A Losonczi Phönix

Mint arról korábban írtunk, 1849. augusztus elején, néhány nappal a világosi fegyverletétel előtt, a Habsburg Birodalom mentésére érkezett cári sereg egy hadoszlopa kifosztotta, majd felgyújtotta Losoncot. A szabadságharc elfojtása után, az aradi bitófák árnyékában látszólag elalélt országban volt még lelki és anyagi erő a bajbajutottak, így a romokban heverő Losonc megsegítésére is. 1850-ben, amikor Tompa Mihály azt írta, „nincs itt kikelet, az élet fagyva van s megdermedett”, megkezdődött Losonc javára az országos adománygyűjtés, amit jótékonysági sorsjegyvásárlással, majd a Losonczi Phönix előfizetésével is támogattak forintjaikkal magyar hazafiak ezrei.

A segélygyűjtésben különleges szerepe volt a Losonczi Phönixnek. Az alcímben megfogalmazott küldetést a szerkesztő az utószóban így pontosította: „Mindazon egyén, ki az Emlékkönyvre 2 p. fttal fizetett elő, ennek felét tisztán Losoncz gyámolítására fordítottnak tekintheti, mig másik feléért oly könyvet kapott, mely bizonyára megéri a 2 p. ftot.”  Az 1852-ben megjelent III. kötetben további pontosítás történt: a Phönix jövedelme a kisdedóvó, a közkönyvtár, az iskolák, továbbá a szegény- és kórház javát hivatott szolgálni. Vahot Imre nem csupán szerkesztette és kiadta a köteteket, de szervezte is az előfizetést. Az első kötetben feltüntetett lista szerint országszerte 150 helyen (Breznóbányától Zágrábig) önkéntes gyűjtők tevékenykedtek. A 10 pesti gyűjtő között volt Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója, aki könyvgyűjtést is szervezett az elpusztult losonci könyvtárak pótlására. Zágrábban a 35 előfizetőn túl további 38 személy, derék földesurak, lelkészek, gazdatisztek, falujegyzők, kereskedők, iparosok különadományokat is tettek. Losoncon viszonylag kevés, 15 előfizetője volt a könyvnek, nyilván azért, mert a losonciak akkor még az alapvető életfeltételek megteremtésével voltak elfoglalva.

Erre így emlékezett: „Kettős érzelem fogja el keblemet; egyik a fájdalmas részvété, mit a pusztítás rémítő nyomainak látása költött föl bennem, másik a méltó örömé, hogy ezen pár évvel ezelőtt oly virágzó, derék magyar város a sors vaskeze által még nincs végképen kitörölve a létezők sorából; sőt részint önereje, életrevalósága által, részint az emberbaráti és hazafiúi nemtőjének védszárnyai alatt máris az ujjászületés reménydús jeleit viseli magán.”

Vahot Emlékkönyvének címe és a címlapon látható mondabeli madár, a tűzből újjászülető főnix természetesen a hamvaiból megújuló Losonc városára utalt. Az első kötet első verse a Phönix regéje volt Tompa Mihálytól. Korosztálya, pályatársai legjavát vonultatta fel Vahot a Phönix első kötetében. Egy-egy művével megjelenik a forradalmi triumvirátus: Petőfi, Jókai, Vasvári és más márciusi ifjak, szabadságharcosok is. Az írók, költők közül az említetteken kívül Arany János és Vörösmarty Mihály is gazdagította a válogatást. Az előbbi Daliás idők címmel részletét küldte „egy nagy népies eposznak, mely Toldi második részét képezendi”. A prózaíróként, miniszterként ismert báró Eötvös József Mohács c. verse zárja az antológiát, utolsó sorai áttételesen a szabadságharc utáni állapotra utalnak: „Mely a hazáért élt a hű kebel / Földjét termékenyítve hamvad el / És szelleme a sír körül marad / Tettekre intve az utódokat.”

Ami az Emlékkönyv történeti részét illeti, abban Vahot Imre Regényes krónika nemzetünk aranykorából címmel 40 oldalon taglalja a magyar őstörténetet. Romantikus eszmefuttatását a jelenre utaló mondattal zárta: „Ezer évvel ezen történet után, mely a barbárnak nevezett időszakban a régi magyarok nagylelkű lovagiassága, műveltsége és méltányosságának oly fényes tanúbizonyságát adá a legyőzött oroszok irányába (utalás Álmos és hét vezére békekötésére Kijevnél – B. I.), az 1849-dik év nyarán a szelíd és művelt XIX-dik század derekán megtörtént Losoncznak nem érdemlett földulatása, égése.”

Helytörténeti szempontból az Emlékkönyv első kötetének legérdekesebb, ma is forrásértékű írása a Losoncz története. A szerzőként feltüntetett Jeszenői Danó, azaz Jeszenszky Dániel (1824–1906, ügyvéd, közjegyző, író) 24 oldalon elsőként foglalta össze szülővárosa történetét, különös tekintettel az 1848/49-es eseményekre. A város reformkori virágzása, majd pusztulása szemtanúja így vezette be történetét: „Losoncz romokban fekszik! (…) álljon ez e lapokon följegyezve, s adjon bizonyságot arról, hogy a XIX-dik század derekán a sötét idők vadsága ismét felmutatá magát.” A város fekvésének leírása, neve eredetének taglalása, közép- és újkori események ismertetése után a forradalom és szabadságharc előtti Losonc elevenedik meg Jeszenszky leírásában: „1847-ik évben Losoncz, részint a benne kifejlett életerőnél, részint kereskedési szempontból kedvező helyzeténél fogva egyike volt a legvirágzóbb magyar városoknak. 4000 lakost számlált, kik kézművesek lévén, műveltségi és haladási fogékonysággal bírtak. Határa 4600 holdat tesz. 396 házból állott, a szomszéd Losoncz-Tugár várossal mintegy 500 házat, 6000 lelket számlált. (…) Losonczon a társas és polgári élet már legszebb kifejlődésnek indult (…) minden tekintetben virágzó vala, minden szép, jó, nemes, minden hazafias és nemzeti érdek hő részvétre, s tettleges pártolásra talált kebelében.”

Ezután következik az 1848/49-es mozgalmas időszak krónikája. A város pusztulásának előzményeit és tragikus következményeit Jeszenszky leírásának köszönhetően ismerjük. Az átélt borzalmak ecsetelése, a veszteségek elősorolása után Losonc krónikása szebb jövőt vizionálva zárta írását: „A kár, melyet az oroszok okoztak, az eddigi beadás szerint 5 millió forintra rúg. Az anyagi veszteségeket az idő és szorgalom visszateremtheti, a megsemmisült szellemi kincsek – a reform. egyház gazdag könyvtára, a város levéltára örökre elvesztek. (…) Az idő sokszor a halálosnak tetsző sebet is begyógyítja. (…) Losoncz romjain lassanként egy egész új város fog felépülni, s máris phönixként kezd az hamvaiból emelkedni. Jeszenszky Danó jövőképe egy-két évtizeden belül megvalósult, és ebben része volt Vahot Imre Losonczi Phönixe előfizetőinek is.