Búcsú a DVD-ktől, magyar Nobel-díjasok és aradi tizenhármak

Kedves Olvasó, bizonyára Önnél is lapul még néhány DVD-lemez valamelyik fiókban, hiszen a kétezres évek elejének ikonikus adathordozói kezdetben egyfajta státuszszimbólumot jelentettek. Ki a régi, jó öreg (olykor gyűrött) videokazettán, ki pedig a CD-kre megszólalásig hasonlító „Digital Video Disc”-en nézett filmet, olykor különleges extrákkal felvértezve.

Persze, az megint más kérdés, hogy ezzel bizonyos értelemben kiszolgáltatottá válunk, hiszen többé már nem birtoklunk semmit, pusztán hozzáférünk egy óriási könyvtárhoz – ahonnét aztán bármikor törölhetnek tartalmakat, ilyen vagy olyan, jobbára szerzői jogi okokra hivatkozva.

A napokban több sajtóorgánum is megírta, hogy megszűnik a Netflix népszerű szolgáltatása, mi több, lezárult egy meghatározó korszak, amire az amerikai streamingóriás kritikusai valószínűleg egyszerre kapták fel a fejüket, mondván „Na végre!”. A Netflix azonban nem szűnik meg, pusztán a cég korábbi üzleti profilját adó DVD-kölcsönzéstől vesznek búcsút.

1999-ben aztán eltörölték a hagyományos kölcsönzési modellt, bevezetve egy fix havidíjas rendszert, amelynek ellenében az ember annyi DVD-t kölcsönözhetett ki, amennyit csak akart, ráadásul késedelmi díjjal és visszaküldési határidővel sem kellett foglalkoznia.

A következő mérföldkő 2007. A Netflix ekkor indítja el saját VOD (Video on Demand) szolgáltatását, amely tulajdonképpen a ma ismert streaming egy korai változata volt, és amely párhuzamosan működött a DVD-tékával. Ahogy teltek az évek, a Netflix streamingszolgáltatása egyre népszerűbb lett, miközben egyre több saját gyártású filmmel és sorozattal rukkolt elő.

A kiküldött DVD-lemezek száma 2019-ben érte el az 5 milliárdot, s még idén is vagy egy millió előfizetője volt a fizikai alapú szolgáltatásnak. Az utolsó borítékok szeptember 29-én indultak útnak, amelyeket már vissza sem kell küldeniük az ügyfeleknek. Egy korszak tehát tényleg véget ért, s kérdéses, milyen hatása lesz a Netflix döntésének a jövőre.

Hétfőn még Karikó Katalin Nobel-díjának örülhettünk, amelyet amerikai kutatótársával, Drew Weissmannel együtt kapott meg az mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért. Kedden aztán újabb magyar sikerre kaptuk fel a fejünket. Az idei fizikai Nobel-díjat ugyanis az osztrák állampolgársággal is rendelkező Krausz Ferenc kapta meg, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillierrel megosztva, s kis híján egy irodalmi Nobel-díj is összejött, hiszen a fogadóirodák a második helyre mérték Krasznahorkai Lászlót a címet végül elnyerő Jon Fosse mögött.

Erről egyébként Nyáry Krisztián író és irodalomtörténész készített egy rövid összeállítást, melyből kiderül, hogy összesen már 18 magyar Nobel-díjasunk van: Bárány Róbert, Békésy György, Gábor Dénes, Daniel Carleton Gajdusek, Milton Friedman, Harsányi János, Herskó Ferenc, Hevesy György, Karikó Katalin, Kertész Imre, Krausz Ferenc, Lénárd Fülöp, Oláh György, Polányi János, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, Elie Wiesel, Richard Adolf Zsigmondy.

Ezek tehát a tények, ahogyan tény az is, hogy infrastrukturális és gazdasági értelemben nem igazán tudnánk felvenni a versenyt olyan országokkal, mint mondjuk az Amerikai Egyesült Államok. Ugyanakkor nincs ebben semmi szégyellnivaló, sőt, büszkének kéne lennünk arra, hogy ezek az emberek magyar anyanyelvűként ilyen sokra vitték a nagyvilágban.

„Kezét - mert ő ölt, maga a király - / egy nép arcába törölte bele. / Nem volt e földnek Petőfije már! / Igy kezdett lenni Ferenc Józsefe” – írja Illyés Gyula Október 6. című versében.

Talán kevesen tudják, hogy a szabadságharc leverése és 1850 februárja között összesen 16 embert végeztek ki Aradon. Ugyanakkor a nemzeti emlékezet elsősorban az október 6-án kivégezett tizenhárom honvédtisztet és az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajos grófot tartja számon.

Ennélfogva az aradi vértanúk szókapcsolat már gyerekkorunkban „belénk ég”, köszönhetően az általános iskolai történelemóráknak, noha a történtek súlyát és jelentőségét gyakran csak felnőtt fejjel fogjuk fel igazán. Mert volt nekünk egy soknemzetiségű, a szabadságharc elején aktív vagy kilépett császári tisztekből álló honvédvezérkarunk, amely együtt, közösen küzdött függetlenségért és egy szebb jövőért.

Noha Ivan Fjodorovics Paszkevics orosz fővezér is a megbocsátásra biztatta Ferenc Józsefet, ő a megtorlást és az elrettentést választotta. Egyes vélemények szerint azért, mert Görgey Artúrék nem az osztrák, hanem a keletről „besegítő” orosz hadsereg előtt tették le a fegyvert. „A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől” – vélte Felix zu Schwarzenberg osztrák miniszterelnök, aki ugyancsak hatással volt Ferenc Józsefre.

Mindebből két dolog következik. Egyrészt mesterséges intelligenciától (még) nem kell félnünk, s nem fogja elvenni a munkánkat. Másrészt jó belegondolni, hogy valahol, talán egy alternatív idősíkon a mi drága Petőfink nem tűnt el a ködben.