cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2024. július 9., 18:25

Cirkusz az egész világ

Már az ókori Rómában is tudták, mi kell a népnek. A cirkusz világa persze azóta sokat változott.

 

Lánik cirkusz
Fotó: cirkuslanik.sk

A legújabb „trend” szerint, az állatvédelem jegyében, idomított tigriseket és oroszlánokat már nem láthatunk a porondon. Pedig a közönség jó részét éppen az állatok vonzották a cirkuszi sátrakba.

Szerencsére nem maradtunk kutyák, tevék, csodás lovak nélkül a Lánik Cirkusz előadásán. Nem hiányzott a késdobáló, a tűznyelő, a zsonglőr, az akrobata, a mágus és persze a hangulatért felelős bohóc sem. Gyermeki ámulattal figyeltük a levegőben hajmeresztő mutatványokra képes légtornásznőt, a testét össze-vissza tekerő, különféle pózokba rakó kígyóembert. Micsoda akarat, mennyi gyakorlás kell mindenhez…

Talán csak az tudja ezt csinálni, aki egyenesen a cirkuszba születik bele. Jó volt látni, hogy a sok viszontagság ellenére is van utánpótlás, még mindig sokaknak tetszik ez a vándorélet. Nekünk meg az, ahogy a porondon cikáznak a fények, dobognak a lovak, izgulhatunk egy-egy mutatvány sikeréért. Kell a varázslat, ki vagyunk rá éhezve!

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/27. számában.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.