2018. szeptember 15., 11:37

„Utazás” az ereklye körül

Utolsó simításaikat végezték munkáikon tegnap a somorjai DUNART.COM8 nemzetközi művésztelep alkotói, akik az egy hét folyamán igazán festői környezeteben, a Pomléban adhatták át magukat az alkotás örömének. Az elkészült műveket, melyek egy része eladásra kerül, hogy nemes célt szolgáljon – leukémiás gyermekek gyógyítását segítse – ma este hatkor, ünnepélyes tárlatnyitón tekintheti meg a nagyérdemű a városi művelődési házban.

somorjai művésztelep
Médialapozó
Fotó: B. Vida Júlia

A művésztelep szervezője és kurátora, a Somorjáról származó Mayer Éva, Munkácsy-díjas grafikusművész, portálunknak elmondta, tizennégy képzőművész – főleg Magyarországról, de Szlovákiából, Csehországból, Nagy-Britanniából és Macedóniából is érkeztek alkotók – próbálta vászonra vinni, szoborba önteni vagy más módon „körbejárni” az idei témát, mely nem más, mint az ereklye. A közös alkotás mindig rendkívül inspiratív, az itt dolgozó művészek kimondottan kíváncsiak egymás munkáira, művészi kifejezésmódjukra.

Mester Enikő és művei
Fotó:  B. Vida Júlia
Mester Enikő és művei

Az elkészült alkotásokat látva, magunk is szimbólumokat, üzeneteket vélünk felfedezni rajtuk. S jól is van ez így, hiszen nemcsak az a fontos, hogy az alkotó mit szeretne kifejezni munkáin, hanem az is, hogy a tárlatnéző, a képet megfigyelő mit tud beleképzelni. A stílusok és kifejezésmódok, akárcsak a színek palettája változó, így izgalmas élményeket kínál a mai tárlatnyitó mindazoknak, akik kedvelik a kortárs művészetet. Az alkotók nem titkolták, gondolatokat és érzéseket is szeretnének ébreszteni a közönségben.

Egy festőművész munkaasztala
Fotó:  B. Vida Júlia
Egy festőművész munkaasztala

A művésztelep meghívóján a következőt olvashatjuk az ereklyéről: „Civil, profán életünkben - átvitt értelemben - sokszor használjuk számunkra kiemelten fontos és személyes kötődést jelentő, emléket képező tárgyak, egyfajta kabalák megnevezéséül: családi emléktárgyak, vagy számunkra meghatározó tárgyak jutnak eszünkbe. Egy a közös bennük: speciális kapcsolatot ápolunk velük, kiemelt szerepük van életünkben, történeteket hordoznak, ezért gondosan őrizzük azokat. A rajongáson túl kinek ne került volna valami emléktárgya szeretett őseitől birtokába?”

Mayer Éva férjével és édesapjával
Fotó:  B. Vida Júlia
Mayer Éva férjével és édesapjával

Az egy hétig tartó művésztelepet a közös alkotás mellett számos kísérő program gazdagította, előadásokkal, prezentációkkal. A mai tárlatnyitót követően – ahol Bárdos Gábor, Somorja polgármester is beszédet mond –színházi előadásra is sor kerül. Bandor Éva és Olasz István adják elő a Szer+elem+ez? című darabot.

Kótai-Gulyás Andrea Katalin az eladásra szánt alkotásával
Fotó:  B. Vida Júlia
Kótai-Gulyás Andrea Katalin az eladásra szánt alkotásával

A művésztelepről a későbbiekben bővebben a Magyar7 hetilapban is olvashatnak.

somorjai művésztelep
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.