Mit ünneplünk augusztus 20‑án?

Államalapítás. Álljunk meg egy szóra!

A keresztény magyar állam története a keresztségben István nevet nyert Vajknak az új évezred első napján történt megkoronázásával kezdődik. Akkortájt még karácsony első napján kezdődött az új esztendő. A magyar államiság gyökerei azonban régibb kele­tűek. A nagyfejedelemség Álmosnak, mint egyeduralkodónak a megválasztásával jött létre, a sztyeppei népek szokása szerint a vérszerződés rítusával. Ráadásul, mindez nem is a Kárpátok medencéjében, hanem még Etelközben (Anonymusnál: Dentümogyerben), azaz a Kárpátoktól keletre és a Fekete‑tengertől északra elterülő sík vidéken történt. Minderről legutóbb Szabados György szólt. Mint írja, „Noha a közgondolkodás Álmos ötödik ízbeli leszármazottját, Szent István királyt szokta állam­alapítói érdemekkel ékesíteni, és ez önmagában jogos, de nem kizárólagos érvényű eljárás, hiszen Álmos mo­nar­chiá­ja szintén állam volt, mivel ebben egy terület lakossága felett független főhatalom érvényesült, csak éppen másmilyen állam: ezt leghelyesebb a steppe‑birodalmak közé sorolni.“

Lám‑lám, nem is olyan egyszerű ez...

Akkor hát miért mégis augusztus 20. az államalapítás emléknapja?

I. István korában még augusztus 15‑e, Nagyboldogasszony napja számított a legfőbb ünnepnek. Erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038‑ban ő maga is ezen a napon halt meg.

Az ünnep dátumát (a később ugyancsak szentté avatott) I. László király tette át augusztus 20‑ára. Ugyanis 45 évvel István király halála után, VII. Gergely pápa hozzájárulásával, ezen a napon emeltette oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában. Ekkor a keresztény magyar állam már 83 éve létezett – nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a 907. július 4–5. között lezajlott pozsonyi csatában tönkrevertük az országra törő Keleti Frank Birodalom hadseregét.

1092‑ben a Szent László vezette szabolcsi zsinat rendelte el István király oltárra emelése napjának, vagyis augusztus 20‑ának az ünneplését. A 12. századtól a szigorú, de igazságos fejedelem kultuszát a legendák elterjedése jelentősen átalakította: ekkor terjedt el, hogy István király felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. A Szent István képével összefonódó Mária‑tisztelet egyre inkább megerősítette az ünnep vallási jellegét. Az 1222‑es Aranybulla is törvénybe iktatta István tiszteletét. XI. Ince pápa 1686‑ban elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16‑án tart. Mária Terézia 1771‑ben országos ünnepnappá emelte augusztus 20‑át. A nap azóta is a magyar római katolikus egyház egyik, Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott fő ünnepe. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy más felekezetek hangot adtak annak a véleményüknek, hogy egy katolikus ünnep nem alkalmas a nemzeti egység kifejezésére. Mária Terézia 1771‑ben Raguzából Bécsbe hozatta a Szent Jobbot (amelyet a legenda szerint 1083‑ban épen találtak a koporsójában), melyet Győrön és Pannonhalmán keresztül vittek Budára. A közszemlére állított ereklye a Habsburgoknak magyar uralkodókként való legitimitását volt hivatott kifejezni, és elősegítette a magyar nemesség integrációját a Habsburg Birodalomba. A Szent Jobb első körmenetét majd csak fél évszázad múltán tartották a budai várban, s ez maradt a helyszín egészen 1945‑ig.

Az 1848‑as szabadságharc leverése után sokáig nem tarthatták meg az ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam jelképe volt. Először 1860‑ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867‑es kiegyezést kö­ve­tően az ünnep visszanyerte régi fényét. 1891‑ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895‑ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását címeres zászlóval. A trianoni döntést követően az ünneplés kiegészült a Szent István‑i (Tria­non előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Ebben az időszakban az addig elsősorban egyházi ünnep nemzeti tartalommal egészült ki: a nemzeti egység jelképévé, a magyarság egyetemes ünnepévé vált. Ekkor lett az ünnepség része a tisztavatás, az ünnepélyes őrségváltás, 1927 óta a tűzijáték, s ekkor lett az ünnep része a néphagyományok ápolása is (napjainkban: Mesterségek Napja, Magyar Ízek Utcája). Az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet. 1945‑ig tehát nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947‑ig nyilvánosan ünnepelhették. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a második világháború végén a nyilasok Nyugatra szállították. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18‑án hozták vissza Ausztriából Budapestre, és 1947‑ig még szereplője volt a Szent István‑napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978‑ban került haza az Egyesült Államokból.)

A kommunista diktatúra számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, s átértelmezték. Előbb az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20‑át, majd az új alkotmány hatályba lépését mint új – szocia­lista – államala­pítást, 1949. augusztus 20‑ra időzítették. Ezután 1949–1989 között augusztus 20‑át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950‑ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította. A rendszerváltozást követően felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ismét megrendezik a Szent Jobb‑körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991‑ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Ország­gyűlés 1991. március 5‑i döntése a nemzeti ünnepek közül Szent István napját emelte a hivatalos állami ünnep rangjára.

Az augusztus 20‑i ünnep István király szentté avatásának napjához kapcsolva állít emléket első királyunknak és a magyar államiságnak. A nap tehát nem köthető az államalapítás dátumához, hanem történelmi hagyományokon alapul.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/15. számában.)