2020. március 18., 07:00

Dr. Kiss László hetvenedik születésnapjára

Él Csilizradványban egy halk szavú, ma már nyugdíjas férfi, aki korábban a település körorvosaként szolgált több mint negyed századon át. A helybeliek jól ismerik, bár azt kevesen tudják róla, hogy ő kenyérkereső munkája mellett tudósként is jeleskedett, sőt túlzás nélkül állítható, hogy a jelenkori magyar orvostörténetírás egyik kiemelkedő képviselője, akinek ezirányú munkásságát számtalan szakmai díjjal ismerték el.

Dr. Kiss László
Fotó: Archívum
Dr. Kiss László orvos, orvostörténész

Az Ipoly mentéről, a történelmi Hont megyéből származik. Noha Ipolyságon (a kórházban) született 1950. március 18-án, ő magát tősgyökeres palástinak tartja, hiszen családja itt, a Palócia végvárának nevezett községben élt már évszázadok óta és ő is itt töltötte gyermekkorát. Paláston kezdett iskolába járni, majd a falutól 10 kilométernyire fekvő Ipolyság gimnáziumában érettségizett 1968-ban. Gyermekkorától fogva nagy könyvrajongó volt és unokatestvérével szinte versengtek, ki tud több könyvet elolvasni. Ha széles körű ismereteinek ősforrását keressük, minden bizonnyal a palásti könyvtárak környékén kellene kezdenünk a kutatást. Akár irodalomszakos tanár is lehetett volna, de ő már igen korán a gyógyítás mellett kötelezte el magát és 1975-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán szerzett oklevelet. Amikor munkahelyet keresett, szinte magától értetődő volt, hogy szűkebb pátriájába tér vissza: az ipolysági kórház belgyógyászati osztályán kezdte meg orvosi munkáját. Ezt a kórházat dr. Kovács Sebestyén Endre alapította és igazgatta 1915-ben bekövetkezett tragikus haláláig. Ő is a vidék szülötte volt és a kórház udvarán ott áll mellszobra is, amely mellett dr. Kiss László sokszor elhaladt akkoriban, míg nem kíváncsi lett, hogy ki is volt ez az ember tulajdonképpen. Elmondása szerint ez az érdeklődés vezette őt azután az orvostörténet felé, és elsősorban a Felvidéken egykor élt és tevékenykedett orvosoknak eredt a nyomába, mivel szembesült azzal a ténnyel, hogy róluk csak kevés ismerettel rendelkezünk, sőt számosan vannak olyanok, akiknek a munkássága teljesen homályban maradt, sokuk még a lexikonokba sem került be.

Dr. Kiss László és Molnár Imre
Fotó:  Lacza Tihamér
Dr. Kiss László és földije, dr. Molnár Imre történész
A kutatóorvosok – hasonlóan a többi természettudóshoz – általában szűkszavúan, írói babérokra nem törekedve fogalmazzák meg cikkeiket, tudományos dolgozataikat. Aki azonban az orvostörténetre adja a fejét, az ennyivel aligha érheti be, szinte magától értetődő, hogy választékos stílusban ír, és külön üdvözlendő, ha még olvasmányos és szellemes is. Mindez kezdettől fogva jellemzi Kiss László szövegeit, tehát vele született adottság. Olyan orvoselődök nyomdokaiban jár, mint Németh László, Benedek István vagy Vekerdy László, akik orvosként lettek jeles tollforgatók és a tudománytörténet-írás mértékadó képviselői. Az említettekkel szemben – akik valamennyien értelmiségi családból származtak – Kiss László egy jellegzetesen paraszti közösségben nőtt fel és vált „elsőgenerációs” értelmiségivé. Saját erejére és tehetségére hagyatkozva épített magának egy olyan szellemi műhelyt, amelynek kisugárzását ma már sokan érzik és méltányolják.

A múlt kutatójaként elsősorban az orvoselődök – főleg a felvidéki származásúak vagy az itt működött doktorok – életével és munkásságával foglalkozik. De ha Hont vármegyéről van szó, akkor másokra sem sajnálja az időt. Jellemző például, hogy több tucatnyi orvostörténeti cikk után, amelyek főleg az Orvosi Hetilapban és az Orvostörténeti Közleményekben jelentek meg, első könyvét 1994-ben egy tollforgató reformkori jogászról, a Pesti Hírlap levelezőjéről, Kossuth nagy hívéről – Pongrácz Lajosról írta (Pongrácz Lajos. Hont megyei portré a reformkorból). Pongrácz elsősorban azért keltette fel az érdeklődését, mert a Palásttal szomszédos Felsőtúron született, tehát „földije” volt a szerzőnek. Már ebben az első könyvében megcsillantja minden erényét, amit méltatói olyan nagyra értékelnek: az alaposságot, a részletes tárgyismeretet, a jó stílust és természetesen a tacitusi elveket – Sine ira et studio – következetesen betartó történészi szemléletmódját. A kötet megjelentetését maga Turczel Lajos javasolta lelkesen a kiadónak.

Az Orvosi Hetilapnak nemcsak állandó szerzője, hanem szaklektora is orvostörténeti témákban, s azt hiszem nálánál alkalmasabb személyt erre a feladatra a szerkesztőség aligha találhatott volna. Vissza is él vele jócskán, hiszen a mai szűkös anyagi helyzetben ezt a mindig megbízhatóan végzett – sőt nemritkán az érintettek indulatos reakcióit is kiváltó – gyomlálgatást nem nagyon tudja honorálni.

