2019. január 10., 13:42

Profi népzenész lennél? Itt az alkalom!

Január 18-án a komáromi Zichy-pont civil közösségi központban indul a Figur Polgári Társulás által fél éven át havi egy-egy pénteken és szombaton sorra kerülő Figur Népzenei Tanfolyam, ahová főleg a haladó népzenészeket várják.

Hanusz Zoltán
Galéria
+4 kép a galériában

Hanusz Zoltán a magyar népzene felvidéki népszerűsítése céljából alapította meg a Figur Polgári Társulást. Annak égisze alatt évek óta rendhagyó zeneórákat és hangszeres foglalkozásokat tartanak óvodákban, iskolákban, továbbá kilencedik éve rendeznek rendszeres táncházakat az Európa-udvarban működő Borozóban, valamint minden évben népzenei tábort is szerveznek.  A Figur Népzenei Tanfolyam az idén júliusban Ipolyszakálloson megrendezendő Figur Népzenei Táborral zárul. A tanfolyam a Csoóri Sándor Alap anyagi támogatásának köszönhetően valósul meg, és a résztvevők számára teljesen ingyenes.

„Hat hónapon át, havonta másfél napig tart majd a kurzusunk, amelyre elsősorban a haladó népzenészeket várjuk, életkortól függetlenül. A tanfolyam oktatói: Horváth Attila (az Óbudai Népzenei Iskola és a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium tanára) – hegedű, Orsós Tamás – brácsa, Hanusz Zoltán – nagybőgő, Csurkulya József – cimbalom, Korpás Éva – ének. Haladó szinten tanítjuk majd a különböző tájegységek népzenéjét. Első alkalommal vajdaszentiványi népzenével ismertetjük meg a résztvevőket. A továbbiakban sort kerítünk a mezőségi, csallóközi, gömöri, bodrogközi, valamint a zoboralji és Vág-Garam közi muzsika, illetve népdalok oktatására is. Bár erdélyi zenével kezdünk, ám a tanfolyam során nagyobb hangsúlyt fektetünk a felvidéki népzenére" – mondta el portálunknak Hanusz Zoltán.

Hozzátette: péntek esténként az Európa Udvarban található Borozóban tartanak a témához kapcsolódó, táncoktatással egybekötött táncházat, ahová a kurzus résztvevőin kívül a szélesebb körű táncházas közönséget is szeretettel várják. A szombat esti  előadások, melyek a Zichy-pontban kapnak helyet, szintén nyilvánosak és ingyenesek, s minden bizonnyal, nem csak a szakmai közönség számára lesznek érdekesek. Első alkalommal Hámori Balázs etnográfus-néptáncpedagógus tart előadást Vajdaszentivány népzenei és néptáncos hagyományairól. A későbbiekben többek között Orsós Tamás hangszerkészítő mester avatja be a közönséget a  vonós hangszerek készítésének titkaiba, amelyek egyébként a hangszeres magyar népzenei együttesek alapját képezik.  

A szervezők valamelyest hiánypótlásnak is szánják e tanfolyamot. „Hatrészes kurzussorozatunkon egymáshoz kapcsolódva, komplex formában, tehát a népzenéhez szorosan kapcsolódó néptáncoktatással és előadásokkal gazdagítva, próbáljuk közelebb hozni a résztvevőkhöz egy-egy  tájegység zenéjének hangulatát és stílusbeli jellegzetességeit. Ezen túl nem titkolt célunk, hogy találkozási alkalmat kínáljunk a zenészeknek“ – szögezte le végül Hanusz Zoltán.

 

Hanusz Zoltán
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.