Máté Péter: a hazai táj láttán megdobban az ember szíve

Fábián Gergő 2018. augusztus 12., 12:52

Nemrég hazalátogatott, és pelsőci fellépése során néhány szám erejéig zongorán kísérte a gödi Gaude Kórust Máté Péter. Az Izlandon élő zongoraművész, az ottani zeneakadémia egyik alapítója, a hangszeres tanszék vezetője és zongoraprofesszora, a reykjavíki konzervatórium zongora- és kamarazene-tanára.

A koncertet követően beszélgettünk. Máté Péter elmondta, Páskaházán született, majd 1970-ben Pelsőcre költöztek, ott járt alapiskolába. A kassai konzervatóriumban érettségizett, majd a prágai zeneakadémián folytatta tanulmányait. A kötelező katonai szolgálat után, 1988-tól Kassán kezdett tanítani, aztán a forradalom után, 1990-ben úgy döntöttek családjával – ekkor a fia egyéves volt –, hogy egy-két évre Izlandra költöznek, „körülnézni a nagyvilágban, amit addig nem lehetett”. A rövidebbre tervezett távollét végül hosszúra nyúlt. Valahogy úgy történt, hogy mindig hosszabbítottak egy-két évet, aztán az átmeneti idő 28 év lett.

Képgalériánk:

Izlandon több intézményben tanított. Az elmúlt 18 évben a reykjavíki konzervatórium zongora- és kamarazene-tanáraként tevékenykedik, emellett az izlandi zeneakadémia hangszeres tanszékének vezetője és zongoraprofesszora. Mint megjegyezte, manapság sajnos kevesebb ideje marad a koncertezésre.

"Nagyon lefoglal, hogy a tanszékvezetői dolgokkal foglalkozom. Kevés idő jut a gyakorlásra, de azért évi 5-10 koncertet még eljátszom, rövid szólót, néha énekeseket, kórusokat kísérek. Most már főleg tanítás és szervezés a feladatom" – magyarázza Máté Péter, hozzátéve, emellett gyakran utazik vendégtanárként különböző főiskolákra.

Európa csaknem minden országában adott már koncertet, és számos díjat is nyert. Fellépett többek között Hollandiá-ban, Franciaországban, Németországban, Dániában, Bulgáriában, de járt az Egyesült Államokban, San Franciscóban, Chicagóban, Bostonban, illetve Kanadában is, Torontóban. – Néha szólót, néha kamarazenét játszom. Egy zongoristának sok mindent kell csinálnia, úgyhogy sokfelé megfordultam – fogalmaz.

Kelet-Európában kevesebbet koncertezett, s az elmúlt években itthon sem sok lehetősége volt a fellépésre. Mint kifejtette, főiskolás korában évi 30-40 koncertet játszott, zenekarokkal és szólistaként is, aztán Izlandra való kiköltözése után ez megváltozott. – Onnan már nehezebb hirtelen hazautaz-ni, és mivel messze van, drága is. Évekig nem játszottam itthon, csak ha véletlenül hazakerültem látogatóba. Adtam koncertet a rozsnyói zeneiskolában – ahol felnőttem –, vagy felléptem Pelsőcön egy-két alkalommal, de különben Csehszlovákiában nem koncerteztem. Még most is a régi nevén mondom, mert én Csehszlovákiából indultam – fűzte hozzá.

Ugyanakkor hangsúlyozta, a kapcsolat a hazaiakkal nem szakadt meg. Példaként említette, hogy nemrég, közel 30 év után, együtt zenélhetett egy barátjával, korábbi katonatársával, Eugen Prochác csellóművésszel, a pozsonyi zeneakadémia tanárával. – Két koncertet adtunk. Eljött Reykjavíkba, illetve Norvégiában, Oslóban játszottunk. Néha azért így felelevenedik egy-egy kapcsolat – fogalmazott.

Hozzátette, a mostani pelsőci koncerten való közreműködése is egy barátságnak köszönhető. Mintegy 40 éve ismeri Utassy Ferencet, a gödi Gaude Kórus karnagyát, Izland tiszteletbeli konzulját. – Megbeszéltük, hogy amikor nyári szünidőre sikerül hazajönnöm, akkor tervezünk egy fellépést. Ez az ő kórusának a nagykoncertje volt, én csak közreműködtem, mert éppen kellett az egyik műben zongorakíséret – magyarázta.

Kérdésünkre, miszerint nem hiányzik-e neki Gömör, a gömöri táj, a gömöri emberek, Máté Péter elmondta, a honvágy nem múlik el. – Akármeddig is él az ember külföldön, mindig megdobban a szíve, ha a hazai tájat látja, de az is elég, ha csak gondol rá – fogalmazott.

Azt is elmesélte, hogy Izlandon nagyon más az élet.

"Egyrészt más az éghajlat, hisz sokkal közelebb van a sarkkör, én 8 fokból jöttem Reykjavíkból ide, a 28 fokba. Olyan is szokott lenni, hogy itt 30 van, ott meg 3. De összességében jó ott az élet. Egy pici népről van szó, hiszen egész Izland mindössze 330 ezer lelket számlál. Az emberek nagyon kedvesek, emberszeretőek, segítőkészek, s szeretik az országukat, a kultúrájukat."

Végezetül a zongoraművész egy könnyedebb témáról is szót ejtett. Mint mondta, nem túlzóak azok a sajtóbeszámolók, amelyek szerint az oroszországi labdarúgó-világbajnokság miatt Izland futball-lázban égett. Esküvőket, temetéseket halasztottak el, hogy nézhessék a meccseket. Sokan el sem tudják képzelni, milyen az, amikor egy ilyen kis népnek először sikerül kijutni egy világbajnokságra.

"Az izlandiak imádják a sportokat, főleg a focit és a kézilabdát. Nagyon tudnak örülni és drukkolni is. Ha jól hallottam, 35 ezren készültek a moszkvai meccsre Argentína ellen, csak nem kaptak jegyet – hozzátéve, hogy a világ már a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságról is ismeri az izlandi szurkolást, tapsolást, őrjöngést. Most is hasonló volt a helyzet."

"Tudják, hogy ez egy olyan esemény, amely lehet, hogy a következő ötven-száz évben nem ismétlődik meg. Tehát meg kell ünnepelni. A házasodók tudják, hogy a lagzis nép fele úgyis a meccset követné az interneten, nem lenne ott szórakozás, mindenki a telefonját nézné. Lagzit könnyebb elhalasztani, világbajnokságra Izland egyelőre csak egyszer jutott ki."       

Az írás megjelent a Magyar 7 2018/14. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS