavaival élve, ez nem szépirodalmi olvasmány, nem is annak szánta: a műben keveredik a realitás a fikcióval, a biztos a lehetségessel. Egy látásmódot kíván bemutatni a könyvben a jelenlegi és a közelmúlt világpolitikai helyzetről és rólunk, magyarokról, sorsunk törékenységéről és jelentőségéről. Hogy emészthetővé váljon ez a hatalmas mennyiségű bonyolult kapcsolatrendszer és tény, olvasóbarátabbá kellett tennie izgalmas, fiktív majdhogynem ponyva elemekkel, mondta a szerző.

Az est folyamán szóba kerültek a könyv felvidéki vonatkozásai, amelyekről bőven olvashatunk. A szerző megemlítette például, hogy egyszer Somorján járt és megcsodálta az ottani középkori templomot, melyet később lelkészével együtt a történetbe foglalt. Fontos megjegyezni, hogy a könyvben említett helyszínek mindegyikén járt és saját tapasztalatait, élményeit szőtte a történetbe. Így tudta leírni élethűen az ukrán–orosz frontot, Moszkvát vagy éppen Pozsonyt.

Sokan gondolják, hogy a szlovákiai magyarság helyzete Szlovákiában nem is olyan rossz, hiszen például a kárpátaljai magyarok jogait az utóbbi évben drasztikusan megnyirbálták az új ukrán oktatási törvényjavaslattal. Ugyanakkor évekig kint lógtak az ukrajnai magyar falvak házain a magyar zászlók, hasonlóan Horvátország és Szerbia magyarlakta területein is az iskolákban és a községházakon. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ezeken a helyeken felhőtlen lenne a magyar kisebbség viszonya a többségi nemzethez, de mi alig tudjuk elképzelni, hogy iskoláinkban a szlovák mellett ott lenne a magyar zászló, vagy épp Dunaszerdahely főterén magyar lobogó díszelegne. Ezek a nemzeti jelképek sok ember számára fontosak.

Sokan pozitív dolognak tartják, hogy Szlovákia és Magyarország az utóbbi években szorosabb baráti kapcsolatot ápol. A két ország politikailag valóban közeledett egymáshoz, főleg a V4-es formátumon belül és a gazdasági együttműködés jegyében.

Viszont ez a keserédes viszony elgondolkodtató, hiszen mennyi mindent kell Magyarországnak Szlovákia felé elnéznie kisebbségpolitikai szinten, hogy a két ország jó viszonya fenn maradjon? – tette fel az esten a kérdést az író.

Nemcsak a magyarokat érintő kérdésekről volt szó, de felmerült a Nyugat és Oroszország jelenlegi viszonya. A könyv egyik kulcsfontosságú országa Oroszország, amelynek fiktív „cárját” tagadhatatlanul Putyinról mintázta a szerző. Oroszország, amellyel a Nyugat – főleg Amerika – újra hidegháborús viszonyban van, és amelyet Európa egyre jobban taszít el magától egyenesen Kína karjaiba.

Ismét az író szavaival élve: ha a politikát tisztán a racionalitás vezérelné, máshogy nézne ki a világ. Hiszen a racionalitás azt diktálja, hogy minden érdekünk magunkhoz csatolni Oroszországot, azt az országot, melynek megvan a nyersanyagkészlete és technikája, hogy Kína népességével találkozva egy páratlan versenyerőt és politikai hatalmat alkosson. Ennek ellenére a Nyugat mindent megtett, hogy elidegenítse Oroszországot – véli Demkó Attila.

A politika sajnos kiszámíthatatlan, két-három lépésnél nem látunk előbbre, és ezt a történelem számtalanszor bebizonyította már. A könyv egy a sok lehetséges, vagy inkább lehetetlen forgatókönyv közül, és megmutatja, hogy a történelmet sokszor tömegek, de még többször egyének alakítják.