2018. augusztus 28., 17:26

Megkezdődött a Komáromi Jókai Színház 66. évada

Évadnyitó társulati üléssel indult augusztus 28-án a Komáromi Jókai Színház  66. évada. Tóth Tibor színházigazgató egyebek mellett a 2018/19-es évad során bemutatandó saját és vendégprodukciókról, valamint az intézményben zajló felújítási munkálatokról és a bérletes előadások nézőszámának alakulásáról is beszámolt.

Jókai Színház 18-as
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Egyetemes problémákat feszegetnek a Komáromi Jókai Színház saját előadásai

A színidirektor a júniusi évadzáró óta eltelt időszak sikereként említette, hogy színtársulatuk a Martin Huba által rendezett A félkegyelmű című előadással a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján elnyerte Kisvárda Város Közönségének Díját, s meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színházba is .

Az új évad repertoárjába beválogatott darabok egyetemes problémákról szólnak, például a boldogság utáni vágyódásról, a mindent elsöprő szerelem gátjairól, az életeket összetörő eszmék térhódításáról. Továbbá arról is, hogy van-e kiút a bosszú és a gyűlölet útvesztőiből, illetve a virtuális világban lehetőségünk nyílik-e egymás alapos megismerésére. Tóth Tibor hangsúlyozta: továbbra is keresik a más színházi formációkkal történő együttműködés lehetőségeit.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Koprodukcióban soproni, pozsonyi és székesfehérvári társulatokkal

Már az évadnyitó napján elkezdődnek első bemutatójuk, a  Mátyás király krónikái című mesejáték próbái, Szabó Attila rendezésében. A Komáromi Jókai Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készülő előadást szeptember 28-án mutatják be. Abból majd megtudhatjuk, hogy milyen titkok rejtőznek a már ismert királylegendák mélyén.

További 5 saját előadásukat a felnőtteknek szánják. Stúdió-előadásként, a pozsonyi  Színművészeti Főiskolával koprodukcióban, Rédli Károly rendezésében kerül színre Leopold Lahola Napfoltok című műve. Abban talán választ kapunk a kérdésre, hogy van-e kiút a bosszú és a gyűlölet útvesztőjéből, s megmentheti-e a lelkeket a szerelem és a szeretet.

Közkívánatra került be az új repertoárba Presser Gábor – Sztevanovity Dusán ‒ Horváth Péter: A padlás című örökzöld félig mese – félig musicalje. A Méhes László m. v. (mint vendég) által rendezendő darab premierjét december 7-re időzítették, így Mikulás napi ajándéknak is tekinthető. A mesékből eddig kifelejtett, bolyongó szellemekkel együtt gyerkőcök és örökifjak együtt repülhetnek el az emlékezet országába.

Paolo Genovese Teljesen idegenek című vígjátéka a komáromi színtársulat és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukciójában lesz megtekinthető. Rendezője Hargitai Iván m. v., aki korábban már a Bánk bánt és a Naftalint is színre vitte nálunk. A meghökkentő komédia február 8-ai bemutatója során az is kiderül, hogy valóban alaposan ismerjük-e egymást, vagy teljesen idegenek vagyunk egymás számára.

John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff : Kabaré című musicaljét Rusznyák Gábor m. v. rendezi, bemutatóját pedig április 5-re tervezik. Az ifjú amerikai regényíró és a feltörekvő angol énekesnő 1930. szilveszter éjszakáján bimbódzó szerelmét beárnyékolják a Harmadik Birodalom árnyai…

Utolsó saját produkcióként iktatták be Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátékát, amelyet Bagó Bertalan m. v. rendez. A júniustól látható előadás valójában Molnár Ferenc önéletrajzi ihletésű remekműve - Sipos Lajos műbútorasztalos és egy cseléd, Szabó Irma minden akadályt elsöprő szerelmének megható története.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Budapesti, egri és soproni vendégprodukciók felnőtteknek és gyerekeknek

A Nemzeti Színházzal több éve tart az  együttműködés. A budapesti társulat vendégelőadását, Szergej Medvegyev: Fodrásznő cím tragikomédiáját ,Viktor Rizsakov rendezésében, október 12-től láthatjuk  E mű a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg. Az előadás minden korosztályt megszólít, részvétre és életének újragondolására késztet.

A vendégprodukciók sorát két meseelőadás is erősíti. Szűcs Réka – Tóth Réka Ágnes – Zádori Szilárd Felix Salten műve nyomán készült Bambi című bábmusicaljét az egri Harlekin Bábszínház adja elő, rendezője Szűcs Réka. A kis őzgida, Bambi kalandsorozata, édesanyja elvesztése miatti bánata és a szerelem által ismét meglelt boldogsága valószínűleg mindnyájunk számára ismerős történet.