Az orvos- és művelődéstörténész körorvos, aki a rendszerváltás idején 1990-ben döntött úgy, hogy Ipolyságról a Csallóközbe, Csilizradványra költözik feleségével, Ágnessel (aki nővérként szolgált mellette a rendelőben és az ügymenettel kapcsolatos minden feladatot intézett), napi orvosi teendői közben rádöbbent arra is, hogy az embereknek akkor is szükségük lehet az orvos tanácsaira, ha nem betegség gyötri őket, csak többet szeretnének tudni a betegségek tüneteiről és kiváltó okairól. Különböző lapokban, később pedig a pozsonyi Pátria Rádióban is rendszeresen jelentkezett orvosi tanácsaival, sőt a Remény c. hetilapban és az Új Nőben ma is olvashatunk tőle ilyen írásokat. Ezekből eddig két kötetnyi válogatás jelent meg: Recept nélkül. Orvosi tanácsok mindenkinek (1996) és Kérdezze meg orvosát (2003) címmel.

Fentebb már utaltam Kiss doktor irodalmi tájékozottságára és széles körű ismereteire, nos, orvosként nem állhatta meg, hogy ne nézzen utána a híres emberek, elsősorban írók és költők nyavalyáinak. A korabeli beszámolók, esetleg önvallomások alapján megpróbálta felállítani az őket sújtó betegségek diagnózisát, vagy, ahogy ő nevezte: megírni a patográfiájukat. Ebben a műfajban is két kötetet tett az asztalunkra. 1997-ben adta ki a Kínok tövisében – Nagy emberek, hétköznapi kórok c. könyvét, amelyben a magyar irodalom jelesei közül válogatott. A kötet előszavát az ismert genetikus, dr. Czeizel Endre írta. 2001-ben adta közre az ismert descartes-i megállapítás parafrázisát címéül választó Doleo ergo sum. A világirodalom nagyjainak patográfiája művét, amelyet így is fordíthatnánk: Fájok, tehát vagyok. Ebben többek között Goethe, Lev Tolsztoj és Jack London betegségéről ír, miközben az írókról is sok érdekes dolgot elárul.

2009-ben jelent meg egy eddig még kellőképp nem méltatott monográfiája (Kazinczy sógora, Zemplén főorvosa: Dercsényi János, 2009) az ugyancsak felvidéki gyökerekkel rendelkező Dercsényi Jánosról, aki orvosként, borászati szakíróként, bányatulajdonosként és timsógyártó vállalkozóként egyaránt jeleskedett, s ahogy a kötet címe is kiemeli: Kazinczy Ferenc sógora is volt.

Kiss doktor rendszeres szerzője a Rimaszombatban megjelenő Gömörország c. folyóiratnak is, ahol azokról az orvosdoktorokról írt dolgozatait adja közre, akik a történelmi Hont, Nógrád és Gömör megye területén működtek. Nem számoltam ugyan, de a portrék száma már a 40 felé közelít. Az első 25 tanulmány – a Magyar Tudománytörténeti Intézet jóvoltából – A jó palócok és a tót atyafiak orvosai címmel 2015-ben hagyta el a nyomdát és néhány példányban talán Szlovákiába is eljutott, de inkább a szerző nagyvonalúságának köszönhetően, nem az itteni könyvterjesztők révén. Legújabb önálló műve ismét Magyarországon, a ma már Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudomány Intézet nevet viselő műhely gondozásában 2017-ben közreadott Égnek legszebb ajándéka. Barangolások a himlő elleni védőoltás magyarországi kultúrtörténetében című tanulmánykötete, amelyhez a váratlanul elhunyt pozsonyi gyermekgyógyászprofesszor, Kovács László írt előszót.

Dr. Kiss László gyakran szerepel társszerzőként tanulmány- és konferencia-kötetekben, emlékkönyvekben. Rendszeresen tart előadásokat a Dunaszerdahelyen rendezett Nemzetközi Vámbéry Konferenciákon, ahol a keletkutatással és turkológiával foglalkozó szakembereket mindig meglepi egy-egy új összefüggésre rávilágító, általában az orvostörténettel is kapcsolatos beszámolójával. Bár nem foglalkozik orientalisztikával, a Vámbéry Tudományos Kollégium tagjai sorába választotta. A Pozsonyi Casinóban is szívesen látott vendég, hiszen rendszerint egy-egy Pozsonyhoz köthető témát választ előadása témájául.

Nemcsak ismeretterjesztő előadásokat tart, hiszen az 1990-es években a pozsonyi Orvostovábbképző Intézet Általános Orvosi Tanszékének tanársegédeként tevékenykedett, 2006-tól pedig a Szent Erzsébet Főiskola meghívott előadója. 1998-ban a történelemtudomány kandidátusa fokozatot is megszerezte, 2011-ben pedig a debreceni egyetemen az orvostörténet egyetemi docensévé habilitálták. 2014-ben egy főiskolai tankönyvnek is beillő munkát is kiadott Adalékok az egészségtan oktatásának történetéhez. A dietetikától a társadalomegészségtanig címmel.

Dr. Kiss László szívesen jár vissza szülőföldjére. Ipolyságon, romantikus környezetben található az a házikó, ahol sok időt tölt feleségével és unokáival. Ilyenkor a teraszos kertet gondozza vagy a ház mellett folyó Korpona patak időnkénti áradásainak a következményeit igyekszik rendbe rakni. De a szerkesztőségi feladatok és az előadásokra szóló felkérések többnyire ott is utolérik. Nem tud – és talán nem is akar – nemet mondani ezekre, inkább az alvásra vagy pihenésre szánt időt rövidíti meg, hogy eleget tegyen nekik.

70. születésnapja alkalmából jó egészséget és töretlen alkotókedvet kívánunk neki, és azt is, hogy szeretett felesége, minden munkájában megbízható támasza és segítője, Ágnes asszony is még nagyon sokáig mellette álljon.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!