2019. november 16., 11:34

Közönségdíjas lett Los Angeles-ben a Rossz versek

A Rossz versek című film kapta a közönségdíjat a 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, amelynek egyhetes programjában mozifilmek mellett tévé-, dokumentum- és rövidfilmeket, valamint gyerekeknek szóló animációkat is bemutattak - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szombaton az MTI-vel.

Rossz versek - film
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Facebook / Rossz versek

A közlemény szerint a filmfesztiválon a legjobb film díját Ujj-Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című krimije kapta.

Fotó:  Fecbook / X - A rendszerből törölve

Tóth Barnabás személyesen vehette át a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért járó díjat, és az Alex Friedman nevét viselő humanitárius díjat is az Akik maradtak című filmjéért.

Az Akik maradtak Magyarország hivatalos nevezése az Oscar-díjra,

a film forgatókönyvét - amely F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült - Tóth Barnabás Muhi Klárával közösen jegyzi.

A legjobb színésznő díját megosztva Balsai Móni az X - A rendszerből törölve főszerepéért és Szőke Abigél az Akik maradtak című filmért kapta meg. A legjobb színész díját Lengyel Ferencnek ítélték oda a Curtiz című filmben nyújtott alakításáért, a film rendezője Topolánszky Tamás Yvan volt, Dévényi Zoltán a film fényképezéséért a legjobb operatőr díját nyerte el.

A legjobb dokumentumfilm díjával Csuja László Kilenc hónap háború című filmjét tüntette ki a zsűri. Dobó Kata, akinek első mozifilmrendezése, a Kölcsönlakás zárta a fesztivált, munkássága elismeréseként különdíjat kapott. A fesztivál életműdíját Monori Lili kapta idén.

A közönségdíjas Reisz Gábor Rossz versek című filmje lett,

amelynek női főszereplőjét, Nagy Katicát Shooting Star díjjal tüntették ki.

Fotó:  Facebook / Rossz versek

A 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál szakmai zsűrijének munkájában Susan Morgan Cooper rendező-producer, Rokhsareh Ghaem Maghami rendező, Chale Nafus színész, Rachel O'Meara színésznő, Bijan Tehrani filmkritikus és Arati Misro producer vett részt.

A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezte, magyarországi támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Magyar Nemzeti Filmalap volt - áll a közleményben.

Rossz versek - film
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.