Borbély Alexandra: Mindig mások határozták meg, hogy a szégyent érezzem, vagy a büszkeséget

Radi Anita 2018. december 25., 19:29

Borbély Alexandra felvidéki származású színművész a szlovák-magyar kettős identitásáról, és az ezzel kapcsolatos megéléseiről mesélt a TEDxLibertyBridgeWomen színpadán. A színésznő frappáns élettörténetein keresztül mutatta be azt, mennyire nehéz is határon túli magyarnak lenni.

Borbély Alexandra elsőként felidézte emlékeit arról, ahogy kislányként szlovákul kellet tanulnia, miközben még egyáltalán nem értette, miért is szükséges számára ezen a nyelven is beszélni. Aztán egyszer Nyitrára ment vásárolni édesanyjával, aki rászólt, hogy ne beszéljen hangosan magyarul, mert ebben a városban csak szlovákul szabad beszélni. Gyerekként ekkor ezt úgy tudta magának megmagyarázni, hogy szülőfaluja – Nagycétény – amolyan magyar sziget lehet, amelyet valamilyen varázslatos módon idefújt a szél Szlovákiába.

Később az ő életébe is bekúszott az a felfogás, hogy nem kell a szlovákokat szeretni, mert ők sem szeretnek minket. Ezt a nézetet több kellemetlen tapasztalata is alátámasztotta, például amikor szlovákok egy csoportja meghallotta magyarul beszélni, és a „Maďari za Dunaj” (Magyarok a Duna mögé) szavakat kiabálta utána. Vagy amikor barátnőjével utazott a buszon Nyitrára, és egy idősebb szlovák hölgy figyelmeztette őket, hogy ne beszéljenek magyarul: Dievčence, na Slovensku po slovensky! (Lányok, Szlovákiában szlovákul!).

Kislányként még nem tudta kezelni az ehhez hasonló helyzeteket, és megvédenie magát. Szülei ekkor arra hívták fel a figyelmét, hogy ne foglalkozzon ezzel, mivel buta emberek a magyarok és a szlovákok között is vannak. Ő azonban úgy élte meg ezt az időszakot, mintha valamilyen háborúban lenne, és pusztán azért, mert magyarnak született Szlovákiában, egyesek szemében automatikusan ellenséget jelent.

Majd később újabb kellemetlen csalódás érte, ezúttal a magyaroktól. Édesanyjával és húgával Győrbe mentek vásárolni, mikor felfigyelt arra, hogy egyik butikban megmosolyogják őket a magyarországi eladónők palóc nyelvjárásuk miatt.

Azonban a felvidéki magyarokkal sem volt jobb a helyzet. A színésznő mesélt az iskolai szavalóversenyeken elért sikereiről, amit a kompetens személyek úgy indokoltak, hogy „ő tudd úgy beszélni, mint a magyarországiak, mert örökölte a pogrányi a-hangzót, és az nem olyan csúnya, mint a nagycétényi”. Az identitásával kapcsolatos tapasztalatai tehát nagyon összezavarták, és volt olyan alkalom, amikor szeretett volna kizárólag egyvalamilyen lenni: csak magyar, vagy csak szlovák.

Magyarországon „szlovákként”

Később identitásával kapcsolatban hasonló problémákkal találkozott Magyarországon is. A budapesti színművészeti egyetemre azért került be, mert lenyűgözte a közönséget monológjával, amit palóc nyelvjárásban adott elő, vagyis az anyanyelvén.

„Ez lett az aduász – az addig utált, és szégyellt nyelv, hirtelen különlegessé vált”. A színésznő ekkor úgy érezte, megtalálta azt a helyet, ahol értékelik. Majd újra jött a csalódás, amikor egyik alkalommal azt a megjegyzést kapta tanárától, hogy az ő esetében sokkal „önazonosabb”, ha szlovákul beszél, mintha magyarul.

„Mindig másoknak volt ezzel baja, mindig mások ütköztek meg azon, hogy én magyar vagyok, szlovák, vagy egyszerre mindkettő, mindig mások akarták megmondani, hogy minek érezzem magam. Mindig mások döntötték el, hogy milyen nyelven beszéljek. Mindig mások határozták meg, hogy a szégyent érezzem, vagy a büszkeséget” – mondta el előadásában Borbély Alexandra.

A szlovák-magyarság újra közbeszól

Mint minden színész, ő is vágyott visszaigazolásként egy díjra. Egyik alkalommal kiderült, hogy a Junior Prima díj bizottsága megszavazta számára az elismerést, de akadt egy probléma: a díjat csak akkor kaphatta meg, ha felveszi a magyar állampolgárságot. A színésznő viszont ezt nem szerette volna, mert ezzel elveszítené a szlovák állampolgárságot, és neki Szlovákiában él a családja, és ő ott van otthon. Nagyon haragudott erre döntésre, és nem értette, hogyhogy nem elég annyi, hogy ő Magyarországon lett színésznő. Végre kaphatott volna egy díjat, de a szlovák-magyarság ekkor is közbeszólt.

„Aztán eltelt két év és megkaptam a legjobb európai színésznőnek járó elismerést, egy olyan díjat, amely se nem magyar, se nem szlovák, sőt, egyáltalán nem érdekli az identitásom. Mielőtt felmentem volna a színpadra, azon gondolkodtam, hogy ha én nyerek, akkor majd megköszönöm szlovákul és magyarul is, amikor viszont ott álltam, egyáltalán nem bírtam kimondani ezeket a szavakat, sőt, beszélni sem tudtam a könnyektől, és a meghatottságtól. Ez a díj végre azt jelentette, hogy nem számít honnan származom, hol élek, és hogy milyen nyelven szólalok meg”.

Pár hónappal később Szlovákiában a színésznő egyike lett az év fontos szlovák személyiségeinek, rá három hónapra pedig megkapta a Jászai Mari-díjat Magyarországon.

Borbély Alexandra elmondta, élete során sokszor találkozott identitása miatt a haraggal, gyűlölettel, csúnya jelzőkkel, vagy éppen a szégyennel, viszont egész életében tudta, hogy a békét akarja választani. „Én döntöttem el, hogy erre az egészre haragszom, vagy különlegesnek érzem magam tőle”.

Nézze meg az egész előadást:

 

0 HOZZÁSZÓLÁS