2018. október 13., 11:03

Miloš Formanról neveztek el teret Prágában

Az idén áprilisban 86 évesen elhunyt világhírű cseh-amerikai filmrendező, Miloš Forman nevét viseli péntektől a prágai Óvárosban álló Intercontinental szálló előtti, eddig névtelen tér.

Miloš Forman
Fotó: TASR/AP

„Prágában ez volt az egyetlen szabad hely, amelynek nincs neve. Minden ilyen terület egyedi hozzáállást igényel, és nekünk úgy tűnt, hogy így méltó emléket állíthatunk Miloš Formannak” - mondta Adriana Krnácová, a cseh főváros polgármestere, aki rövidesen távozik tisztségéből, mert a kormányzó ANO mozgalom, amelynek tagja, Prágában elveszítette a helyhatósági választást. A polgármester szerint Forman hozzátartozói is üdvözölték a városi önkormányzat döntését.

„A tér elnevezése Miloš Formanról segítheti azt a törekvést, hogy ez a terület továbbra is beépítetlen maradjon” - jelentette ki Krnácová, elismerve, hogy a névadással a tér beépítését szerették volna megakadályozni.

A cseh sajtóban tavaly jelent meg a hír, miszerint az egyik legnagyobb cseh beruházó csoport, a J&T társaság irodaházat akar építeni a prágai történelmi Óvárosban található téren.

„A névadást azért javasoltam, hogy kimutassam, mit gondolok arról, amit egyesek a térrel terveznek. Nem értek egyet azzal, hogy itt bármi is épüljön” - hangsúlyozta Krnácová.

Az Intercontinental szálló előtti tér a főváros területrendezési terve szerint ugyanis eddig beépíthető területnek minősült. A beépítési tervekre azonban a belvárosi önkormányzat, a sajtó és a közvélemény is elutasítással és bírálatokkal reagált.

Forman, aki Prága díszpolgára, a fővárostól keletre fekvő Čáslav kisvárosban született, de élete és alkotásai leginkább a fővároshoz fűzik. A hatvanas évek elején Prágában végezte el a színművészeti főiskolát (FAMU), és első, egész estés játékfilmje, a Fekete Péter szintén a cseh fővárosban játszódik. Miloš Forman, aki az 1968-as prágai tavasz erőszakos letörése után távozott Csehszlovákiából az Egyesült Államokba, jórészt Prágában forgatta 1984-ben bemutatott Amadeus című filmjét is, amely nyolc Oscar-díjat kapott. 
A világhírű filmrendező háromszor nősült. Első házasságából származó két fia, Petr és Matej színházzal foglalkoznak és Prágában élnek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.