Michael Ende: A pokoli puncspancs című zenés mesejátékát a Soproni Petőfi Színház hozza el Komáromba. A Kovács Frigyes rendezte lidércesen pörgő történet egy szörnyű varázsló, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Vám Piri fondorlatairól és az emberiség elleni gonosztettek megakadályozásáról szól.  

A stúdió-előadások közé bekerülő az Élet.történetek.hu-sorozat újabb darabja, a Pira – Bella, amelyet Szabó Máté rendezett. A Független Színművészetért Alapítvány és az Orlai Produkciós Iroda közös előadásában két kiváló színésznővel, a felvidéki származású Borbély Alexandrával és Ullmann Mónikával találkozhatunk. Egyebek mellett azzal a gonddal is szembesülünk, hogy egy lány fiútestbe születik, és ezért megjárja a poklot…

Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó! című stúdió-előadását Valló Péter rendezte. A Rózsavölgyi Szalon előadását két nagyszerű színész, Molnár Piroska és Jordán Tamás viszi színre. A mű Bernard Shaw, a drámaíró-fenegyerek és az ünnepelt színésznő, Stella P. Campbell különös, negyven éven át tartó, furcsa viszonyát boncolgatja.

Lázár Kati ‒ Bánki Róza ‒ Gyalog Eszter Kripli Mari című stúdió-előadása valójában Lázár Kati színművész Jászai Mari-estje. Az Orlai Produkciós Iroda darabja egy színésznő vallomása önmagáról és pályatársairól, továbbá magánéleti küzdelmekről és titkon vágyott reményekről.

Némi bérletár-emelés és folytatódó épületfelújítás

Tóth Tibor a továbbiakban az egyes bérlet-konstrukciókat vázolta, megjegyezve: öt év után kénytelenek voltak enyhén emelni a bérletek árát. A legdrágábbnak számító felnőtt Premierbérlet 65, a legolcsóbb Mesebérlet pedig 10 euróba kerül. A bérletárusítás augusztus 20-tól október 12-ig tart. További részletek a www.jokai.sk honlapon olvashatók.  

Az új évadban vendégművészként Bárdos Juditot, Cs.Tóth Erzsébetet és Tóth Károlyt, illetve két pozsonyi “színművészetis” hallgatót,  Hostomský Fannit és Melecsky Kristófot láthatja majd a közönség, de további színészekkel is folynak egyeztetések.

A színházépület részleges felújítása kapcsán az igazgató elárulta: október elejéig az összes színészöltöző korszerűsítése befejeződik. Továbbá folyamatban van a lépcsőház festése, s a nyár során egy beázás miatt tetőjavítást is be kellett iktatniuk. 

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A nívóemelés a magyar kormány növekvő anyagi támogatásának is köszönhető

Kísérőrendezvényekből az új évadban sem lesz hiány. November 16-án a fiatalon elhunyt Benkő Géza színművész tiszteletére rendeznek emlékestet. A jótékonysági produkcióban a tehetséges aktor több hazai magyar és szlovák, valamint magyarországi volt kollégája is közreműködni kíván. Tárgyalnak a lehetséges vendégszereplőkkel, köztük Derzsi Györggyel, Vadkerti Imrével, Stubendek Katalinnal, Jožo Pročkóval, Juhász Zsolt koreográfussal és másokkal.

“Nyitni kell a vidék,, Magyarország és a koprodukciós partnerek felé is, mert Komárom egyedül nem képes eltartani a színházat” – szögezte le Tóth igazgató. Hozzátéve: míg hozzávetőleg 12 ezer bérletes diáknézővel büszkélkedhetnek, addig a felnőtt bérleteseik száma csak 1600, s e szám nehezen növelhető.

Amiatt azonban örömét fejezte ki, hogy a normatív támogatást kiegészíti elsősorban a magyar kormány által az utóbbi időben jelentős mértékben megemelt támogatása, s némileg a szlovák kulturális minisztérium anyagi hozzájárulása is. Valamennyi segítség a színvonal emelést szolgálja .

“Mindezt köszönjük! Jó előadásokkal igyekszünk megszolgálni a bizalmat, továbbra is szem előtt tartva a szakmai igényességet, s tudatosítva, hogy mindenkinek mindig nem lehet megfelelni”

– zárta a keddi  társulati ülést a kollégáinak sikeres évadot kívánó színidirektor.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Jókai Színház 18-as
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.