Mi a rákfenéje a kultúra finanszírozásának?
A májusi Metszetben a szlovákiai és a felvidéki magyar kultúra helyzetét, az elmúlt évek kultúrpolitikai döntéseit vitatta meg Hodossy Gyula író, a SZMÍT elnöke, Lakatos Róbert brácsaművész, a komáromi VMK igazgatója és Szabó Ottó képmzőművész, a Rovás alkotóközösség vezetője.
Vendégeink megvitatták, miért kezeli mostohagyerekként a kultúrát a mindenkori kormány, és milyen helyzetben vannak az alkotóközösségek. Arra is keresték a válaszokat, mi a rákfenéje a kultúra finanszírozásának, és milyen irányba kellene elmozdulni, illetve, ha a kultúrpolitika alakítói lennének, ők mit tennének másként.
Szabó Ottó hangsúlyozta, a kultúra túlpolitizálttá vált, ennek következtében olyan helyzet állt elő, amelyben a létezéséért küzd több szervezet, illetve alkotóközösség.
Lakatos Róbert szerint nincs koncepció, a felvidéki magyar kultúra működtetésére nem léteznek alternatívák, ezen a helyzeten javítani kellene. Hodossy Gyula emlékeztetett, a döntéshozók az elmúlt harmincöt évben folyamatosan hátrasorolták a kultúrát a megoldásra váró kérdések mögé, ezért sem alakulhatott ki jövőbe mutató koncepció, stratégia.
Lakatos Róbert hangsúlyozta, komoly probléma, hogy a fiatal művészek nem látnak maguk előtt perspektívát, megélhetési lehetőséget. Szerinte eredménnyel kecsegtető változtatásokat alulról nem lehet elérni, csakis intézményi szinten, jó döntésekkel.
A KultMinor létrehozása intézményi szinten előrelépést jelentett, máig „ebből él” a felvidéki kultúra, utalt az évente négymillió eurót szétosztó alap működésére Lakatos. Szerinte koncepcióváltással sok mindent el lehetne érni, a háromnapos falunapok ugyanis több településen felemésztik a kultúra éves keretét.
Szabó Ottó arról beszélt, hogy a képzőművészet területén legfeljebb a finanszírozásra lehet koncepciót kialakítani, az alkotás „irányát” nem lehet előre meghatározni. A finanszírozás kapcsán megjegyezte, idén felfüggesztették a magyarországi támogatásokat, amelyek a működésük gerincét adta, miközben korábban éppen erre hivatkozva dobták vissza a pályázataikat idehaza. Szabó aláhúzta, a kultúra támogatásában közös platformra lenne szükség, de az alkotók munkájába felülről ne szóljanak bele.
Hodossy Gyula emlékeztetett, 1989-ben a változások idején kezdeményező szerepet vállaltak a művészek, de utána gyorsan kiszorultak a döntéshozatalból. A pénzhiány mellett sok esetben a meglévő források sem hasznosulnak jól, a felvidéki zenészek helyett sztárgázsiért szerepeltetnek befutott előadókat.
Ha lenne jövőbe mutató stratégia, a művészek önbecsülése is megerősödhetne. Nem tartható fenn sokáig a felvidéki magyar művészvilág szervezeti, ideológiai megosztottsága, ellenkező esetben az alkotók fogják meginni a levét, véli Hodossy, aki szerint hiányzik a kultúra presztízse, ezért a vállalkozók sem érzik kötelességüknek a támogatását.
Lakatos Róbert hangsúlyozta, a felvidéki magyar irodalom és a képzőművészet átpolitizálódott, a színészek és a zenészek azonban egységesen tudnak gondolkodni. Szabó Ottó megjegyezte, a politikusok degradálták a kultúrát, nekik a rövidtávú hatások kellenek, pedig a kultúra csak hosszabb távon tud igazán hatni. Nem pályázatokat, hanem folyamatokat kell támogatni, a bizottságokban óhatatlanul olyanok ülnek, akik szimpátia vagy ellenszenv alapján döntenek, ez a kultúra finanszírozásának a rákfenéje – hangsúlyozta a Rovás vezetője.
Lakatos Róbert kiemelte, vékony mezsgyén jár a magyar kultúra. Példaként említette, ha a kőszínházaink valamilyen okból nem kapnának az egyes darabokra pénzt a KultMinortól, bezárhatnának, mert a fenntartó megyéktől csak a dologi kiadásokra és a működésre kapnak támogatást.
Ha nem fogunk tudni több lábon állni, s egy láb elveszik, az létében veszélyezteti a felvidéki magyar kultúrát – tette hozzá Lakatos. Hodossy Gyula szerint a kultúra támogatási rendszere alapvetően nincs rendben, példaként említette, hogy az állam a profitképes alkotókat, a tömegkultúrát is támogatja, miközben ellehetetlenülnek az irodalmi lapok A források hajszolása, a „koldulás” pedig ellehetetleníti az irodalomszervezést – tette hozzá.
Szabó Ottó hangsúlyozta, ha nincs intézményi háttér az alkotók mögött, akkor a működésük a pályázatokból remélt források miatt „lutri”, erre nem lehet alapozni.
A Rovás vezetője is megerősítette, az alkotók és alkotóközösségek nem várhatnak arra, hogy a politika megszánja őket, több lábon kell állniuk, közösséget kell építeniük. Lakatos Róbert szerint azonban Komáromban ideális helyzetben vannak, a VMK-ban a bevételekből tudnak működni, az önkormányzat csak a dologi kiadásokat fedezi. Ugyanez a tömbvidéken kívül már nem működik – tette hozzá Lakatos.
Ha lehetősége volna rá, Hodossy Gyula szorgalmazná, hogy megszülessen végre egy felvidéki kulturális stratégia. Lakatos Róbert bízik benne, hogy 2027-ben végre újra lesz magyar képviselet a parlamentben, illetve a kormányban, és prioritás lesz számára, hogy megkapja a kulturális tárcát.
Szabó Ottó szerint úgy kellene módosítani a törvényeket, hogy a vállalkozók szponzorálhassanak művészeket, de az intézményeknek ezzel együtt is szükségük van állami támogatásra.
A különböző világnézetű felvidéki személyiségeket egy asztalhoz ültető műsorunk, a Metszet júniusban folytatódik. Vendégeink a Magyar Szövetség helyzetét, a párt szövetségi politikáját járják körül.
Megjelent a Magyar7 2026/22. számában.
