Népzene és néptánc két napon át a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozón - KÉPGALÉRIA

Szabados Kati 2019. május 20., 13:02

Május 17-én és 18-án másodszor valósult meg a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete szervezésében a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó Dunaszerdahelyen. A rendezvényen koncertek, néptáncbemutatók, néptáncoktatás, népi játékok, kirakodóvásár várta az érdeklődőket. Az esti gálán hagyományőrző néptáncosok, népzenészek álltak színpadra.

Pénteken este két koncertre került sor. Lakatos Róbert és a Rév zenekar, valamint a Góbé zenekar koncertjére megtelt a Városi Sportcsarnok mellett felállított Folksátor és környéke a népzene és néptánc kedvelőivel. A fergeteges koncerteket táncház követte, amelyen a Pósfa zenekar muzsikált.

A második napon már délelőtt elkezdődött a műsor. A Sportcsarnokban az Eszterlánc és Antológia Aranysávos együtteseinek és szólistáinak közös műsora után egész délután különböző tájegységek táncait oktatták. A Folksátorban déltől egészen éjfélig egymást követték a népzenei koncertek, előadások, táncházak.

Az esti gálára a szervezők idős embereket hívtak meg, akik a saját falujuk táncát hozták el bemutatni. Kalocsa környékéről, Galga-mentéről, Rábaközből jöttek hagyományőrző táncosok, Erdélyből hagyományőrző zenészek. Dél-Szlovákia magyarlakta területeiről pedig azok az idős táncosok álltak színpadra az Alsó-Garam mentéről,  Zséréről, Gömöralmágyból és Abaújszinnáról, akik a Példafolyamat nevű hagyományőrző kísérletnek köszönhetően újratanulták falujuk néptáncait.

Az idősek tánca és a gálát követő koncerten a Csík zenekar is hatalmas sikert aratott, a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta őket, majd a kitartó néptánc- és népzenerajongók éjszakába nyúló muzsikálással, énekléssel, táncházzal zárták Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót.

Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
Fotó: Szabados Kati
0 HOZZÁSZÓLÁS