2018. június 20., 10:44

Lemondott szervezeti tagságáról Fellinger Károly költő

Ma hivatalosan is lemondtam, ajánlott levélben a Szlovákiai Magyar Írók Társaságbeli tagságomról. Nehéz döntés volt ez, hisz a kezdetektől a társaság tagja voltam - jelentette be Fellinger Károly költő közösségi oldalán.

fellinger-karoly.jpg
Fotó: Görföl Jenő

 

Nem tudom megemészteni a Madách bizottság döntését, immáron nem először. A Köti a sötétséget verseskötet nem hibátlan, de nem rossz kötet. Eddigi legerősebb művemnek tartom.

A Köti a sötétséget verseskötetem összes verse megjelent patinás hazai, magyarországi, erdélyi, belga irodalmi lapokban. A folyóiratok száma 23. ( Kalligram, Műhely, Új Forrás, Kortárs,Irodalmi Szemle, Opus, Vár, Tiszatáj, MŰÚT, Prae, Parnasszus, Látó, Várad, Helikon, Székelyföld, Korunk, Agria, Széljárás, Nyugatplusz, Irodalmi Jelen, Pannon Tükör, Palócföld, Bárka).

A kötet megjelent franciául, viszonylag jó fogadtatással. Eddig 10 magyar és egy francia recenziót írtak róla. Az utolsó 3 évben verseim beválogatták a Magvetőnél megjelenő Szép versek antológiába, kötet alakban megjelent 12 idegen nyelven. Kötetem azonban még a Madách-díj mellett jutalmazott 3 darab Madách nívódíj egyikében sem részesült.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.