Azt csinálhatja, amit a a legjobban szeret
Első színházi élménye beleégett az emlékezetébe. Pici volt, az előadást még nem értette, de arra nagyon ráérzett, hogy amit lát, az valami csoda. Olyasmi történt vele az előadás során, ami később sem hagyta nyugodni. Valószínűleg innen származik fanatikus rajongása a színház iránt.
Dino Benjamin középiskolásként részese volt a gimnáziumi diákszínpad életre hívásának, egy csodás kis csapattal dolgozott. Amikor pályaválasztás elé került, nem kellett sokat törnie a fejét, egyértelmű volt számára: irány a színművészeti egyetem. Két helyre jelentkezett, Pozsonyba és Budapestre, ám amikor Pozsonyból megkapta a kötelezően megtanulandó szövegeket, eldöntötte, nem megy el a felvételire. Már akkor sem értette, hogy lehet mindenkitől ugyanazt az anyagot elvárni. 120 alkalommal ugyanazt a monológot, verset meghallgatni? Hiszen annyifélék vagyunk! Mindenkinek más a karaktere, más áll neki jól! Ráadásul cseh szövegeket is kapott, márpedig szent meggyőződése: érzelmeket csak az anyanyelvén képes hitelesen közvetíteni az ember.
Túl a válogatókon
A budapesti felvételi máig három rostából állt. Az elsőre 2015 áprilisában került sor. Tíz verssel, öt monológgal és öt dallal kellett készülnie. Elutazás előtt egy pillanatra elbizonytalanodott, úgy érezte, semmit sem tud. Szerencsére nem futamodott meg. Hetvenszeres volt a túljelentkezés, három héten át napi harminc embert felvételiztettek. Ő Hegedűs D. Gézához került. Volt, aki 10 perc alatt végzett nála, ő legalább 40 percet töltött bent. Pilinszky Ne félj! című versét és a Tanár úr kérem egyik részletét mondta el. Azután rengeteget beszélgettek. Amennyire félt a felvételitől, olyan kellemes élményként élte meg az első fordulót.
A második rosta már közvetlenül az érettségi után zajlott az egyetem tanári kara előtt. Szituációs játékokat kellett játszaniuk, illetve színpadi monológokat előadniuk a végzős hallgatók segítségével. Végre lehetőséget kapott, hogy megmutathassa, mire képes. Úgy érezte, történhet bármi, ő kirakta a szívét eléjük, feltárta a benne rejlő tehetséget, semmi más nem fontos, csak az, hogy elégedett a saját teljesítményével. Ismét továbbjutott. A harmadik rosta nyolc napon át tartott. Harmincegy ember együttéléséről és együttműködéséről szólt ez a hét. Táncolni tanultak, voltak beszédgyakorlat- és színészmesterség-órák, színpadi mozgás, majd a nyolcadik napon mindenki vizsgát tett a megtanultakból. Intenzív egy hét volt, még éjszaka is próbáltak. Végül Dino Benjamin bekerült a 12 fős, felvételt nyert csapatba. Az idén volt harmadikos, szeptembertől pedig a Vígszínház gyakornoka.
Nem magányos műfaj
Tizenegy csodás emberrel van összezárva immár három éve, mondja.
– Ismerjük egymás minden gondolatát, rezdülését, gesztusát. Rajtam kívül még egy vajdasági lány érkezett az anyaországon kívülről, bár ez egy percig sem volt közöttünk téma, semmiféle megkülönböztetés nem ért bennünket. A hét fiú és az öt lány tehetséges csapatot alkot, összetartók vagyunk, maximálisan megbízunk egymásban. Ez nagyon fontos, hiszen a hivatásunk nem magányos műfaj, s akkor lehet tökéleteset alkotni, ha mindenki igyekszik a legjobbat nyújtani, ha mindenkinek egyformán fontos a feladat. Számomra szeptembertől nem lesz újdonság a vígszínházi lét, hiszen már játszottam a színpadán.
Egy csodás ifjúsági előadásban játszott, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila rendezett, Kinek az ég alatt már senkije sincsen címmel, Petőfi és Arany barátságáról. Túl vannak az ötödik előadáson, és hatalmas a siker, az előadást a színikritikusok díjára jelölték. Benjamin a fiatal Aranyt alakítja a darabban. Azt is elmondja, hogy az egész nyara meglehetősen foglalt, jó, ha évente egy-két alkalommal haza tud látogatni.
Nemes Jeles filmjében játszik
– Tavaly filmet forgattunk, ezzel telt a nyaram. Nemes Jeles László új filmjében, a Napszállta címűben kaptam egy szerepet. A történet a XX. század első évtizedében játszódik, az első világháború előtt. Egy 14 éves utcagyereket alakítok, aki a múltját keresi. A magyar–francia koprodukcióban német és román szereplők is vannak. Már 70 ország megvásárolta a vetítés jogát, pedig csak a Velencei Filmfesztiválon fogják vetíteni először, illetve Torontóban indul egy megmérettetésen. Az 52 napig tartó forgatásból 23 napon lehettem jelen. Leírhatatlan élmény volt ettől a rendezőtől tanulni a filmezést. Életem legszebb nyarát köszönhetem neki. Olyan érzéseket váltott ki bennem, mint amikor felvételt nyertem az egyetemre. Az idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepeltem, gyakorlatilag ezzel telt a július. Nagyszerű érzés volt minden este négyezer ember előtt játszani. Ezúttal a Rómeó és Júlia c. darabbal szerepeltünk. A jövő hét elején már ismét Pesten leszek, mert szeptemberben az Ódry Színpadon tartjuk egy japán darab bemutatóját, ahhoz kezdünk most próbálni.
A kérdésre, hogy van-e szerepálma, illetve, milyen karakterek állnak közel hozzá, Benjamin elmondja, hogy imádja Arany János verseit, miközben Shakespeare-rajongó. Van egy szerep, amit szeretne egyszer eljátszani, ez pedig Brecht Kabaréjából a konferanszié.
– Ami pedig a hozzám közel álló karaktereket illeti: a gonosz megformálását tudom igazán élvezni, de ugyanakkor nagyon nem szeretem, ha kedves fiatalembereket kell alakítanom. Úgy érzem, eleve a komoly hangvételű darabok, a drámák az én világom.
Mi kellene ahhoz, hogy mondjuk tíz év múlva is ugyanilyen boldog, elégedett ember legyen, mint most, kérdezem végül Dino Benjamintól.
– Valóban boldog vagyok, mert csodás emberek vesznek körül, és lehetőséget adnak arra, hogy tanuljak. Ami a tíz évvel későbbi énemet illeti: mindenekelőtt szeretnék egy társulathoz tartozni. Nem nagy társulatra gondolok, inkább egy kicsi, de bensőségesre. Az sem lenne gond, ha az vidéken lenne, mert ott nagyobbak a szereplehetőségek. Ha Szlovákiába meghívnának vendégszerepelni, természetesen azt is szívesen elvállalnám. Sok kitűnő embert, mestert ismerek, de egyikre sem szeretnék hasonlítani, önmagam szeretnék maradni. Az ismertség nem érdekel. A hobbim legyen a munkám, ez az igazán fontos.
Megjelent a Magyar 7 hetilap 15. számában.
