2018. augusztus 5., 09:20

A jó munkához légy résen!

A palásti Beszédes Lajos Vezetőképző Központ már sokadik alkalommal várta haza a vidám cserkészeket. A reméltnél is többen, összesen mintegy 250-en vettek részt a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) által szervezett palásti táborokban.

cserkész
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: SZMCS

Ezekkel az alkalmakkal a szervezet továbbra is olyan jellemes emberek kinevelését célozza meg, akik a megszerzett tudást és a kifejlesztett képességeket az élet minden területén tudják kamatoztatni.

Az SZMCS 1993-ban létesült egyhektáros központi cserkészparkja, az Olvár-völgyben található Beszédes Lajos Cserkészpark július folyamán párhuzamosan hat tábornak adott otthont. Közel 100 gyermek ütött sátrat azzal a céllal, hogy – az alapvetően vagy a 7–11 éves kiscserkészek, vagy a 11–15 éves cserkészek irányítására feljogosító – segédőrsvezetői, illetve őrsvezetői képesítést szerezzen. A cserkész és a kiscserkész mintatábor 96 résztvevővel zajlott. A 18 év feletti cserkészek a segédtisztképző táborban gyűltek össze. Ennek az öt tábornak a hátterét az összesen 16 önkéntesből álló Segítő Tábor biztosította, melynek tagjai többek között az élelmezésért és az egészségügyi ellátásért feleltek.

Fotó:  SZMCS

Mindent megtanulnak, amit tudni kell

Talán azért is az őrsvezetők a rendszer legfontosabb láncszemei, mert a későbbiekben – a nevelési program alapján – ők dolgoznak közvetlenül a gyerekekkel.

– A segédőrsvezető-képző táborban mindent megtanítanak, amit tudni kell a cserkészetről, az őrsvezetőképzőben pedig azt a tudást kapják meg, ami az őrsvezetéshez szükséges – árulta el az SZMCS elnöke, Gál Erik, majd hozzátette: – Az itt eltöltött tíz nap tudást ad, de ahhoz, hogy a készség is kifejlődjön, idő kell.

A palásti Ivánka-kastélyt a kiscserkész mintatábor idejére mesevilággá alakították át, hogy a 6–10 éves résztvevők igazán varázslatos közegben, játékos formában tudjanak tanulni. A legfiatalabbakat megszólító táborok jelentőségére az SZMCS ügyvezető elnöke, Csémi Szilárd Kismedve mutatott rá.

– Ezek a táborok azért is fontosak, mert a vezetőképzésben jelen levő jelöltek, mintafoglalkozásokat tartva, figyelmet fordíthatnak az ifjabbakra is. Kétévente egy speciális kiscserkész-vezetőképző tábort is szervezünk számukra.

A segédtisztképző tábor nemzetközi képzésében felnőtteket oktatnak arra, hogy a lehető leghatékonyabban vezethessék a különböző cserkészegységeket. Ezen képzések során a jelöltek is átélhetik azt, amit a gyerekek, így a leendő vezetők is megtapasztalhatják, hogy milyen vezetettnek lenni.

Határon túliak is voltak

A nyolc tagszervezetből álló Magyar Cserkészszövetségek Fóruma által szervezett táborba rendszeresen járnak határon túli jelöltek is.

– Az idei, mintegy 40 résztvevőt tömörítő segédtisztképző táborba a hazaiakon és az anyaországiakon kívül érkeztek cserkészek Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból, Németországból és Ausztráliából is. A táborparancsnok egy Amerikában élő magyar cserkész volt. Arra törekszünk, hogy az összes tagszövetség képviselve legyen, és így az összmagyarságot is képviselhessük. Szövetségünk akkori ügyvezető elnöke is éppen ezért kezdeményezte a fórum létrejöttét 1991-ben – nyilatkozta a részletekről Kismedve. Akinek gondolatait a szövetség elnöke ezzel egészítette ki: – Természetesen másképp működik egy szórványban élő felvidéki cserkészcsapat, és másképp egy New York-i. Ha viszont a megvalósítás néhol el is tér, az alapok ideális esetben ugyanazok: a cserkésztörvények betartása, a vallásosság szerepe, vagy éppen a magyar kultúra, a néprajz és a népi hagyományok őrzése. A magyar cserkészet ezen alappillérei kovácsolják egységgé mozgalmunkat.

Fotó:  SZMCS

A cserkészet iránt ugyan egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, mégsem egyszerű megtalálni azt a – településenkénti – néhány fiatalt, aki rendszeresen, következetesen, hitelesen és önkéntes alapon végezné a nevelőmunkát, amelynek lényegét, ahogy Gál Erik részletezte, féltucatnyi nevelési célkitűzésben foglalták össze: – A családi, az iskolai és az egyházi nevelést kiegészítő, öt évvel ezelőtt bevezetett új módszertant keretbe helyező, speciális nevelési programunk a személyes példaadást előtérbe helyezve, hat területre teszi a hangsúlyt: testi, lelki, szellemi, érzelmi, társas és jellemfejlődés. Amit a gyakorlatban csinálunk, a táboroztatás, a csomózni vagy sütögetni tanítás mind-mind az ezt szolgáló eszközök. Nem tudásanyagra koncentrálunk tehát, hanem egy-egy nevelési cél teljesítésére.

Testi és lelki fejlődés

A korosztályi nevelési célkitűzésekkel a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség honlapján megtalálható módszertani útmutató részletesebben is foglalkozik: „A testi fejlődés testünk karbantartását, fejlesztését és az egészséges életet; a lelki fejlődés az Isten felé való közeledésünket és hitünk aktív megélését jelenti; a szellemi fejlődés arra koncentrál, hogy tudjunk új információkat szerezni és azokat felhasználni; az érzelmi fejlődés az érzelmek kifejezését és uralását jelenti; a társas fejlődés a másokkal való kapcsolat kialakítására és építésére utal; a jellemfejlődés az önismeretet és az önfejlesztést jelenti.”

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség háza táján tehát nem unatkoznak. A palásti képzések után egy kontingensükkel jelen lesznek a magyarországi Szalki-szigeten megrendezendő 14. közép-európai cserkésztalálkozón, augusztus első két hetében pedig a Határtalanul! program keretén belül Nagykovácsiban táboroztatnak 100 gyermeket.

Az SZMCS sokszínű szabadidős programot kínálva, a közösséget szolgálva, Isten felé növekedve, élő magyar közösséget építve jár a „Bi-Pi” és Beszédes Lajos által kijelölt úton.

Az írás megjelent a Magyar 7 31. heti számában.

cserkész
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.