2018. május 20., 14:49

Álló vastaps Kristóf Rékának

Nagy sikert aratott május 16-án a New York-i Carnegie Hallban Kristóf Réka, a 2017-es évi magyarországi Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese, akit Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kísért egyedi formájú, illetve felépítésű zongoráján. A komáromi őstehetség amerikai útja után először portálunknak nyilatkozott New York-i élményeiről és terveiről.

kristof-reka-elmenybeszamoloja
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Virtuózok

„Feldobott, energiával töltött fel New York...“

„Május 12-én hajnalban a bátyámmal, Kristóf Ádámmal repültünk az Egyesült Államokba, és 18-án jöttünk haza, Komáromba. Bogányi Gergelyék korábban utaztak ki egy másik koncertjük és egy  sajtótájékoztató miatt, amelyen a világhírű Három Tenor egyike, Plácido Domingo mecénásként bejelentette, hogy részvényesként csatlakozik a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyhez, és segíti annak nemzetközi indulását is“ – tudatta a Ma7.sk-val Felvidék egyik büszkesége.

Majd elmondta: szombaton késő délután érkeztek meg New Yorkba, ahol elfoglalták a szálláshelyünket és kipihenték az út fáradalmait.

„Másnap korán reggel keltünk, hogy jusson időnk a városnézésre. Felmentünk a 102 méter magas, 443 emeletes Empire State Building  tetejére. New York 3. legmagasabb épületéből csodálatos kilátás nyílt a városközpontra. Mivel azonban tizenegy órától már az ottani magyar főkonzulátuson kezdődtek a próbáink, illetve fotózásokon vettünk részt és interjúkat adtunk, sokáig egyetlen nevezetességnél sem időzhettünk. Mi tagadás, én a Komáromhoz hasonló nagyságú helyeket tartom számomra megfelelő, élhető városoknak, nem rajongok az óriási világvárosokért. Odaérkezésem előtt azt hittem, hogy a sűrűn lakott New York, magas épületeivel, különösen nem bűvöl majd el. Aztán kellemesen meglepődtem, hiszen mivel hatalmas alapterületen fekszik a város, a szokatlan nyüzsgés ellenére mindenkinek jut elég tér. Másként hatott tehát rám, mint azt idehaza elképzeltem: feldobott, energiával töltött fel“ – folytatta élménybeszámolóját.

A New York-i Főkonzulátus újabb meghívást ígért Rékának

Nagyon jóleső érzéssel töltötte el az is, hogy a Carnegie Hall környéki plakátokon már napokkal a fellépésük előtt szembesülhetett saját portréjával és nevével.

„Valójában akkor tudatosítottam magamban, hogy már Amerikában vagyok, ám bevallom: a próbákon és még a koncert napján is nagyon izgultam. Aznap estére azonban már feloldódtam, és nagyon élveztem a kitűnő hangulatú koncertünket, amelyen partneren egykori diáktársam, a Juilliard Schoolban tanuló Äneas Humm bariton volt, akivel korábban a Brémai Zeneművészeti Főiskola négyéves bc-képzését együtt végeztük Laki Krisztina művésznőnél“ – ecsetelte a történteket. 

Fotó:  Virtuózok

Elárulta, hogy Äneas Humm meghívására az amerikai szakma is képviseltette magát a koncerten, amelyről további részletek is kiderültek.

„Kitűnő közönségünk könnyen ráhangolódott a kétórás előadásunkra. Annak változatos első részében az Idomeneóból, a Carmenből, Az eladott menyasszonyból, a Denevérből operaáriákat adtunk elő, majd a Don Giovanni Parafrázisa után szünet következett. A második részben pedig először magyar dalokkal örvendeztettem meg a hallgatóságot, amelyek hatására észrevehetően felcsillant a nézőtéren ülő magyarok szeme. Majd Äneas-szal együtt Schumann-duetteket, később pedig egyebek mellett Strauss-műveket énekeltem. Ráadásként pedig ismét Äneas-szal egy Don Giovanni-duettet adtunk elő. Szívderítő volt átélni, ahogy állva, nagyon hangosan tapsolt nekünk a hallgatóság“ – fejtette ki.

A Virtuózok győztesét az Armel Opera Festival jutalmazta az amerikai koncertlehetőséggel, valamint az S. Hegyi Lucia divattervező által kreált fellépő ruhákkal és a koncert utáni fogadással. „A fogadáson sok dícséretben részesültem, s az amerikai szakma is képviseltette magát a koncerten. Azon a helyi magyar főkonzulátus képviselői ugyancsak jelen voltak, akik megígérték, hogy a későbbiekben további fellépésre hívnak majd vissza“ – jegyezte meg.

Június 20-án a Budapest Music Centerben ismétlés várható

Amerikából nem Münchenbe, hanem a bátyjával együtt Komáromba tért haza. Rövid pihenő után jövő héten már Budapesten Laki művésznő egyhetes mesterkurzusán vesz részt.

„Május 29-én a Zeneakadémián koncertezem, június 20-án pedig a Carnegie Hall-os koncert anyagát mutatjuk be a Budapest Music Centerben, ahová szeretettel hívom-várom a felvidéki érdeklődőket is! Bízunk abban, hogy majd ott is hasonló sikert aratunk, mint amilyenben New Yorkban volt részünk“ – ismertette további terveit a nagyon elfoglalt ifjú művész.

A nyár folyamán a Bajor Állami Operaházban is szerepel, miközben készül a júliusi záróvizsgájára, idén ugyanis befejezi tanulmányait a müncheni August Everding Színiakadémia opera szakán, ahol kétéves operaéneklés-mesterképzésen vett részt. Továbbá annak érdekében is lépéseket tesz, hogy elmélyítse tudását a régi zene terén.

Németországi társulathoz szerződött, s lemezt ad ki Virtuózunk

Örömmel közölte, hogy sikerült leszerződnie egy németországi társulathoz, ami közvetlenül a diplomaszerzés után nagyon nagy dolognak számít. Azt tervezi, hogy a németországi szerepei mellett a jövőben a magyarlakta vidékeken is minél gyakrabban felléphessen. Például a németországi Accademia di Monaco együttessel, amellyel tavaly nyáron Komáromban és Somorján jótékonysági koncerteket adott.

„Augusztus 8-tól Németországban már Don Giovannit próbálok, tehát a nyaram javarésze ismét munkával telik. Ugyancsak a nyár utolsó hónapjában, a korhű barokk hangszereken játszó, müncheni Accademia di Monacoval felveszünk egy hanganyagot, ami nagy részben megegyezik azzal a koncertanyaggal, amelyet a tavalyi felvidéki fellépéseink során hallhatott a közönség: azon Vivaldi- és Händel-kantáták lesznek. A lemez kiadását karácsony tájára tervezik, s mivel azt majd a nemzetközi piacon forgalmazzák, így odahaza is kapható lesz. Eközben izgatottan várom a New York-i Főkonzulátus újabb meghívását...“ – zárta tájékoztatását Kristóf Réka, akinek amerikai sikeréhez olvasóink nevében is gratulálunk!

 

kristof-reka-elmenybeszamoloja
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.